Örömök, görögök, sörök – 57. Jókai Napok fesztiválnapló, második lap (+FOTÓK)

Örömök, görögök, sörök – 57. Jókai Napok fesztiválnapló, második lap (+FOTÓK)

Amikor tegnap délután esernyők alá bújva kezdték el reMIXált REMIXÁTH című előadásukat a füleki Apropó Kisszínpad tagjai, még nem sejtették, hogy este felhőszakadás lesz Komáromban, és megmosdatja az eső a Klapka teret, a Tiszti pavilont, de még az Egressy Béni Városi Művelődési Házat, az 57. Jókai Napok fő helyszínét is.

 

Apropó Kisszínpad

 

Ennek hatalmas színpadán kezdték el mesélni esernyők alá kuporodva a füleki diákok Bede Anna tartozásának, a péri lányok szép hajának, a bágyi csodának és Tímár Zsófi özvegységének történeteit.

Mindezt népzenével, fiatalos humorral és annyi ötlettel, hogy az ember néha azt sem tudta, hova nézzen, annyi minden történt Szvorák Zsuzsa rendező színpadán.

A délután egy órai kezdésre megtelt fiatalokkal a nézőtér, akik a végén lelkesen tapsoltak a füleki csapatnak.

 

Apropó Kisszínpad

 

Teltház előtt lépett fel délután öt órakor a komáromi GIMISz Diákszínpad is, amely KARAN-TÉMA című, Bajkai Csengel Mónika rendezte előadásában Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kemény Simon és a Kiscsillag zenekar versei mellett, az egykori füleki Apropós színjátszó Laboda Róbert költő, slammer, rendező, pedagógus Karant(ÉN)napló című kötetének szövegeit is felhasználta, a játszók improvizációi mellett.

Megelevenedtek az elmúlt két évben megélt sötét napjaink. A koronavírus-járványról mindenkinek vannak saját történetei. „Mindenki gyanús mindenkinek”.

Méregették egymást a szereplők, miután az egyikük egy hatalmasat tüsszentett. És nem hagyták ki a pandémia szimbólumát, a vécépapírt sem.

 

GIMISz Diákszínpad

 

A komor téma után, lazításként, Kollár Bálint diákszínjátszó, a komáromi Marianum Egyházi Gimnázium MEG+oldható pénzzel? Diákszínpadának tagja vár az Európa Udvar teázójában. Ők még az első nap estéjén adták elő Tóth Gábor rendezésében A Rosewater-projekt című produkciójukat, amelyben Lister Ames Rosewatert játszotta. Az egyik jelenetben szerelmi légyottjuk volt a McAllistert alakító Török Sárával, amikor Bálint lenyelt egy nagy adag tejszínhabot. „Finom volt a tejszínhab, élveztem a szerep ízét. Pedig Rosewater az utolsó szerepem a csoportban, hiszen elballagtam a gimiből. Pozsonyba jelentkeztem a színművészetire, a harmadik rostán estem ki, amikor a háromszázból huszonnégyen maradtunk. A Rómeó és Júlia erkély jelenetét rontottam el, mert nem ment a szöveg. Rengeteget köszönhetek Bandor Éva színművésznőnek, aki felkészített. Most Szabó Csilla drámapedagógus foglalkozik velem, a Pesti Magyar Színiakadémia felvételije előtt.

A cél továbbra is a pozsonyi színművészeti, nagyon jó ott az atmoszféra”

– sorolta Bálint, aki bevallotta, szereti a népzenét. Kedvenc zenekara az Aurevoir zenekar.

 

Nagy Viktor és Kollár Bálint

 

„Mondd csak el, hogy már tudod gitározni is a dalaikat!” – szólította fel barátja, Nagy Viktor. „Még az egyik koncertjükre is elcipelt” – nézett rám a volt színjátszó, aki a számítástechnikában ragyogó jövő előtt áll, huszonévesen cége van, amely honlapokat is készít. „Bálinttal a TikTokon is nyomulunk, apró, csattanós abszurd történeteinkkel” – avatott be.

 

ESCARGO Szobaszínház

 

Elektra és Oresztész történeteit játszotta este az 57. Jókai Napokon a pécsi ESCARGO Szobaszínház társulata. Matuz János Húsevők című darabját Perényi Balázs rendezte. Tavalyi premierjük ez, tudtam meg éjszaka, a RÉV Magyar Kultúra Házában működő fesztiválklubban az Oresztészt alakító Szabó Márk Józseftől, a Húsevők kilencedik előadása volt a komáromi.

„Görögöt játszani alapból kihívás”

– mondta a pécsi színész, drámapedagógus, miután kissé távolabb mentünk a vidáman beszélgető, söreik fölé hajoló fesztivállakóktól. „Annak idején tizenhét éves koromban, Almásházán, egy zsákfaluban már rendezett Perényi Balázs, most, harminchat évesen dolgoztunk együtt ismét” – árulta el. Azután arról beszélt, hogy escargo csigát jelent, cipelik ők is az előadásaikat, ahogy a csiga a hátán hordja a házát, majd elmesélte, hogy a játszóhelyeik általában kisebbek, mint az Egressy Béni Városi Művelődési Központban kialakított kamara tér, és kitért arra is, mennyire jólesik nekik az óriási szeretet és gondoskodás, amellyel körbevették őket a Jókai Napok szervezői.

 

Szabó Márk József

 

„Hogy miket játszom, ha nem éppen Oresztészt? A vak király címszerepét a Pécsi Tudományegyetem Janus Egyetemi Színházában, aki egy vén öregember, azután nálunk, a társulatban egy nyolcadikos diákot a Tisztelt szülők című előadásban. Ez akkor ››izgalmas‹‹, amikor délelőtt a Tisztelt szülők megy, este pedig A vak király, mert estére kell a szakáll…, de voltam már tanár és játékfüggő középiskolás is. Tizenkilenc éve vagyok a pályán” – sorolta az Oresztészként is kiváló alakítást nyújtott színész. Döbbenetesen jó volt Klütaimnésztra és Heléna szerepeiben Herczeg Adrienn. Eredeti, rekedtes hangja még akkor is a fülemben csengett, amikor az Anglia parkon keresztül a taxit várni siettem.

 

Novák Péter, Sidó Szilveszter, Novák Ferenc

 

Közben átgondoltam, mi vár ma a fesztivállakókra. Lesz Pusztaszer-koncert kettőkor, a városi művelődési központ előtti téren, Múzeumi Szalon Miklósi Péterrel és Varga Annával a Kiss Péntek József kamarateremben háromkor, monodrámát játszik a kassai Pinceszínpad ötkor a VMK színpadán felépített kamara térben, és a Tóték megy majd a Komáromi Jókai Színházban este hét órakor.

57. Jókai Napok Komáromban - részletes program

 

Komáromi éjszaka

 

Az Anglia park szélén állva az esti mennydörgéssel és villámokkal lecsapott felhőszakadásban megmosdott Klapka teret bámultam. A tócsákat a macskaköveken, az esővízben fürdött muskátlikat, a megázott lámpák fényeit. És tüdőre szívtam a friss levegőt.

 

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálinkás Eszter és a szerző