Rengeteg gyermek a forgószínpadon – Színházi forgatag Süsüvel, Tomi bohóccal és mesékkel (FOTÓKKAL)

A komáromi Zsidek Alexandra, a Kaptár Band Junior dicsőítő zenekar énekese nyerte az Év hangja 2022 címet (FOTÓKKAL)

Gyermeknek lenni jó. Gyermeknézőnek lenni még jobb! Ezt igazolhatják, akik ott voltak a Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgatagában, május utolsó szombatjának délutánján.

Akkor érkeztünk, amikor Süsü, a sárkány kijött a színház épülete elé, hogy megnézze, jól szórakoznak-e odakint a családi délután résztvevői. Örömmel nyugtázta, hogy volt, aki sakkozott, mások kötelet húztak, a bátrabbak Háry Jánosként vagy Rumcájszként és Mankaként fényképezkedtek, előttük Csibészkével, bedugva fejüket a festett kulisszákon lévő lyukakba. Sok gyermeknek hajtogatott lufit a mindig vidám Tomi bohóc.

 

Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgataga

 

Azt szigorúan csak felnőtt olvasóinknak áruljuk el, hogy Süsü bábtestébe Szabó Viktor színész bújt. Tomi bohóc jelmezét pedig Bernáth Tamás színész viselte, aki később Holocsy Krisztina színésznővel előadta a Mátyás sípja című mesejátékot, amelyet Garajszki Margit írt és rendezett, és amit mostanában sokat játszanak magyarlakta tájainkon.

 

Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgataga

 

Ám előbb Szőlőszem Kálmánról hozott bábos mesét Écsi Gyöngyi előadóművész a dugig megtelt Benkő Géza Stúdiószínpadra. Pirosra tapsolták a tenyerüket a nézők a végén.

 

Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgataga

 

Az előcsarnokban kedvükre rajzolhattak Jókai Évával, gyöngyözhettek Valacsay Olgával. Vasy Orbán Katalin csodaszép ékszereket, Vajlik Noémi (NoMini) horgolt állatkákat, Szabó Andrea szépséges Kis herceges, rókás könyv- és tabletvédő textíliákat, festett üvegeket kínáltak.

 

Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgataga

 

A kulisszák mögé Holocsy Katalin színésznővel és Olasz István színésszel is bekukucskálhattak a kíváncsi gyermekek. Hegedűs Gertrúd kellékes a kelléktárban, Nagy László ügyelő a színpadon várta őket, ahol a Mátyás sípja díszletében a forgószínpadot is kipróbálhatták. Volt nagy álmélkodás, amikor színes fények villogtak, és néhányszor megfordult a sokasággal a szerkezet!

 

Komáromi Jókai Színház gyermeknapi forgataga

 

Aki megéhezett, kedvezményes gyermekmenüt ehetett néhány euróért a színház mellett felállított szabadtéri büfében. Egész délután hatalmas nyüzsgés volt a színház előtti téren. Szappanbuborékokat vitt a szél. És még a közelben illatozó, virágzó hársfák levelei is azt zizegték, hogy gyermeknek lenni jó. Gyermeknézőnek lenni pedig még jobb!

 

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző