Videó

Klippremier: Szergya & Saróka Liliána – Lila fecske

KLIPPREMIER: Szergya & Saróka Liliána – Lila fecske

A farnadi Saróka Liliána verséneklő Lila fecske című dalát új köntösben hallhatjátok. Szergya Szebelédi Zsolt, a P. Mobil dobosa és egyben a VálaszÚt zenekar gitárosa, énekese újragondolta a már öt éve megzenésített Nemes Nagy Ágnes verset. A dalban közreműködik még Móczár László és Czine Attila.

 

Liliána még 2013 júniusában egy fesztiválon találkozott Zsolttal. „Mivel barátaink személyesen ismerik a P. Mobil tagjait, nekik köszönhetően ismerkedhettem meg Szergyával, a zenekar dobosával. Ugyanebben az évben, szeptemberben már egy helyen koncerteztünk: Szergya a másik zenekarával, a VálaszÚttal lépett fel, én meg előttük játszottam el pár megzenésített versemet. Már ekkor azzal jött, hogy a Lila fecskét fel kell dolgoznunk :-)”.

A feldolgozás hangzása eltér Liliána eddigi stílusától. „A dal hangzása keményebb, mint az tőlem megszokott. Ez Szergyának köszönhető, hisz az ő ötlete volt, hogy ilyen hangszereléssel dolgozzuk át a számot. Amikor először meghallottam a dob és gitáralapot, nagyon meglepődtem. Nyilván nem ehhez volt szokva a fülem, ami a Lila fecskét illeti. Kicsit nosztalgikus hangulatba is kerültem, ahogy elkezdtünk vele dolgozni, mert újra egy zenekar vett körül, egy jó kis csapat. Jó volt újra osztozni a zenélés, az együttműködés örömében.”

Liliána már többször fellépet a VálaszÚttal, így nem kizárt, hogy a jövőben újra együttműködnek majd Szergyával és akár hasonló feldolgozások, vagy akár új dalok is születhetnek ebből.

 

Halljuk hát a Lila fecskét :


Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo

A Dal 2015: Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo - Run to You

A következő dal Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo - Run to You, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Éliás Gyula Jr. a budapesti élő zenés klubok legkeresettebb alakja, a magyar klubélet egyik meghatározó és egyben legsokoldalúbb egyénisége, énekművésze.

Hosszú éveken keresztül a magyar tehetségkutatók ének tanára volt, többek között a Megasztárban, Csillag Születikben és az X-faktorban Geszti Péter csapatában.

2013-ban Artisjus díjat kapott és a Mindhalálig várni Rád című slágere bekerült a Euróvizios dalverseny legjobb 30-a közé.

Meghitt duóban, lehengerlő trióban és felejthetetlen nagyzenekari koncerteken is igazi zenei csemegét jelent. Koncertjein mindenki táncra perdül, együtt énekli vele a világslágereket és közismert saját dalait mint például a Jól vagyok vagy a Mindhalálig várni rád. Stílusa „jazzesen popos és poposan jazzes”.

„Egy zenész, zeneszerző életében az érzelmei, gondolatai többféle módon és formában jutnak kifejezésre. A színpadi jelenlét, és a tanítás számomra mind-mind az önkifejezés egy formája, azonban számos esetben (legyen az öröm vagy bánat) a zeneszerzésben tudom a leginkább érvényre juttatni gondolataimat, érzéseimet. Néha elég hozzá egy kedves emlék, pillanatnyi érzés, vagy egy fájdalmas gondolat, a fejemben és a szívemben megszületik egy dallam, ami aztán aprólékos munkával ölt testet.” - mondta el az énekes.

A Run to You című dal a december 8-án megjelent Egy láthatatlan szál című duett lemezének záró dala is egyben, mely a Fourtissimo zenekar közreműködésével készült.

Memória Társulat

Koncertvideó - 5 éves a komáromi Memória Társulat

A javarészt Shadows dalokat és a 60-as, 70-es évek instrumentális zenevilágát idéző feldolgozásokat játszó komáromi Memória Társulat nosztalgiazenekar idén decemberben elérkezett megalakulásának első kerek évfordulójához. A jubileum alkalmából kétórás koncerttel kedveskedtek az örökifjú zenészek rajongóiknak, barátaiknak, támogatóiknak a komáromi Hoffer étteremben, melyet portálunkon is élőben követhettek.

Aki lemaradt, azok most megnézhetnek egy rövid részletet a koncertből:

Antal Timi

A Dal 2015: Antal Timi – Woke Up This Way

Egy újabb dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Antal Timi 1993. március 6-án született Bánffyhunyadon, Erdélyben. Gyermekkora óta foglalkozik énekléssel, számos nemzetközi énekversenyen szerepelt, melyek jelentős többségén első helyezést ért el. 2012-ben jelentkezett az X-Faktor magyarországi műsorába, ahol második helyezést ért el, ezzel az év női hangja lett.

2012-óta két lemeze jelent meg, „Az első X” és „Így kellesz” címmel, melyek közül az első aranylemez. 2013-ban a Transilvanian Music Awards, a közönség szavazatai alapján, az év női felfedezettjének és női előadójának választotta.

Önálló koncertek, fesztiválok mellett, fellépett már Magyaroszág Parlamentjében, a pécsi Kodály Központ színpadán, a Pannon filharmónikusok kíséretében, Rakonczai Viktor és Rácz Gergő szerzői estjén, a 2014. március 15-i állami megemlékezésen is, a Nemzeti Múzeum kertjében.

Az elődöntőbe bejutott Woke Up This Way című dalt Malek Miklós és Dimitri Ehrlich szerezte.

Farkas-Jenser Balázs

A Dal 2015: Farkas-Jenser Balázs - Liar

Itt a következő dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Farkas-Jenser Balázs zenei tanulmányait 3 évesen kezdte zenei óvodában, együtt dolgozott 4 éves korától az Égből Pottyant Mesék gyermekprodukcióban Levente Péterrel és Gryllus Vilmossal. 6 éves korától 14 éves koráig zongora-tanulmányokat folytatott, 12-16 kora közt kalrinét tanulmányokat folytatott, majd 16 éves korában kezdett el gitározni.

2006-ban korengedménnyel felvételt nyert a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol 2009-ben végzett. Ezen idő alatt ismerte meg Simonyi Zádort, akivel a Freezbee formációban, majd később a Farkas-Jenser Balázs Trióban is együtt zenél. Gassama Györggyel szintén a Freezbee-ben ismerkedett meg.

2011-ben jelentkezett a TV2 “Megasztár” tévés tehetségkutató műsorba, ahol negyedik helyen végzett az élő döntőkben. 2012-ben országszerte játszott “Nézz Rám” című dalával debütált a Megasztár után, több, mint 40 koncertet adott.

2013-ban folytatta országszerte a koncertezést, Októberben trió formára módosult a zenekar. 2013 Decemberében jelent meg a “Next to mine” című dala.

2014-ben 15 nagykoncertet tartott országszerte. A Liar című dalt, mellyel jelentkeztek az Eurovíziós Dalfesztivál válogatójába, Péter Bencével és Kozma Katával együttműködve készítették.

MDC

A Dal 2015: MDC – Maniac

Az MDC – Maniac című dala a következő, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

A zenekar két alapítótagja Miki és Dani egyetemi tanulmányaik során ismerkedtek meg egymással, akikhez egy közös ismerős ajánlásával csatlakozott a harmadik tag, Boti. A három tagú felállás célja első sorban az volt, hogy ismert pop dalokat dolgozzanak fel két akusztikus gitár, egy ének és egy vokál hangszerelésben.

Az első próbák után kiderült, hogy a 2013-as X-Faktorban van lehetőség zenekari formációban is indulni, így az MDC is nevezett. A kitartó felkészülés meghozta gyümölcsét, a zenekar a 12. helyen végzett a tehetségkutató versenyben.

A műsorból való kiesés után is aktívan működő banda, lehetőséget kapott első saját daluk bemutatására (Te se vagy más) az X-Faktor napon és a műsor fináléjában felcsendülő Top 12 versenyző által előadott közös nyitódal megírására (Az élet vár).

2014 elejétől az MDC-vel a közönség vidéki nagyvárosok színpadán és budapesti klubokban is találkozhatott egyéni, illetve Szikora Robi és a Csapatok turné keretein belül

2014 májusában megjelent első videoklipünk Szabadulj el címmel, melyet a magyar zenecsatornák magas rotációban kezdtek el játszani és a VIVA televízió magyar ranglistájának első helyét több hétig sikerült megtartania, emellett hallható volt több vidéki rádió műsorán is.

