Az úgy volt, hogy a peredi Darázs László, ahogy anno a Komáromi Jókai Színház stúdiójában becézték, Zümi nézte a Pressburgot, az első szlovákiai magyarok készítette kétnyelvű sorozatot, és azt mondogatta Mozoli Sándornak, helyi borász barátjának, de jó lenne, ha eljönnének Peredre. Azután cselekedett. Az ottani Csángó Polgári Társulás elnökeként, a községgel és Agócs Kőrösi Ildikó polgármesterrel összefogva, nem mindennapi közönségtalálkozót szerveztek.
A Pressburg első és ötödik részének vetítésével indult az est január 11-én, szombaton, az ottani kultúrházban. Mégpedig a Netflix médiaszolgáltatóról vetítettek, ahová nemrég került fel, és a második legnézettebb sorozat lett a Pressburg. A vetítés utáni beszélgetés során jó volt látni Molnár Csaba rendező boldogságát, akinek hat-, illetve az idén már hétéves álma teljesült a Pressburggal, és annak csúcsokat döntő fogadtatásával. Lucia Molnár Satinská forgatókönyvíró, társproducer sem rejtette véka alá örömét, amikor arról mesélt, mennyire hittek Csabával ebben a témában, ebben a történetben.
A Pressburg szereplői arról számoltak be, hogy a sorozat Netflixen való megjelenésével egyre többen ismerik fel őket a legkülönbözőbb helyszíneken. Matusek Attilát egy edzőteremben, Béhr Mártont a kávéházban szólították meg nézők. És nem szűnik, egyre növekszik az a rajongás. Molnár Xénia színművésznő arról beszélt a szépszámú közönség előtt, hogy szívvel és lélekkel, egyetértésben, szeretetben zajlott a forgatás. Szavai alapján igazi szerelemprojekt volt a Pressburg.
SzínészTempó: „Nem olyan egyszerű ez” – Matusek Attila Pressburgon innen és túl (NAGYINTERJÚ)
Elfogadták a szervezők meghívását Orosz Örs és a Pereden élő Laczkó Sándor, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom egykori aktivistái. Egy rövid összeállítást hoztak – Laczkó Sándor, a mozikban nagyot robbant Hancsovszky film rendezője műhelyéből – részleteket, korabeli híradókból, hogyan zajlott 2013-ban a helységnévtábla igazi cseréje, és miképp folytatódott a régi történet. Az összeállításon jót derült a közönség. Orosz Örs, megemlítve Szekeres Klaudia ügyvédet – aki ott volt a nézőtéren – röviden beszámolt a hajdani sikeres, ám a kormány által el nem ismert népszavazás utóéletéről és várható végkimeneteléről. Egyben nagy tisztelettel megköszönte Molnár Csaba rendezőnek, hogy éppen a mozgalmukat választotta a Pressburgba a Felvidéki Betyárok vonalához.
EXKLUZÍV: A Pressburg utolsó része volt a vizsgamunkája – Angyal Gábor operatőr (INTERJÚ)
Jó volt Pereden a Pressburg sorozatot a képernyőre kerülése óta követő ATEMPO.sk portál nevében faggatni őket. Remek alkalom, hogy megint átélhettem a Pressburg-érzést. A Zilizi cukrászda, Darázs Zsolt és Mozoli Sándor borászok támogatta, több mint kétórás rendezvény, összehozta az embereket, saját dolgainkat megbeszélni. És ez a peredi Csángó Polgári Társulás egyik fő célja. Már most szólunk: június 7-én, szombaton tartják hagyományos Gőzfelhős gyermeknapjukat. És hogy miképp kerül a gőzös az asztalra? Azt majd akkor mesélem el.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Kiss Márton
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!