Videó

The Butchers

VIDEÓ: A The Butchers akusztikus koncertje

Az elmúlt év végén akusztikus koncertet adott Somorján a Moziban a The Butchers zenekar. A doboknál már az új csapattag játszott, a somorjai származású Andrej Jošt. Az est vendége volt Kotiers András szaxofonos, akit a most meg jelent koncertfelvételen is hallhatunk.

A videón öt dalt mutatnak be egyedi verzióban:

I always come back
In love with fire
Shake, rattle and roll
Rollin tumble
Hard hearted woman


Horányi Juli YOULÏ

A Dal 2016: Horányi Juli (YOULÏ) - Come Along

A következő dal, Horányi Juli (YOULÏ) Come Along című száma, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

Horányi Juli miután megszerezte jelmeztervező diplomáját, belefogott zenei karrierje építésébe. Kezdetben a Plüsss nevű lánytrió tagjaként énekelt feldolgozásokat, ahová barátnője, az idei Dalban is versenyző Katona Zsombori Éva (ÍV) meghívására lépett be. Dolgozott később a Berlinben alkotó Csordás Gábor (Carlos) zeneszerzővel, majd az építész-zeneszerző Álmos Gergellyel alapított underground duót. Utóbbi, a mïus projekt két nagylemezt is megért, de Juli három év után úgy döntött, szeretné kipróbálni magát a mainstream zenei közegben is, így jelentkezett a X-Faktor tehetségkutató versenybe, ahol második helyezést ért el. Röviddel a műsor befejezése után stúdióba vonult, majd megjelentette első szóló dalát és klipjét Electrical címmel. Néhány hónappal a dal megjelenése után teljesen megújult arculattal, már YOULÏ néven jelentkezett, kislemeze címadó dalához (Szerelemtől Szabadon) izgalmas videoklip is készült.

Come Along című versenydalát Szerelemtől Szabadont is jegyző Harmath Szabolccsal közösen írta. Zeneszerzőjének már van eurovíziós tapasztalata – neki köszönhetjük a Forogj, világ! című dalt is, amellyel NOX 12. helyezést ért el a Kijevben megrendezett 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.

ByTheWay

A Dal 2016: ByTheWay - Free To Fly

Egy újabb dalt, a ByTheWay Free To Fly című száma, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

A formáció eredeti tagjai két X-Faktor válogatón ismerkedtek meg 2011-ben és 2012-ben, végül négyes felállásban a 2013-as szériában arattak komolyabb sikert: 2. helyezést érték el, ezzel népszerű fiúcsapatává váltak. Az alapítók közül Rétvári Péter még a tehetségkutatós siker előtt, Patocska Olivér pedig utána hagyta el a csapatot, így azóta trióban járják az országot. 2013-ban szerezték első komolyabb díjukat a Bravo Ottón, ahol ők lettek az “Év felfedezettjei”, 2014 decemberében pedig megjelentették első albumukat is … for life címmel. Bence egyébként 11 évig tanult zongorázni és közgazdásznak tanul, Péter teniszedzői, hangtechnikus és közgazdász végzettséggel is rendelkezik, Ya Ou pedig klasszikus kürt szakon szerzett diplomát.

Free To Fly című versenydalukat a nagylemezükön is dolgozó Szűcs Norberttel közösen jegyzik. Az Artisjus-díjas zeneszerző két szerzeménnyel is bejutott az idei versenybe – Patai Anna Colors című dalát is ő írta.

Patai Anna

A Dal 2016: Patai Anna - Colors

Itt a következő dal, Patai Annától a Colors, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

Még csak 16 éves, de már énekesnőként és színésznőként is nevet szerzett Patai Anna, aki 2010-ben, a Megasztárban mutatkozott be először a nagy nyilvánosság előtt. A műsor fináléjában nagy meglepetés érte: Britney Spears producerétől kapott egy dedikált példányt az amerikai énekesnő első platinalemezéből. A televíziós műsor után indult be a karrierje, sorra kapta a színházi felkéréseket, így Gergely Róbert meghívására szerepelt a Gergely Theáter Bőrönd mese című darabjában, és szerepet kapott több musicalben is, mint például az Egy nyári éj mosolya a Centrál Színházban, a Valahol Európában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Mary Poppins a Madách Színházban, vagy éppen a Macskafogó az Esztrád Színházban. Sorra jelentek meg dalai, videoklipjei, énekelt duettet Dobrády Ákossal, és vendégelőadóként lépett fel Ákos és Caramel koncertjein, sőt néhány éve még egy könyv is megjelent róla Patai Anna – Álmok útján címmel.

„A tehetség sokszínű” – erről szól Colors című versenydala, amelyet az idei dalválasztó műsorba két szerzeményével is bejutó Szűcs Norbert, és az ausztrál születésű magyar dalszövegíró, Linka Péter jegyez.

VIDEÓ: Itt a Royko Passage akusztikus koncertje

VIDEÓ: Itt a Royko Passage akusztikus koncertje

Tavaly novemberben a Royko Passage akusztikus koncertet adott Dunaszerdahelyen az NFG-ben. A koncert rögzítésre került, mely videót a banda karácsonyi ajándékként elérhetővé tett a Youtube csatornáján.

A koncert előtt OPEN MIC-et tartottak, melyről mi is beszámoltunk és ezt követően hallhattuk a Strieženec Matyi, Strieženec Dávid, Strieženec Zsuzsi és Szeiff Attila alkotta alternatív zenekart. Hét dalt mutattak be egyedi verzióban:

Techno Unplugged
Be Somebody
Tv Clowns
Techno Disco
Judith
Queens and Queers
Heaven

A Dal 2016: Karmapolis & Szécsi Böbe - Hold On To

A Dal 2016: Karmapolis & Szécsi Böbe - Hold On To

Fokozatosan bemutatjuk a 30 kiválasztott dalt, melyek részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

Elsőként a Karmapolis és Szécsi Böbe közös produkcióját hallgathatjuk meg, melynek címe Hold On To.

A Karmapolis trió tagjai (Kenyeres András, Szipszer Szabolcs és Lipi Gábor) zenéltek már külön is többféle formációban, alkalmanként akár több ezres közönség előtt. A gyerekkori barátok közös zenekarukat 2010-ben alapították. Stílusukat electroindie-ként aposztrofálják, populáris dalaikban a vokálok, dobok, gitárok és szintetizátorok egymással kiegészülve alkotnak egységes elegyet. A Dal 2015 versenyén már sikeresen szerepeltek, Time Is Now című daluk a középdöntőbe is bejutott. A verseny után megjelent Into Blue című daluk videoklipje a Petőfi TV-ben debütált.

Szécsi Böbe már több országos zenei tehetségkutató versenyen is sikeresen vett részt, ikertestvérével A Dal 2014-es és 2015-ös versenyébe is bekerült. Itt figyelt fel rá a Karmapolis. A Dal után a zenekar felkérte Böbét, hogy vegyen részt egyik koncertjükön vendégelőadóként, később közös dalszerzési munkálatokba kezdtek, melynek egyik első hallható eredménye mostani versenydaluk, a Hold On To. A dal szövegét a trió énekes-gitárosa, Kenyeres András írta.

Spliff 447

KLIPPREMIER: Spliff 447 - Hazudtam

A hétfői vetítés után felkerült a világhálóra a Spliff 447 első videoklipje, mely a Hazudtam című számukhoz készült. Az újdonságot a RÉVben rögzítették és itt is mutatták be koncertjük keretében.

Az év végi buli ismét sikeres volt. „Mint ahogy tavaly, most is meghaladta a várakozásainkat a közönség létszáma, és lélekbeli jelenléte is. Szuper volt, hogy a számok jó nagy részét együtt dalolták OJ-val. Meglepő volt az is, hogy sok-sok új arcot láthattunk a sorok között, aminek különösen örülünk, hisz ez azt jelenti, hogy folyamatosan terjed a zenénk...” - tudtuk meg Zsitva Tomitól, a banda dobosától.

A fiúk a vászon mögül látták a bemutatót, de a visszajelzések alapján nagyon tetszett a közönségnek, amit láttak. „Jó volt megfigyelni, hogy a vetítés alatt miként állt meg a levegő. Most már fel is töltöttük a Youtube csatornánkra, ahol bárki bármikor megtekintheti, és ha tetszik neki, megoszthatja másokkal is :-)”

A dalválasztás a kliphez elsősorban a közönségnek köszönhető. „Elérhetővé tettük a dalainkat és egy évet adtunk nekik, hogy képet adjanak arról, melyik az ami a legjobban kell a közönségnek, melyik az ami a legszélesebb réteget megfogja. A nézettség alapján és a koncerten lévő pacsirtákból kiindulva hoztuk meg a döntést, hogy a Hazudtam lesz az.”

Amint az látható valóban jó klipről van szó. „A forgatókönyv alapötletét a 2B Pictures srácai adták, együtt átrágtuk a részleteket, majd nekivágtunk. Örülünk annak, hogy tetszik, remélem sokak lesznek így vele.”

Szabó Gila Ádám

DALPREMIER: Szabó Gila Ádám - Ne siess most

Karácsonyi dal Felvidékről. Megjelent Szabó Gila Ádám legújabb szerzeménye Ne siess most címmel. Az újdonság zenéjét és szövegét is neki köszönhetjük.

„Úgy alakult, hogy az összes hangszeren is én játszom a dalban. Ezeken kívül a dalocska hangmérnöke is én vagyok, mivel a Gila Studioban készült általam. A refrénekben pedig Dudás Dása segített ki a vokálokkal, akinek ezt nagyon köszönöm, mert talán nem tűnik fel mindenkinek elsőre, hogy ő is énekel, de nélkül sokkal üresebb lenne a nótácska.” - mondta Ádám a dallal kapcsolatban.

Nem volt előre eltervezve, hogy ez a dal most karácsonykor megjelenik. „Ez a dallam már réges-rég a fejemben kavarog és most döntöttem el, hogy rögzítem, ugyanis alkalmam adódott rá, hogy bemutassam a Pátria rádióban. Születésnapom alkalmából lett bemutatva december 19-én 16:20-kor. Azért írom le a pontos időt, mert számomra ez nagyon lényeges, ugyanis délután egykor még nem volt kész a dal :-) Hétköznap aztán sajnos nem volt időm tovább foglalkozni vele, de szentestéig adtam magamnak határidőt arra, hogy ezt megtegyem. Szerettem volna békés és nyugodt hangulatot megosztani az emberekkel még mielőtt megszületik a kis Jézuska.”

Gilotin

KLIPPREMIER: Gilotin - Vedd már észre!

Megjelent a ímelyi Gilotin első klipje. A tavaly portálunkon is bemutatott Relatív Perspektíva lemez Vedd már észre! című dalát választották debütálásnak a srácok. „Leginkább két okból: az egyik a dal gördülékeny zenei alapja, a másik a mondanivalója - egy modern kori jelenségre akarja felhívni a figyelmet.” - árulta el Pogány Tibor basszusgitáros.

A zenét közösen írták, de a szöveg Tibor tollából származik. „Néhány évvel ezelőtt az egyik ismerősünk írt nekünk szöveget, de én nem voltam egészen megelégedve a tartalmával, így hát írtam hozzá új versét, és a refrént egy kicsit módosítottam. Így nyerte el a végső formáját.”

Ez a banda első klipje, így új tapasztalatokkal gazdagodtak a tagok. „Öszintén szólva meló jellege volt. Tudatában voltuk annak, hogy a forgatás inkább a munkéról fog szólni, mint inkább a szórakozásról. Persze a jelenetek közben jókat nevetgéltünk, de mindvégig konstruktívan álltunk hozzá. Végül is örülünk, hogy összehoztuk pontosan olyanra, amilyennek mi azt megálmodtuk.”

A videóban a tagokon kívül mások is feltűnnek. „A többi szereplő mind ismerősök, barátok. Néhányan közülük jelentkeztek a meghirdetett castingra, néhányat mi kértünk fel. Az egyik mellékszereplő biztosan sokaknak ismerős lehet, mégpedig Hangya személyében (ex Kerecsen, ex Corelosa, Acoustic Flames). A forgatás technikai részét Riedly Viktorra és Dénesre bíztunk, két nagyon ügyes és kreatív fiatal srácra.”

Rómeó vérzik

Új dal: Rómeó vérzik – Ébresztő

Egy új dallal jelentkezett a somorjai Rómeó vérzik. Az idén 20 éves zenekar az Ébresztő című számhoz szöveges videót is készített, melyet most ajánlunk figyelmetekbe. A dalszöveget most is Koppány írta, a producer egy kis kitérő után ismét Sheer MAX Viktor volt.

ÚJ KLIP: Opera Trio - O mio babbino caro

Klasszikus zenei klipet készített az Opera Trio - O mio babbino caro

A dunaszerdahelyi Opera Trio egy különlegességgel állt elő. Klasszikus zenei klipet készített. A három szoprán, Kovács Nagy Andrea, Kevicky Tünde és Kollár Katalin az O mio babbino caro áriát dolgozta fel.

Nem egyedi eset az övék, hisz működik egy TV csatorna is, ahol csak klasszikus zenei videók láthatóak.

„Egyre több zenei klip készül ebben a stílusban is, ez is egyfajta csatorna, amin keresztül megmutathatjuk magunkat. Az emberek talán fogékonyabbak a komolyzenére, ha nemcsak hallják, de látják is. És hát egy ilyen világban élünk, mi is haladunk a korral :-)” - árulták el az énekesnők.

A videóban Giacomo Puccini Gianni Schicchi címü operájának legismertebb áriája hangzik el. „Mindhármunk sokat énekelte, szép élmények fűznek hozzá, ezért esett erre a választásunk. Érsek Rezsőnek köszönjük ezúton is, hogy átdolgozta háromszólamúvá az Opera Trio részére.”

Ez a trió első klipje. „A koncepciója saját ötletből fakad, igyekeztünk az ária tartalmából kiindulni. Az operatőrünk egy nagyon jó zenész ismerősünk volt. Reméljük a jövőben sikerül még több klipet forgatnunk, persze ehhez szükségünk lesz mecénásokra, akiknek ugyanúgy szívügye a komolyzene, mint nekünk.”

Emmer Péter

DALPREMIER: Emmer Péter – Végtelen út

Hosszú idő után Emmer Péter gitáros új saját dallal jelentkezett. A Végtelen út című szám szöveges videóként debütál és egy új zenei korszaknak a hírnöke, ahol már énekesként is bemutatkozik.

„A zenét és a szöveget is én írtam. Az az igazság, hogy megkerestem egy-két szövegírót, de nagyon elfoglaltak voltak és aki ismer, az tudja, hogy ha belelkesülök, akkor nem szeretek várni :-) Így tollat ragadtam és ez lett a Végtelen út.” - árulta el Peti. „Nincs kizárva, hogy mások is írnak majd szöveget valamelyik dalomhoz. Nyitott vagyok mindenre ami érték.”

További érdekesség, hogy az éneken és gitáron kívül a hangszerek nagy részét is Ő szólaltatja meg. „Magam játszom a dobokon kívül az összes szólamot, beleértve a vokálokat is. De ez nem azért van, mert zsarnok vagyok és nem engedek mást a dalok közelébe :-) Így hozták a körülmények. De tervezem, hogy meghívok a lemezre közreműködő zenészeket, elsősorban olyanokat, akik esetleg koncerten már nem tudják velem bemutatni a dalokat.”

Ez az első olyan dal, amely a saját neve alatt jelent meg és ahol szólóban is énekel, de maga az éneklés nem állt tőle soha távol.

„Mindig is énekeltem, de valahogy sosem ereztem késztetést, hogy ezt egy banda élen tegyem. Inkább a gitározással, illetve a hangszereléssel voltam elfoglalva. De változnak az idők … Hiszem, hogy egy dal a szerző előadásában lesz igazán hiteles. Ő érzi mit szeretne közvetíteni a hallgató felé, ő éli meg a dalszerzés mélységeit, és ha esetleg még énekelni is tud, az nagyon szerencsés fúzió lehet.”

Mészáros Tamás

DALPREMIER: Mészáros Tamás - Hajrá DAC!

Megjelent Mészáros Tamás új dala, a Hajrá DAC!, melyhez videót is készítettek. Az induló az Itthon vagyok című lemezének bónusz dala, melynek zenéjét és szövegét Velena István írta és Pécsváradi Zoltán hangszerelte.

„Mivel szeretem a focit, nagyon örültem, amikor a klub az új vezetőség kezébe került. Új lehetőségek és méltó helyre kerülhet újra a DAC. Erről beszélgettünk egy stúdiózás alkalmával Velena István szerzőbarátommal, aki nagy DAC szurkoló volt. Annyira feltüzelte a gondolat és a régi emlékek, hogy másnap azonnal megírta a zenét, azután hozzá a szerintem remek szöveget. Szívből ajánljuk mindenkinek, aki szereti a DAC csapatát és az igényes zenét.” - árulta el Tamás

A dal már a tavaszi szezonban is többször elhangzott a stadionban, élőben pedig november 20-án énekelte el többezer szurkoló előtt Mészáros Tamás.

Delov Jávor

Új klip: Soul, drum and bass és látványos New York-i képsorok Delov Jávor első videójában

Delov Jávor régóta a hazai zenei színtér egyik kiemelkedő szereplője, olyan produkciók dobosaként ismerhettük meg, mint a Turbo, a Tintanyúl, a Barabás Lőrinc Eklektric és a Fábián Juli & Zoohacker, de ő álmodta színpadra, majd futtatta fel az improvizációra épülő zenei sorozatot, a mostanra nemzetközi szinten is elismert Random Tripet is. Most pedig szólóban mutatja meg magát, elsőként a Fight For Love című saját dalával.

A fáradhatatlan zenész kb. egy éve határozta el, hogy önálló projektbe is belefog a már meglévő zenekarok mellett, hiszen folyamatosan az újat keresi és bátran vándorol műfajról műfajra, hogy még tovább színesítse zenei palettáját. Így most a rock, jazz, improvizatív és poposabb irányok mellett a soult is előtérbe hozza, nemcsak a dobos, de a szerző szerepét is betöltve új produkciójában. Az első dalhoz, a Fight For Love-hoz Amy Winehouse korábbi vokalistáját, Zalon Thompsont kérte fel, akivel egy közös Random Trip alkalmával ismerkedett meg:

„Egyből világossá vált számomra, hogy dől belőle a zene, a soul nyelvét beszéli. A zseniális hangi adottságok mellett rendkívüli előadó is, és a jó viszonynak köszönhetően, amikor felvetettem neki, hogy dolgozhatnánk együtt, azonnal igent mondott. A számunk néhány napja debütált a Petőfi Rádióban és szerencsénkre nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Számomra az izgalmas kihívást az jelentette a dal írása során, hogy szinte a semmiből építkezik és végül egy teljesen eltérő zenei világban nyílik ki, átívelve a soulon és a drum and bass-en.” – mesélte a Fight For Love születéséről Jávor.

Takács Noém

DALPREMIER: Noémo - Egy év

A peredi származású Takács Noémit A Dalban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi fordulójában ismerhették meg szélesebb körben, ahol is a BülBüls formációval mutatkozott be. A trió már a múlté és 2014-ben a sikereken felbátorodva, és a tapasztalataiból tanulva ugyanazon muzsikusokkal Noémi létrehozta saját zenekarát Noémo néven.

 

Az együttes most új dallal jelentkezik Egy év címmel. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Noémit:

Nyáron jelent meg az első lemezetek. Ez az újdonság egy új lemez hírnöke?

Igen, akár egy új lemez hírnöke is lehet. Van jópár új ötletünk, félkész dalunk, amiket fokozatosan szeretnénk rögzíteni és megjelentetni. Az első választás az Egy év c. dalra esett. Egy év múlva talán összejön egy újabb lemez :-)

A dal szövegét Hajós András írta. Ez az első közös munkátok?

Az újdonság zenéjét Tempfli Erik írta a szöveget pedig Hajós András. De nem ez az első közös dalunk. A teljes Bal - Jobb albumra közösen írtuk a szövegeket, valamint a Kis utazás c. dalt András jegyzi zeneszerzőként.

Klipet terveztek hozzá, vagy jelenleg ez nem prioritás?

Manapság a képi világ nagyon fontos tartozéka egy-egy dalnak. Terveznénk mi rengeteg klipet, egyelőre sajnos anyagilag nem tudjuk megengedni magunknak.

 

Idén már nem lesz több Noémo koncert, de jövőre biztosan találkozhatunk velük. Addig is hallgassuk az új dalt körbe-körbe :-)

Videó: Milyen is volt első OPEN MIC?

Videó: Milyen is volt az első OPEN MIC?

Novemberben első alkalommal került sor a dunaszerdahelyi NFG klubban OPEN MIC rendezvényre, mely azt hirdette, hogy itt egy zenélési lehetőség bárkinek, aki szeret és ki mer állni a színpadra.

A szervező, Strieženec Zsuzsi így mesélt a kezdeményezésről: „A cél az volt, hogy a hangsúly az élő zenére helyeződjön, mert egyre kevesebb koncert van a környéken. Már régóta nincsenek új porontyok, zenészcsemeték, illetve, lehet, hogy vannak, csak épp még nem bújtak elő. Szeretnénk őket is ezzel kiugrasztani a bokorból.“

Az előadások hang és kép formában is rögzítve lettek, és ennek köszönhetően most betekinthetünk az este hangulatába, melyről Legyen a zene mindenkié! c. cikkünkben is olvashattatok:

Új klip: Wellhello – Késő már

Új klip: Wellhello – Késő már

Hétvégén a Petőfin debütált a Wellhello új dala, a klip pedig a VIVA-n. Most már mindenki számára elérhető a Youtube csatornájukon is az újdonság, mely ezúttal egy teljesen más jellegű videó, mint amihez eddig voltunk szokva a duótól.

A zenét ezúttal is Diaz, a szöveget pedig Fluor írta. Szaxofonon Bartók Máté működött közre, vokalistaként pedig Kiss Enikő.

Új klip: Jóvilágvan – Laura (Tilos verzió)

Új klip: Jóvilágvan – Laura (Tilos verzió)

Tavasszal a Jóvilágvan zenekar a budapesti Tilos Rádióban mutatkozott be, ahol a műsor keretében élőben is hallhattunk tőlük kilenc dalt az éter hullámain keresztül és közben érdekességeket tudhatunk meg a zenekarról, a tagokról.

„A Tilos Rádió mindig is nagyon nyitott volt felénk, tavaly a Tilos Maratonon is felléptünk. Még sosem volt stúdiókoncertünk, de már nagyon kipróbáltuk volna, s mikor ezt a Tilos Rádió műsorvezetőinek is említettük, ők azonnal meginvitáltak bennünket magukhoz.” - mondta az esemény előtt Bokor Réka, az együttes énekese.

Annak ellenére, hogy egy rádiós koncertről volt szó, teljes, nagyzenekari felállásban játszott a zenekar. A koncertet videóra is rögzítették és ebből hozták most nyilvánosságra a Laura című dalukat a šTÚROVSZKAYA lemezről.