2014 Őszétől a zenekar folyamatosan stúdiózik és ennek eredményeképp számos saját dal született. Dolgoznak legújabb videoklipünkön, ami egy koncert videó lesz Te se vagy más című dalukból.

Péter Barbara

A Dal 2015: Péter Barbara - Listen To The Universe

Egy újabb dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Péter Barbara 1981-ben született Baján. Szülei már kisgyermek korában felfigyeltek a zene iránti érdeklődésére, így ének-zenei általános iskolába íratták, ahol heti öt órában foglalkozott a zenével, valamint hét éven át zongorázott. A népzene iránti érdeklődésének köszönhetően, nővérével, Szandrával több alkalommal vett részt népdaléneklési versenyeken, amelyeken dobogós helyen végezett, 1997-ben külön díjat kapott a Derzsi Kovács Jenő országos népdalversenyen. A gimnáziumba kerülve a népdalok mellett belekóstolt a musical világába is, tagja lett az iskola musical- és táncstúdiójának, egyidejűleg három különböző kórusnak is, amelyekkel számos európai nagyvárosban volt alkalma színpadra lépni. A gimnázium után a jogi egyetemre jelentkezett, de az egyetemi évek alatt is kereste az utat a zenéhez. Voltak önálló musical estjei, valamint játszott a szegedi nemzeti színház és a szegedi tudományegyetem közös produkciójában színre vitt István, a király című rockoperában, Picúr szerepében.

A diploma megszerzése után, 2004-ben csak és kizárólag a zene miatt költözött Budapestre. 2005-től kezdve számos könnyűzenei formáció vokalistájaként tevékenykedik. 2006 óta közreműködője Zorán, valamint 2008 óta Dés László zenekarának, korábban együttműködött Szekeres Adriennel és a Hooligans zenekarral is. Együtt dolgozik Kern Andrással a Pesten születtem c. produkcióban.

Megjárta a Megasztárt, a Voice-t és emellett több nagylemez felvétele során is gazdagította már a végeredményt hangjával. Rendszeresen kölcsönzi hangját rajzfilmfiguráknak is.

Mindezek mellett jelenleg saját zenei világának megformálásán és szólókarrierjének a felépítésén dolgozik.

Karmapolis

A Dal 2015: Karmapolis - Time Is Now

Itt a következő dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

A Karmapolis zenekar 2010-ben alakult és tagjai Kenyeres András – gitár, ének, zongora, szintetizátor, producer, dalszövegek; Szipszer Szabolcs – szintetizátor, dob, producer és Lipi Gábor – basszusgitár.

A tagok zenéltek már külön-külön is többféle formációban, alkalmanként akár több ezres közönség előtt is mind külföldön, mind idehaza, majd gyerekkori barátságuk után nemrégiben ismét megerősítették kapcsolatukat a Karmapolis zenekar alapításával. Saját megfogalmazásuk szerint olyan dalokat szeretnének írni, melyek a lehető legjobb tudásuk szerint születnek meg, melyek „nem játékai semmiféle szélnek”, vagyis a zenéjükért egyedül magukat „okolhatják”, vagy éppen lehetnek rá büszkék… kompromisszumokat művészeti téren nem igen kívánnak kötni.

Stílusukat electro indie-ként aposztrofálják. Ezen populáris dalokban a vokálok, dobok, gitárok és szintetizátorok egymással változatosan kiegészülve alkotnak egy egységes elegyet.

Dalaikat több ízben is játszotta a Petőfi Rádió, Kossuth Rádió, szerepeltek különféle hazai médiákban; többször is alkalmuk volt fellépni neves hazai klubbokban (többek között, A38, GM Klub).

Célkitűzésük - minél több emberhez eljutni, interneten, rádión, televízión és természetesen legfőképp koncerteken keresztül! – és Zenélni, jó dalokat írni amíg csak tehetik – vagy még azon is túl…

Bogi

A Dal 2015: Bogi - World of Violence

Bogi - World of Violence című dala a következő, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Bogi, azaz Dallos-Nyers Boglárka Fonogram-díjas énekesnő, A Dal 2014 döntőse. 1997-ben született Győrben. Gyerekkorától kezdve érdekelte a zene. Először egy iskolai Ki mit tud-on lépett fel, ahol a tanárok és diákok előtt is nagy sikere volt.

2011-ben elindult a dömsödi Europop fesztiválon, ahol már zsűri elé állt. 9 ország indulói közül végül 2. helyen végzett. Ez megerősítette abban, hogy érdemes az éneklést folytatni.

Nem kellett sok idő, és Bogit megtalálta egy zenei manager, akivel elkezdődött a közös munka. 2012 augusztusában megjelent az első önálló dala és videoklipje Mesehős címmel. A VIVA Chart show-ban 1. helyezést ért el a szám. Még ugyanebben az évben P. Szabó István Indián c. filmében egy fiatal énekeslányt, Pető Lilit alakíthatta. A filmhez készült Végzet c. főcímdalt is Bogi énekli.

2013-ban Tükörkép című dala bekerült A Dal című műsor legjobb 30-a közé. Tóth G. Zoltán dalszerző, manager We All c. száma hozta meg számára az átütő sikert, mellyel a 2014-es eurovíziós válogatón bejutott a legjobb 4-be.

A dal megszerezte a MAHASZ lista első helyét is. Több DJ készített remixet a dalra, ám a legsikeresebb a Compact Discoból ismert Lotfi Begi verziója lett amelyre egy koncertvideó is készült. A Viva Chart listáján megszerezte az 1. helyet, és megkapta az Arany Triangulum díjat. Ősszel zenekarával élőben fellépet James Blunt előtt a Papp László Arénában.

Bogi már dolgozik első nagylemezét, amely várhatólag 2015 tavaszán jelenik meg és sok meglepetést ígér, köztük Bogi 2015-ös Eurovíziós dalát a World of Violence-t.

Alldevils

Az Alldevils születésnapi klipje – 20 év Rock and Roll

A jabloncai Alldevils zenekar idén ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Erre az alkalomra készült el a zenekar első videoklipje 20 év Rock and Roll címmel.

A dal a kerek jubileumra íródott és érdekessége, hogy a szövege a zenekar saját számaik címeiből áll össze, melyet Kovács Károly, a zenekar énekese, gitárosa állított össze. A forgatás több helyszínen történt, többek között a zenekar 20-as jubileumi koncertjén, nyári bulikon, motoros találkozókon és a jabloncai Sólyom kövön.

Spoon

A Dal 2015: Spoon – Keep Marching On

Egy újabb dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

A Spoon zenekar másfél évvel ezelőtt alakultak, egy iskolai garázsbanda képében, amit 3 osztálytárs és egy iskolatárs hozott létre. Sok iskolai rendezvény és néhány saját koncert keretében álltak színpadra.

A zenekar felállása: ének, akusztikus gitár, basszus gitár, ütős hangszerek (főleg cajon).

Idén jelentkeztek az X-Faktor zenei tehetségkutató műsorba, ahol a nyolcadik élő showig versenyeztek.

Tagok

Földesi Péter (20 éves): gitár, vokál
Teremy Kristóf (19 éves): cajon, zongora, vokál
Nagy Miklós (20 éves): basszus gitár, vokál
Grósz Márton (20 éves): ének, ritmus gitár

Arizóna – Szürke és rózsaszín

KLIPPREMIER: Arizóna – Szürke és rózsaszín

Az Arizóna zenekar egy új klippel ajándékozta meg rajongóit. A Szürke és rózsaszín című dalukhoz készítették el legújabb videójukat.

„A Lélekzet című lemezünkről ez az egyik legnépszerűbb és leghallgatottabb dal. Úgy gondoltuk, hogy ha ennyire kedvelik a rajongók készíthetnénk hozzá klipet. A videót még szeptemberben forgattuk, így a zenekari résznél a régi tagok láthatóak.” - monda el Gasparik Fecó, a dal szerzője.

A klip a dunaszerdahelyi városháza házasságkötő termében készült, mely tökéletes hangulatot varázsolt a dalnak. A klipben szereplő kislány (Flóra) az énekesnőt, Maját jeleníti meg kiskorában, aki még mit sem sejt a felnőttek problémáiról.

A dal már 2 éve megszületett, mégpedig gyors ütemű változatban, amit fel is vett a zenekar egy budapesti stúdióban, ahol még Gerendás Dani dobolt. A dal szövegét a budapesti Lombos Marci szerezte, aki az Új lapra című daluk szövegírója is. Amikor megszületett a szöveg, úgy érezték a pergős ütem mégsem tükrözi a mondanivalót, ezért Fecó újragondolta és hangszerelte a dalt, így kapta meg végleges formáját.

„Többen jelezték, hogy felfedezték magukat a dalban, és természetesen mindenki máshogy értelmezi. A klipben igyekeztünk visszatükrözni a dal mondanivalóját, ami egyébként nagyon nehéz, hiszen ez egy életérzés, ami sokakban benne van. A gyerekek mindig őszinték, nem törődnek azzal, ki mit mond, illetve gondol, egyszerűen kimondják, amit éreznek. Ahogy növünk fel, úgy egyre jobban meg akarunk felelni másoknak és van akinek ez sikerül, van akinek nem. A dalban és a klipben is a „belső ÉNek“ harca figyelhető meg, ahogy harcolunk saját magunkkal nap mint nap.” - tette hozzá Fecó.

Boggie

A Dal 2015: Boggie – Wars For Nothing

A következő dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Boggie, azaz Csemer Boglárka fiatal dalszerző, énekesnő. Sebestyén Áron zongoristával 2010 óta szerzik közösen a dalokat.

A zenekari felállás 2013-ban nyerte el jelenlegi formáját: az ének és a zongora mellett dob, gitár, basszusgitár és elektromos cselló teszi színesebbé a hangzásvilágot. 2012-ben Magyar Jazzszövetség különdíjjal jutalmazza a Japánkert című dalukat, 2013 áprilisában pedig megjelent első, háromnyelvű albumuk, mely a 3. helyen indított az amerikai Billboard magazin jazz album listáján, illetve ugyanott 17. volt a világzenei albumok között, köszönhetően többek között az album első klipes dalának.

A Parfüm / Nouveau Parfum elsöprő nemzetközi sikert aratott, világszerte több mint 30 millió ember volt kíváncsi rá alig néhány hét leforgása alatt. Második, All is One is All című albumuk 2014. október végén látott napvilágot, szintén korábbi kiadójuk, a Tom-Tom Records gondozásában.

Külföldi meghívásoknak eleget téve koncerteztek már többek között Frankfurtban, Münchenben, Bécsben és Amsterdamban. Több koncertet adtak már Párizsban is, 2013-ban a JAZZ SUR SEINE fesztivál nyitónapjának egyik produkciója Boggie volt. A New York-i közönség 2014-ben találkozhatott velük először.

Tóth Vera

A Dal 2015: Tóth Vera – Gyémánt

Újabb dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Tóth Verának 18 évesen a Megasztár televíziós tehetségkutató verseny megnyerésével kezdődött a karriere 2004-ben. Négy lemeze jelent meg az elmúlt tíz évben.

Elsősorban a blues, a jazz területein tevékenykedik, de lemezei legfőképpen a pop stílusjegyei jellemzik. 2008-ban Artisjus díjat kapott.

Énekelt már Sting és Lenny Kravitz előtt és a mai napig rengeteg nagy show-n és koncerten dolgozik. A Budapest Jazz Orchestrával, a blues területein elismert zenészekkel és zenei legendákkal működik együtt.

Így fogalmaz: „A zenémet mindig a legmagasabb szinteken, emberileg és szakmailag a legjobb zenészekkel karöltve próbálom űzni és a dalok üzeneteivel kézenfogni a hallgatókat. Erre tettem fel az életem, ez tesz boldoggá és remélem a közönség is elégedett a munkámmal.”

Koncertvideó: 25 éves a Kor-Zár zenekar

Koncertvideó: 25 éves a Kor-Zár zenekar

A Felvidék egyik legismertebb és legkedveltebb verséneklő zenekara a Kor-Zár 1989-ben alakult a nyitrai pedagógiai főiskolán. Az eredeti formációt a Zsapka unokatestvér, illetve testvérpár (Attila, Zsolt és Mónika) mellett Vén Kamil és Matús Tibor alkották. A nevük pedig az akkoriban sokak által kedvelt Korzár konyak neve kettéválasztva a szocialista társadalmi rendszer végére is utal, hiszen a zenekar az 1989-es bársonyos forradalom bölcsőjében született, így találóbb nevet talán nem is választhattak volna magunknak.

A 25 éves jubileum kapcsán jelent meg a zenekar hatodik, Mozi című hanghordozója. Néhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy kétévente frissítik a repertoárunkat, és két-háromévente jelentkeznek új lemezzel. Beindítottak továbbá egy klubest-sorozatot az érsekújvári Csemadok alapszervezet pinceklubjában, a klubnak másfél évvel ezelőtt a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpada adott otthont. Annak keretében két-háromhavi rendszerességgel kortárs költőket hívnak meg. Ez így dupla élmény a nézőknek, mert személyesen találkozhatnak az irodalmárokkal és velük, zenészekkel is. A klubestek során minden költőt (pl.: Lackfi Jánost, Z. Németh Istvánt, Varró Dánielt stb.) öt-hat dallal fogadták, s ezekből a dalokból készült el az új CD-jük is.

A Kor-Zár jelenlegi tagjai: Zsapka Attila (ének, gitár), Miklósné Zsapka Mónika (ének), Zsapka Zsolt (gitár, ének), Fujas Andrej (basszusgitár), Madarász András (pengetős és billentyűs hangszerek), Pikler Attila (hegedű), Varjú Attila (dobok), Sipos Dávid (szaxofon).

December 20-án koraeste a Komáromi Jókai Színház nagyszínpadán tartották meg jubileumi koncertjüket, ahol bemutatták a Mozi című lemezük anyagát és számos korábbi nagy slágert is eljátszottak, elénekeltek, valamint teret adtak a következő generációnak, a szép számú Kor-Zár-gyerekeknek is. Egy rövid részlet erejéig pillantsanak bele Önök is a koncert hangulatába!

 Szécsi Saci & Szécsi Böbe - Our Time

A Dal 2015: Szécsi Saci & Szécsi Böbe - Our Time

Fokozatosan bemutatjuk a 30 kiválasztott dalt, melyek részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

A 18 éves, budapesti ikerlányok Saci szerzeményével a Born To Fly című dallal már bemutatkoztak a tavalyi verseny, a DAL‐2014 nézőinek. A dalt azóta is rendszeresen játssza az MR2‐Petőfi rádió. Ez a dal áttörést hozott a lányok szalmai kapcsolatában. Ez volt az első alkalom, hogy nem önállóan indultak egy megmérettetésen.

Annyira élvezték a közös munkát, hogy már nem ragaszkodnak a szigorúan önálló karrierhez. Mindemellett külön-külön is részt vesznek zenei projektekben. Vokáloznak, dalokat és dalszövegeket írnak. A tavalyi Dalban megismert MUZIKFABRIK együttes Big John Whitfield mellett Böbét és Sacit kérte fel az együttes énekeseinek, így saját projektjeik mellett az együttes munkájában is aktívan részt vesznek. A MUZIKFABRIK legújabb dalának a „Disco tragedy”‐nek az énekdallamát és a szövegét is a lányok írták. Diaz és Mentha nagy sikerű „A Part” című dalának énekesnője Böbe volt.

Az idei Dal 2015‐ös pályázatra beküldött, „Our Time” című közös szerzeményük, a tavalyival ellentétben, ami eredetileg Saci évek óta dédelgetett, önálló dala volt, kifejezetten két énekes számára íródott. A tavalyi dal tinédzseres dacossága nem szállt el, ám az elmúlt év élményei nyomán, határozott meggyőződéssé alakult. Az „Our time /Mi időnk” olvasható két zeneszerző énekeslány útkereséseként, de akár a hamarosan felnőtté váló generáció felszínesség és a megalkuvás elleni véleményeként is.

Zola - Maradj mindig a részem

Itt az új Zola klip: Maradj mindig a részem

Elkészítette Zola az idei év utolsó dalát, Maradj mindig a részem címmel. Ez egy megható és őszinte dal, ünnepi hangulatú videóval, mely az énekes karácsonyi ajándéka a rajongóknak.

Ez a dal a jövőre kiadásra kerülő Gitárulkozás nagylemez hetedik megjelent dala. Minden dalhoz eddig videó is készült, és az album kiadásáig is folytatódik ez a trend: a megjelenéskor mind a 10 dal elérhető lesz az énekes YouTube csatornáján.

A dalban csellón Szénási Annamária közreműködik.

Kor-Zár

Újabb DALPREMIER: Kor-Zár – Mázsa

Sorozatban harmadik dalát mutatja be a Kor-Zár verséneklő együttes Mozi című új albumáról. Ezúttal Lackfi János Mázsa című versének népzenei feldolgozását készítették el.

Érdemes meghallgatni: