A nyarat már évek óta Nógrádban zárják a fesztiválozók. Füleken immár kilencedik alkalommal bulizhattak a fiatalok és az idősebb korosztály a Várlak Fesztiválon. Öt napon át, 100 program, 30 koncert várta az érdeklődőket.
A Semmelweis című film vetítésével indult és a Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musicallal zárt a fesztivál, ahol csütörtökön, pénteken és szombaton igazi fesztivál-nagyüzem volt.
Nagykoncertet adott a Bagossy Brother Company, Majka, Dzsúdló, a VALMAR, sok embert vonzott Takács Nikolas és a Swing à la Django, a Parno Graszt, a Besh o droM, a Kiss Zenészek koncertje is.
Megtelt a Pajta Felméri Péter és Mogács Dániel stand up műsorára, és táncolhattunk a Sajó banda, Magyar banda és Ferenci György és a Rackajam muzsikálására is.
2024-ben több mint tízezren voltak kíváncsiak a programokra, de a közel 120 aktivistának köszönhetően minden gördülékenyen működött. A beléptetés, a kiszolgálás, a programok levezénylése sem okozott nekik problémát. Jó volt látni a hömpölygő tömeget a sétáló utcán, a kora estére megtelt várudvart, a pajtaszínpad előtti érdeklődőket és bulizókkal megtelt városi múzeum udvarát.
Minden korosztály megtalálhatta a magának való programot az öt napban.
„Jövőre amúgy, a tizedik Várlak Feszten minden eddiginél nagyobb dobásra készülünk. De ez maradjon még egy ideig titok!“ – mondta portálunknak sejtelmesen Szvorák Dávid főszervező.
Kíváncsian várjuk a híreket, de addig is idézzük vissza a pillanatokat fotóinkkal.
FOTÓK PÉNTEKRŐL
FOTÓK SZOMBATRÓL
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk