OTT JÁRTUNK: Ilyen a magyar virtus – Csábon is győzött a forradalom (+FOTÓK)

Március idusa mindig a magyar nemzeti tudat egyik legfontosabb sarokpontja lesz, hiszen ezen a napon emlékezünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemről. Mint minden évben, így a csábiak idén is felemelő ünnepséggel adóztak a múlt nagyjai előtt, amelynek egyik legfontosabb mozzanata a Petőfi-szobor avatása volt.

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

Az esemény a templomkert bejáratánál kezdődött, ahol Zaťko Ervin, a Csemadok-alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Tóth Henrik polgármestert, Novák József plébánost, Jaskó Deák Gyöngyit, az alapiskola igazgatónőjét; Jámbor Lászlót, Besztercebánya megyei képviselőt; valamint a Magyarországról érkezett díszvendégeket: Ember Istvánt és László Pétert, a Magyar Kultúra Lovagjait; és végül Dr. Czelenk Ferencet, Csábról származó balassagyarmati sebész főorvost. 

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

Az ünnepi program különleges mozzanata volt az új Petőfi-szobor leleplezése és megszentelése, melyet Balga László fafaragó készített és adományozott közösségnek. Az egész ceremónia egyfajta keretbe lett foglalva: Petőfi-versek nyitották, majd zárták az avatást szóban és dalban.

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

A szoboravató beszéd(ek) során elhangzott, hogy Petőfi a magyar szabadság szimbóluma, aki a Felvidékhez is ezer szállal kötődött. Tanulmányai során bejárta ezt a tájat, versei pedig a nemzeti ébredés gondolatait hordozták. A csábi Petőfi utca méltó helyet ad az emlékműnek, generációknak örökítve meg így a forradalom eszméit.

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

Mindezek után a résztvevők – kezükben a magyar lobogóval – átvonultak a Szeder-parkba, ahol a kopjafánál koszorúzással adóztak a magyar szabadság ügyének, a Zaťko Veronika vezette Szeder Kórus pedig a Szózat éneklésével tette magasztosabbá a történéseket.

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

Az esemény záróprogramja az alapiskola közösségi termében zajlott, ahol mind az alap-, mind a művészeti iskola növendékei énekes, zenés és verses előadással tisztelegtek az 1848/49-es hősök előtt. A gyerekek a Szeder Kórussal és zenekarral kiegészülve a Kormorán által feldolgozott Nemzeti dallal zárták programjukat.

 

Március 15-i ünnepség - Csáb

 

A nap a Kuttyomfitty TársulatMagyar Virtus” című interaktív előadásával ért véget a Kultimor támogatásának köszönhetően, amely nem csupán a forradalom eszmeiségét elevenítette fel, hanem a magyar kultúra és hagyományok megőrzésének fontosságát is hangsúlyozta – tette mindezt dalban és tánccal mesélve, katartikus élménnyel gazdagítva a megjelenteket: az egész ünnepség méltó emléket állított a múlt hőseinek. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklése jelezte, hogy bármennyire is nehéz a magyar sors, Isten megsegít. Csábról üzenik: Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

 

  • marcius15-csab-2025-001
  • marcius15-csab-2025-002
  • marcius15-csab-2025-003
  • marcius15-csab-2025-004
  • marcius15-csab-2025-005
  • marcius15-csab-2025-006
  • marcius15-csab-2025-007
  • marcius15-csab-2025-008
  • marcius15-csab-2025-009
  • marcius15-csab-2025-010
  • marcius15-csab-2025-011
  • marcius15-csab-2025-012
  • marcius15-csab-2025-013
  • marcius15-csab-2025-014
  • marcius15-csab-2025-015
  • marcius15-csab-2025-016
  • marcius15-csab-2025-017
  • marcius15-csab-2025-018
  • marcius15-csab-2025-019
  • marcius15-csab-2025-020
  • marcius15-csab-2025-021
  • marcius15-csab-2025-022
  • marcius15-csab-2025-023
  • marcius15-csab-2025-024
  • marcius15-csab-2025-025
  • marcius15-csab-2025-026
  • marcius15-csab-2025-027
  • marcius15-csab-2025-028
  • marcius15-csab-2025-029
  • marcius15-csab-2025-030
  • marcius15-csab-2025-031
  • marcius15-csab-2025-032
  • marcius15-csab-2025-033
  • marcius15-csab-2025-034
  • marcius15-csab-2025-035
  • marcius15-csab-2025-036
  • marcius15-csab-2025-037
  • marcius15-csab-2025-038
  • marcius15-csab-2025-039
  • marcius15-csab-2025-040
  • marcius15-csab-2025-041
  • marcius15-csab-2025-042
  • marcius15-csab-2025-043
  • marcius15-csab-2025-044
  • marcius15-csab-2025-045
  • marcius15-csab-2025-046
  • marcius15-csab-2025-047
  • marcius15-csab-2025-048
  • marcius15-csab-2025-049
  • marcius15-csab-2025-050
  • marcius15-csab-2025-051
  • marcius15-csab-2025-052
  • marcius15-csab-2025-053
  • marcius15-csab-2025-054
  • marcius15-csab-2025-055
  • marcius15-csab-2025-056
  • marcius15-csab-2025-057

 

MF, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos / ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM