Nem lehet minden tökéletes, de ez így tökéletes - jubilált a Gímesi Művelődési Tábor

Nem lehet minden tökéletes, de ez így tökéletes - jubilált a Gímesi Művelődési Tábor

Érdeklődő szempárok, elgondolkodtató szavak, egy életfa, ami a fölöttünk figyelő csillagos ég felé tör… „Ennek a helynek lelke van” – mondja a tábor leköszönő főszervezője, Keszler Zoltán. És mi, jelenlévők nem kételkedünk ebben, hiszen ez a lélek a jubileumi 35. Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor záróünnepségén érzékelhető, szinte már tapintható volt.

Kedden délben érkeztünk a táborba. A gólyák - csapatokra osztva - az utolsó megmérettetésükre, a vártúrára készülődtek. Színes csapatzászlók, vidám arcok, végső eligazítás. A szervezők láthatóan nagyon értik a dolgukat.

Gímesi Művelődési Tábor

Mintha dombnak fölfelé menni nem lenne épp elég – legalábbis, nekünk, nem gólyakorú tudósítóknak – a diákokat különböző furfangos feladatok várták út közben. Az ösvényen haladva két elsőéves lánnyal beszélgettem. Egyikük nyitrai, másikuk brünni egyetemen kezdi meg ősszel tanulmányait. Mindketten lelkesen beszéltek a táborról, a csapatjátékok összekovácsoló erejéről, valamint örültek, hogy még az évkezdés előtt megismerkedtek pár diáktársukkal.

A Gímesi vár szemet gyönyörködtető romjai közt Cseh Andrea elárulta nagyon tetszett neki a tábor, bár picit izgult, mivel először volt itt szervezőként, valamint a József Attila Ifjúsági Klub elnökeként.

Gímesi Művelődési Tábor

Lefelé jövet Bodon Lea többek közt a sikeres előadásokról beszélt: „Az évforduló alkalmából tartottunk egy emlékezős napot. Meghívtunk régi táborozókat, akik meséltek régi történeteket, ismerkedtek a gólyákkal – nagyon jó, nosztalgikus hangulatban telt az egész.” Puzsér Róbert, kritikus előadása osztatlan sikert aratott: „Annak ellenére, hogy csak ekkor esett az eső, óriási volt az érdeklődés, majd a végén a taps is.” Zenéből sem volt hiány: „Az első két nap fiatal DJ-k mutatkoztak be, majd vasárnap este az Acoustic Flames adott koncertet, akik magyar rock feldolgozásokat játszottak. Olyannyira jól sikerült a koncertjük, hogy az egyes városokban működő diákklubok már leegyeztek velük a következő szemeszterre fellépéseket.

Gímesi Művelődési Tábor

Sötétedés után a gólyákat meg-, az életfát pedig felavatták. A komáromi ZSEB zenekar koncertje előtt az érzelmileg túlhevült Keszler Zolit is sikerült elcsípnem pár mondat erejéig. Zárják az ő szavai ezt a beszámolót:

„Nagyon hirtelen kaptam meg ezt az egész tábort, és rettegtem attól, hogy nem fogok megfelelni ennek a kihívásnak. Őszintén?! Úgy látom, hogy sikerült!. A három év alatt belerázódtam annyira, hogy az idei táborban már semmi idegeskedés nem volt az egészben. Bármi probléma felmerült, azt teljesen nyugodtan rendeztük. Én úgy láttam, hogy a gólyáknak tetszettek a programok, az előadásokon záporoztak a kérdések. Puzsér Róbert előadását például egyszerűen nem lehetett megszakítani, annyit ráhúztunk, hogy hatalmas csúszás lett a programban, de ez senkit nem érdekelt. Nem lehet minden tökéletes, de ez így tökéletes.”

 

Dobos Bacu, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo), Dobos Bacu (Bacu-photo)