Újra Kastélyfesztivál Dunaszerdahelyen!

Szombaton, augusztus 15-én, harmadszor került megrendezésre a dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál. Bár az esemény, mondhatni még gyerekcipőben jár, a szervezők kitettek magukért. Látni, hogy a közös munka, igazán érett és finom gyümölcsöt szül.

Már fél tizenkettőkor benéztem, hogy vajon fél órával a hivatalos kezdés előtt mi is a helyzet. Elkapni azokat a pillanatokat, amikor a szervezőgárda fejvesztve rohangál ide aztán pedig oda, mert ez még nincs meg, az pedig már nincs. Meglepetésemre Bíró Szabolcs, a főszervező a legnagyobb zen nyugodtsággal üdvözölt. A standokon már csak az utolsó simításokat végezték a segítők, a hagyma is már felszeletelődött a gulyáshoz.

A legkisebbeket és szüleiket a galéria gyereksarka várta már kora délutántól, ahol Bíró Huszár Ágnes vezetésével különböző technikákkal készíthettek királylányokat, királyfikat, díszeket, játékokat.

Délután kettőkor a Visszhang akusztikus rock duó koncertje kezdte a hangulat bemelegítését. Miközben a magyar rocktörténelem klasszikus dalait hallhattuk, én körbenéztem a Vermes-villa udvarán. Az emberek gyűltek, a gulyás már lassan tálalásra kész volt, a srácok a büfénél buzgón csapolták a söröket, kofolákat, az árusok pedig kipakolták portékájukat.
A koncert után a főszervező által vezetett beszélgetés következett Fonyódi Tiborral. Volt szó a munkájáról, a filmezésről, továbbá maga a magyar filmezés kulisszái mögé pillanthatott be a hallgatóság, oda ahol a gyártásvezető beszél a forgatókönyvíró pedig ugat.

Számomra a fesztivál fénypontja a Csallóközi Anjou Károly Bandérium lovagjainak műsora volt. Különböző harci mozdulatokat, fogásokat mutattak be nekünk hagyományos öltözetben korhű fegyverekkel. Olyan komoly akciójelenetek folytak a galéria udvarán, hogy egy pillanatra egy középkori csatatéren éreztem magam!

A Kastélyfesztivál a főszervező által vezetett irodalmi kerekasztallal folytatódott. Peiker Éva szerkesztő, Szabó Tibor Benjámin főszerkesztő, illetve Szpisják Blanka marketing- és PR-menedzser mesélt a megújult Athenaeum Kiadóról.

Az estét a JAM duó akusztikus koncertje zárta, arról pedig, hogy hogyan értékeli a fesztivált, Szabolcs így nyilatkozott: “Szervezőtársaimmal együtt elégedettek voltunk, a fellépők is mind egy szálig kiválóan érezték magukat, és a jelek szerint a közönség is értékelte mindazt, amit látott/hallott. Jövőre egészen biztos, hogy megcsináljuk a IV. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivált.”

További sok sikert kívánunk!

 

kastelyfesztival2015-01
kastelyfesztival2015-02
kastelyfesztival2015-03
kastelyfesztival2015-04
kastelyfesztival2015-05
kastelyfesztival2015-06
kastelyfesztival2015-07
kastelyfesztival2015-08
kastelyfesztival2015-09
kastelyfesztival2015-10
kastelyfesztival2015-11
kastelyfesztival2015-12
kastelyfesztival2015-13
kastelyfesztival2015-14
kastelyfesztival2015-15
kastelyfesztival2015-16
kastelyfesztival2015-17
kastelyfesztival2015-18
kastelyfesztival2015-19
kastelyfesztival2015-20
kastelyfesztival2015-21
kastelyfesztival2015-22
kastelyfesztival2015-23
kastelyfesztival2015-24
kastelyfesztival2015-25
kastelyfesztival2015-26
kastelyfesztival2015-27
kastelyfesztival2015-28
kastelyfesztival2015-29
kastelyfesztival2015-30


Varga Bianka, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo) és Varga Bianka