Ezekben a napokban ér véget a Tamási Áron 125 Emlékév, amelyet a nagy székely – magyar író születésének 125. évfordulója alkalmából hirdetett meg a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Az Emlékév fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, lebonyolítója a Magyarság Háza. A projekt vezetője A. Szabó Magda, a Magyarság Háza munkatársa, a megemlékezést kezdeményező Tamási Áron Közalapítvány elnöke.
Ebből az alkalomból emléktábla került a Komáromi Jókai Színházba, amely 2007 óta nemzeti jelentőségű intézmény, működését a Magyar Köztársaság is támogatja.
December 16-án, pénteken ünnepélyes keretek között leplezték le Tamási Áron emléktábláját, amelyet – szövege szerint – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyarság Háza állíttatott.
Az ünnepségen előbb Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész színházigazgató beszélt az 1897-ben Farkaslakán született íróról. Kiemelte a Komáromi Jókai Színház 2009-ben bemutatott Énekes madár című Tamási-darabjának előadását, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett.
Az Énekes Madár című népi játék három részben az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett. Olyan, mint egy tündérmese, melyben a humor, a könnyes kacagás, az édes évődés, a szárnyaló szerelem mögött fájdalmasan nevetséges, örök érvényű szánalmas emberi sorsok és cselekedetek rejtőznek. A megkeseredett, kényszerházasságba menekülő öregek összefognak a fiatalok tiszta szerelme ellen. A világ és az ember ma ugyanúgy működik, mint Tamási Áron 1933-ban írt művében, azzal a különbséggel, hogy itt a csodák meg is történnek.
A színházat fenntartó Nyitra megye nevében Csenger Tibor beszélt. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vázolta a Tamási Áron 125 Emlékév céljait, felsorolta a megvalósult rendezvényeket, és elmondta, december 16-án és 17-én emléktáblák leleplezésével ér véget az emlékév a Kárpát-medencében négy, a diaszpórában hat nemzeti jelentőségű intézményben.
A Komáromi Jókai Színház alsó előcsarnokában az 1966-ban Budapesten elhunyt Kossuth-díjas író Magyar fohász című művének sorait hirdeti a tábla: „Nincs módunkban kitérni a hűség elől”.
BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk