„Jó úton járok” – fergeteges Peter Srámek koncert A Király dalaival Érsekújvárban (FOTÓK)

Február közepén indult Komáromban A Király című élőzenés turnéja a vágsellyei Peter Srámeknek, mely keretében Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákiában is színpadra áll.

„Lesznek dalok A Király című sorozatból, válogatok korábbi saját dalaimból, és természetesen eléneklem Zámbó Jimmy slágereit is. Mindez így, egy nagy csomagban kínál majd élményt a közönségnek. Szeretnénk, hogy azok, akik eljönnek a koncertre, érezzék a kilencvenes évek hangulatát, azt a feelinget. Élő zenekaros, látványos koncert lesz. Az idei és a jövő évem ezzel telik majd.” - mondta a turnéval kapcsolatban portálunknak adott interjújában az énekes.

A Király sorozat sikere után új dalokat várnak tőlem – Exkluzív Peter Šrámek-interjú

 

Peter Srámek

 

A több nemzedéket képviselő rajongók hétvégén Érsekújvárban, a Millénium Sportcsarnokot töltötték meg.

A kétórás koncerten a kitűnő, fiatal zenészekkel együtt énekelt a közönség, szóltak az érzelmes és pörgős dalok, majd hosszan zúgó állótapssal, ovációval ért végett az este. Nem maradhatott el a CD-dedikálással és a közös fotózkodás sem a közönség nagy örömére.

 

Peter Srámek

 

Az idén harminc éves Peter Srámek, aki épp 10 éve győzött a Gútai Lírán, az amatőr táncdalénekesek nemzetközi versenyén, hosszú utat tett meg míg elért a csúcsra.

„Úgy érzem, nagyon jó úton járok. A Király-sorozat sikere után új dalokat várnak tőlem, ami hatalmas energiát ad. Azt csinálom, amit mindig is akartam. Sok célom van, amelyeket szeretnék elérni. Ha ilyen tempóban haladok, nem sokáig kell várnom!”

 

Peter Srámek

 

A folytatásban találkozhatunk még vele a Felvidéken, élő koncerteken Gútán, Nagymegyeren, Somorján, Dunaszerdahelyen, Galántán, Füleken, Királyhelmecen és Szepsiben is.

 

peter-sramek-ersekujvar2023-01
peter-sramek-ersekujvar2023-02
peter-sramek-ersekujvar2023-03
peter-sramek-ersekujvar2023-04
peter-sramek-ersekujvar2023-05
peter-sramek-ersekujvar2023-06
peter-sramek-ersekujvar2023-07
peter-sramek-ersekujvar2023-08
peter-sramek-ersekujvar2023-09
peter-sramek-ersekujvar2023-10
peter-sramek-ersekujvar2023-11
peter-sramek-ersekujvar2023-12
peter-sramek-ersekujvar2023-13
peter-sramek-ersekujvar2023-14
peter-sramek-ersekujvar2023-15
peter-sramek-ersekujvar2023-16
peter-sramek-ersekujvar2023-17
peter-sramek-ersekujvar2023-18
peter-sramek-ersekujvar2023-19
peter-sramek-ersekujvar2023-20
peter-sramek-ersekujvar2023-21
peter-sramek-ersekujvar2023-22
peter-sramek-ersekujvar2023-23
peter-sramek-ersekujvar2023-24
peter-sramek-ersekujvar2023-25
peter-sramek-ersekujvar2023-26
peter-sramek-ersekujvar2023-27
peter-sramek-ersekujvar2023-28
peter-sramek-ersekujvar2023-29
peter-sramek-ersekujvar2023-30

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk