Énekelt az ország - véget értek a XIX. Kodály Napok (Eredmények + FOTÓK)

Vasárnap este a gálaműsorral és a díjkiosztóval véget ért a szlovákiai magyar felnőtt kórusok legnagyobb találkozója, a XIX. Kodály Napok.

A három évente megrendezett seregszemlének Galántán a Városi Művelődési Központ adott ismét otthont, ahol az elmúlt napokban közel négyszáz énekes mutatkozott be Pelsőctől Somorjáig.

Tizennégy kórus tagjai tanúskodtak arról, hogy a covid-járvány sem törte meg lelkesedésüket és a közös éneklés ereje százakat hoz össze, mozgat meg.

 

Kodály Napok 2023

 

A szakmai zsűri, melynek tagjai Erdei Péter (Kecskemét), Cseri Zsófia (Budapest), Erdélyi Ágnes (Veszprém), Hartyányi Judit (Budapest), Kertész Attila (Pécs), Kneifel Imre (Székesfehérvár) és Mindszenty Zsuzsánna (Budapest) voltak végül meghozta a döntést.

A verseny abszolút győztese az ipolybalogi Szent Korona Kórus lett. Az eredmény is mutatja, hogy a hazai kórusmozgalom továbbra is fejlődik, a színvonal nő, így idén Bronz sávos minősítést nem is adtak ki és négy kórus is zsűri dicséretben részesült.

 

Kodály Napok 2023

 

Az eredmény

Arany sáv a zsűri dicséretével

Szent Korona Kórus, Ipolybalog
Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa
Concordia Vegyeskar, Komárom
Cantus Iuventus a Selye János Egyetem Nőikara, Komárom

 

Kodály Napok 2023

 

Arany sáv

Kodály Zoltán Daloskör, Galánta
Blaha Lujza Vegyeskórus, Rimaszombat
Te Deum Laudamus kamarakórus, Alistál
Peredi Nőikar
Pro Kultúra Füleki Férfikar

 

Kodály Napok 2023

 

Ezüst sáv

Híd Vegyes Kar, Somorja
Korona Énekegyüttes, Pelsőc
Melódia Nőikar, Fülek
Franz Schubert Vegyeskar, Zselíz
Stilla Pectus Nőikar, Párkány

 

Kodály Napok 2023

 

A díjkiosztó folyamán különdíjak is átadásra kerültek:

A legmagasabb pontszámot elérő kórusnak járó különdíj a Szent Korona Kórust (Ipolybalog) illette meg, aki a megkapta a Csemadok ehhez járó ajándékát. 

Az idén 10 éves ATEMPO.sk portálunk különdíját a Szent Korona Kórus (Ipolybalog), a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa, a Concordia Vegyeskar (Komárom), valamint a Cantus Iuventus, a Selye János Egyetem Nőikara (Komárom) vehette át. 

Kodály mű legjobb tolmácsolásáért járó különdíjban részesült a Komáromi Concordia Vegyeskar.

Józsa Mónika, a Galántai Kodály Zoltán Daloskör és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusénak karnagya a kiemelkedő művészi teljesítményért járó Magyar Kodály Társaság különdíjában részesült.

A Csemadok Csábi Alapszervezete és a 10 éves ATEMPO.sk portál által felajánlott Hajnalok Völgye - kortárs különdíjban részesült a Blaha Lujza Vegyeskórus Tóth Árpád Ki énekel című művének előadásáért.

 

Kodály Napok 2023

 

A kiváló hangszeres közreműködésért járó különdíjat Szekrényessy Csanád, a Stilla Pectus (Párkány) zongorakísérője kapta.

A kortárs szerző művének legjobb előadásáért járó különdíjat a Komáromi Concordia Vegyeskar vehette át.

A Veszprémi HANGVILLA különdíjában részesült, fellépési lehetőséget kapott a Blaha Lujza Vegyeskórus (Rimaszombat).

Jónás Katalin, a Peredi Nőikar karnagya, Stubendek István, a Komáromi Concordia Vegyeskar karnagya, valamint Kazán József Záreczky László-díjban részesült odaadó, kiemelkedő szakmai tevékenységükért.

 

Mi is gratulálunk a résztvevőknek, díjazottaknak. Találkozunk 2026-ban, a jubileumi XX. Kodály Napokon!

 

kodaly-napok2023-01
kodaly-napok2023-02
kodaly-napok2023-03
kodaly-napok2023-04
kodaly-napok2023-05
kodaly-napok2023-06
kodaly-napok2023-07
kodaly-napok2023-08
kodaly-napok2023-09
kodaly-napok2023-10
kodaly-napok2023-11
kodaly-napok2023-12
kodaly-napok2023-13
kodaly-napok2023-14
kodaly-napok2023-15
kodaly-napok2023-16
kodaly-napok2023-17
kodaly-napok2023-18
kodaly-napok2023-19
kodaly-napok2023-20
kodaly-napok2023-21
kodaly-napok2023-22
kodaly-napok2023-23
kodaly-napok2023-24
kodaly-napok2023-25
kodaly-napok2023-26
kodaly-napok2023-27
kodaly-napok2023-28
kodaly-napok2023-29
kodaly-napok2023-30
kodaly-napok2023-31
kodaly-napok2023-32
kodaly-napok2023-33
kodaly-napok2023-34
kodaly-napok2023-35
kodaly-napok2023-36
kodaly-napok2023-37
kodaly-napok2023-38
kodaly-napok2023-39
kodaly-napok2023-40
kodaly-napok2023-41
kodaly-napok2023-42
kodaly-napok2023-43
kodaly-napok2023-44

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk, Vincent Vojtek