EGY CSODÁLATOS TRUPP (2. rész): Jobbnál jobb feldolgoznivalók – tombol a nyár, lendületben a 60. Jókai Napok (BESZÁMOLÓ+FOTÓK)

Tegnap ott hagytuk abba, hogy a dunaszerdahelyi FÓKUSZ Diákszínpad az idén Kalocsányi Gáborral dolgozott. „És boldogan éltek” címmel terápiás fikciót mutattak be. A csoportterápiára ezúttal mesék, drámák és irodalmi művek hősei ültek be. Közöttük az Istent alakító Alföldy András, a Verenda zenekar méltán népszerű zenésze. Ötletes és humoros volt az előadás, feldobták a fesztivállakók hangulatát.

 

Jókai Napok 2025

 

Hangulatos előadást tartott Márairól Gazdag József író, publicista.

„Ősszel több felvidéki magyar gimnáziumban tervezek rendhagyó irodalomórát tartani Márairól, innen jött az ötlet, hogy a 45 perces előadást egy kicsit kibővítve érdemes lenne megmutatni más közönségnek is. Vannak írók, akiknek szeretem a társaságát, a kassai születésű Márai az egyik.”

– nyilatkozta a Visszhang fesztivál napilapban az előadó.

 

Jókai Napok 2025

 

Este Őrsújfalura a kultúrházba vonult a fesztivál apraja-nagyja, hogy ott nézzük meg Zsidek Pál Kacsabeszél, vagy amit akartok című céldrámáját két felvonásban, az ottani ÉS?!Színház előadásában, a szerző rendezésében és szereplésével.

Égető témát dolgoztak fel: Hogyan lehet tömegeket manipulálni az internetes hírportálokon keresztül. Ismerős?

 

Jókai Napok 2025

 

Ma délelőtt is önmagunkban való feldolgozásra számottartó témák szerepeltek a pozsonyi PoSzATa egyetemi színpad vitaszínházformában bemutatott Mert így szokás… című produkciójában, amely Heringes William színművészeti-egyetemi hallgató irányításával zajló kollektív rendezés volt. A témák: Tartozunk-e hazánknak?, Jobb elválni, mint együtt maradni a gyermek érdekében?, Hasznosak-e az előítéletek? – Élénk vitát váltottak ki a közönség soraiban.

 

Jókai Napok 2025

 

Mire ezeket a sorokat olvassák már összepakolták bábjaikat a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportjának szimpatikus tagjai, akik Király Anikó: Quo Vadis? című bábjátékát játszották Mészáros Andrea rendezésében.

„Elolvastam Háy János Völgyhíd című regényét és megdöbbentett. Amikor a bábcsoport tagja voltam a vidámság uralkodott, most pedig nagyon komoly dolgokkal foglalkoznak”

– mondta az írónő szintén a Visszhangban. Produkciójukról holnap számolunk be.

 

Jókai Napok 2025

 

Tavalyi gombaszögi cikksorozatunkban már volt szó a TREPP Színházi Platform, Csikmák Kati rendezte „Szebb, mint Ilona” című produkciójáról. Aki megkeresi portálunkon felkészülhet a 60. Jókai Napokra ma este 20 órakor érkező vendégelőadásra.

Szebb, mint Ilona – a Trepp Színházi Platform új előadása az alkotók szemszögéből (INTERJÚ)

 

Jókai Napok 2025

 

Aki pedig bulizni szeretne az idei országos színjátszófesztivál résztvevőivel, megteheti az Európa-udvarban található Borozóban lévő fesztiválklubban, ahol kellemes jazz zenét produkál majd este fél 10-től Jazz & You.

 

Jókai Napok 2025

 

Tudósításom leadásának pillanatában érkezett meg Komáromba a Füleki Irodalmi KisSzínpad, akik Alpha csajok című produkciójukat hozták a fesztiválra. Zenés-táncos játék lesz, ABBA magyarul, a Neotontól, Szókovács Éva rendezésében. Jöjjön hát mindenki, akit érdekel holnap délelőtt 10 órára a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központba. Ugyanott adja majd elő VOLT. VAN. LESZ. című mozgásszínházát 15 órai kezdettel a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre. Az előadást Soltész Luca mellett Mezei Ádám, az egyre népszerűbb Bogas alternatív zenekar dalszövegíró zenésze, a feltörekvő zenekar énekese rendezte.

 

Jókai Napok 2025

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálinkás Eszter - My Neverland photography

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM