Videó

Griffins

Új dal és klip: Griffins - Ágyamban

Június 3-án debütált a Griffins harmadik videoklipje. A videó egy teljesen új, még be nem mutatott dalhoz készült. Az előző, fontos mérföldkövet jelentő Hangvonalak című dallal, egészen új irányba indult el a zenekar hangzás tekintetében.

Ezt a modernebb, poposabb hangzásvilágot hozza az Ágyamban is, ami viszont már sokkal dinamikusabbra sikeredett. A szövegnek most is üzenete van, amit a klip háromféle perspektívából közvetít különböző korú és társadalmi rétegből származó szereplőkkel, ami igazán izgalmassá teszi a videót.

Az klip alapötlete a zenekartól származik, amit a földi felvételeket és a vágást végző Tuli Gergely ’Pixi’, valamint a drónos felvételeket készítő Farkas Attila egészített ki, így egy teljesen profi videoklip született a Griffins legfrissebb és egyben legdinamikusabb dalához.


Takáts Eszter Beat Band

Új klip és lemez Takáts Eszter zenekarától

Tíz saját dalt, és a Beatles I Want You (She’s So Heavy) átdolgozását tartalmazza a Takáts Eszter Beat Band június 7-én, Ha túl közel vagy címmel megjelenő új albuma. A lemezről már ismerheti a közönség az előző klipes számot, az Élt, illetve a Lámpagyújtogatókat, ami a hasonló című magyar kulturális sci-fi főcímdala. Az együttes most egy újabb dalt nyilvánosságra hozott, a lemez címadóját, ráadásul megfilmesítve. A Ha túl közel vagy klipje Budapesten, a Nyitott Műhelyben készült.

„A dal Molnár Csaba szövegéből indult, és jól megfogalmazza, hogy ha távolabbról tudjuk szemlélni a párkapcsolatunkat, akkor jobban látjuk” – fogalmazott Takáts Eszter.

Csábi ORGONAest 5

KONCERTVIDEÓ: Csábi ORGONAest 5 Horváth Márton Leventével

Ötödik alkalommal került megrendezésre a hagyományos májusi ORGONAest Csábon, Felvidéken. Az idei hangverseny meghívottja a Budapesten élő Horváth Márton Levente zeneszerző, orgonaművész volt.

Közreműködött a Csábi Szeder Fábián Dalegylet és a helyi gyerekkar. Szólót énekelt Híves Boglárka Csábról, a műsorvezető pedig Dr. Tóth Árpád volt Budapestről.

 

A koncert programja:

Johann Sebastian Bach: a-moll prelúdium és fúga
Horváth Márton Levente: Locus Iste
Horváth Márton Levente: Soproni verzettók
Leon Boellman: Elevation
Theodor Dubois: Fiat lux
Leo Delibes: O salutaris hostia
Kerékfy Márton: Toccata
Antonio Vivaldi - Johann Sebastian Bach: a-moll concerto

Egy Pohár Citrom

DALPREMIER: Egy Pohár Citrom – Hársfa

Nemrég mutattuk be az idei Tompa Mihály Országos Verseny második helyezettjét, a párkányi Egy Pohár Citrom formációt és most itt az első saját daluk is.

Akik hallották élőbe játszani az együttest, azoknak ismerősen fog csengeni, hisz a dal már egy éve született. A Hársfa szövegét Szebellai Dániel klarinétos a zenéjét pedig Viola Kristóf zongorista szerezte Janszo Orsival, az énekesnővel közösen.

Tessék csak hallgatni:

A közeljövőben további dalokat is szeretnének rögzíteni, aminek csak örülni fogunk :-)

ATEMPO.sk

Wellhello és a Halott Pénz

Új klip: Wellhello x Halott Pénz - Emlékszem, Sopronban (VOLT Fesztivál)

A Wellhello és a Halott Pénz bemutatta a VOLT Fesztivál himnuszát! Az Emlékszem, Sopronban a fesztivál felkérésére létrejött egyedülálló kollaboráció eredménye, mely a két nagyágyú erőit egyesítette. Fluor és Diaz örömmel dolgozott együtt Marsalkó Dávid és Járai Márk párosával, amit a dal és a különleges, kisbolygó technikával készült klip is jól visszaad.

Arizóna – Mit mond a szem?

KLIPPREMIER: Arizóna – Mit mond a szem?

Az Arizóna Mit mond a szem? című dala tegnap debütált a Pátria rádióban, ma pedig már itt a hozzá tartozó klip premierje. Ez a zenekar új felállásának első hangzó anyaga.

Az új videóval kapcsolatban a zenekar énekesnőjét, Maját faggattuk.

„Az az igazság, hogy egy picit előbb szerettük volna kihozni a dalt, de végül nem az volt a cél, hogy a közönség minél előbb megismerje az új szerzeményt, hanem az, hogy minél minőségesebb és „profibb“ anyagot kapjon tőlünk.”

Az új dal kinek köszönhető?

A dal zeneszerzője Fecó és a szöveget ismét Lombos Márton írta. Fecó a produceri munkálatok során ügyelt arra, hogy az új tagok is jól érezzék magukat a dalban. A közönség a tagcsere után pedig egy frissebb, újabb hangzást kapjon.

Miről szól a dal?

Talán nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, a dal ismét rólam szól. Lombos Marci ezúttal is nagyot alkotott és sikerült papírra vetnie az érzéseimet, lelkivilágomat. Amikor az ember ismeri az élete jó és rossz oldalát is, de ahhoz, hogy igazán boldog legyen és erős, mindkét oldalról kell merítenie, mindkét oldalt jól kell ismernie. Van egy bizonyos lépcsőfok, amit végig kell járni ahhoz, hogy igazán boldogok és kiegyensúlyozottak tudjunk lenni.

A képi világa más az előző videókhoz képest. Hol készült és ki készítette?

A klip egy fotóstúdióban készült és az FX-Filmnek köszönhető. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás és viszonylag rövid ideig tartott, ami annak köszönhető, hogy a készítők előre kitervelték a forgatás menetét és így gyors és hatásos munka tudott folyni.

Compact Disco - Csak a szó

Új klip: Compact Disco - Csak a szó

A szemtelenül fülbemászó Csak a szóhoz egy stop motion videoklip készült, amelyben a Compact Disco zenekar egy koncertjét követhetjük nyomon az A38 hajón – méghozzá LEGO-ból! A dalban a monumentális refrén elektro-pop elemekkel társul, a megszokott és szeretett Compact Disco-stílusban.

RAF II

KLIPPREMIER: RAF II - Ha ölni kell

Megjelent a dunaszerdahelyi RAF II első hivatalos klipje a Ha ölni kell című dalukhoz. A videót az új lemezük bemutató koncertjén, április 25-én az alistáli kultúrházban rögzítette Bíró Máté.

A dal szövegét és zenei ötletét Gálffy Józsi, a zenekar gitárosa jegyzi, melyet a tagokkal közösen gyúrtak a lemezen és klipben is hallható formába.

Új klip: Swingesített Titkos üzenet a Crème de la Poptól és Csobot Adéltől

Új klip: Swingesített Titkos üzenet a Crème de la Poptól és Csobot Adéltől

Igazi könnyed, nyári slágeres feldolgozással jött ki a Crème de la Pop zenekar. A TNT egykori nagy sikerét, a „Titkos üzenet” című dalt hangszerelték át, aminek köszönhetően még fülbemászóbbá sikerült tenni a produkciót. Közreműködőként pedig az X-Faktor cserfes, bolondos énekesnője, Csobot Adél hallható, illetve látható is a dalhoz készült klipben.

A 2013-ban alakult formáció üde színfoltként jelent meg akkor a magyar könnyűzenei életben, s sikerük azóta is töretlen. Valószínűleg megtalálták azt a receptet, amivel a régi nagy slágereket újjá lehet éleszteni, s még tovább a köztudatban tartani. A zenekar ugyanis arra vállalkozott, hogy az 1930-as évek francia swing stílusával ötvözi a ’90-es évek legnépszerűbb magyar dalait. Most a TNT: Titkos üzenetére esett a választásuk, melyhez a klipet a Postamúzeumban forgatták le.

„A dal címéből következett, hogy valamilyen távközlési formát szerettünk volna megjeleníteni a klipben. Mivel műfajilag tekintve régiesek vagyunk, így régi fajta eszközöket szemeltünk ki a megvalósításhoz” – árulta el Kertész Csaba, aki egyben a Maszkura és a Tücsökraj gitárosa is.

„A Postamúzeum ideális helyszínnek bizonyult, s Kisfaludy Júliának köszönhetően nagyon hamar el tudtuk kezdeni a forgatási munkálatokat. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a helyszínen, ráadásul interaktív része is van a kiállításnak, amit maximálisan ki tudtunk használni, úgyhogy igen jó hangulatban telt a forgatás minden pillanata.”

A Gál Csaba Boogie (ének), Kertész Csaba (gitár, vokál, banjo), Kövér Kristóf (gitár, vokál), Boros Gábor (bőgő) és Földesi Attila (washboard) felállású csapat mellett még egy ismerős arcra figyelhetünk fel: Csobot Adélra, akit a közönség az X-Faktor harmadik szériájából ismerhetett meg, s már a műsor folyamán kiderült, nagyon jól áll neki a swing műfaja.

„Adéllal régóta ismerjük egymást. Nagyon jó énekesnőnek tartjuk, s igazi rokonlélek – érzi ösztönösen, miről is szól ez a műfaj. Közös produkciót is tervezünk vele, július 7-én pedig fellép velünk a Kobuci kertes koncertünkön is.”

Lássuk hát a klipet:

Szécsi Pál emlékkoncert Udvardon

Szécsi Pál emlékkoncert Udvardon

Az ESZPÉ együttes az udvardi kultúrházban adott hangulatos, teltházas koncertet a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt Szécsi Pálnak és időtlen dalainak állítva emléket "Kósza szél" című összeállításával.

A közismert dalokat a közönség gyakran együtt dúdolta, énekelte a kiváló énekesekkel, név szerint Zsapka Attilávál, a felvidéki zenei élet egyik ikonikus alakjával és Korpás Éva karizmatikus népdalénekessel. A zenéről Attila mellett Farnbauer Péter, a sokoldalú zenész (Elán-tag) és zenei stúdióvezető - nála készültek a zenei alapok - és a fúvós hangszereket megszólaltató Sipos Dávid, a Kor-Zár zenekar tagja gondoskodott.

A koncert végén a közönség vastapssal követelte vissza az együttest a színpadra egy kis ráadásra, ami arról tanúskodik, hogy még hosszan elhallgatták volna a fülbemászó dallamokat e kivételes társaság előadásában. Reméljük, hogy a Felvidék számos helyére eljutnak majd a műsorral és sokaknak szereznek örömet Szécsi Pál halhatatlan dalaival.

Horváth Márton Levente

Nézd élőben a jubileumi Csábi ORGONAestet

Első jubileumához érkezett a Csábi ORGONAest sorozat, ahol egy órás koncert keretében elismert orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.

Idén a Budapestről érkező Horváth Márton Levente fiatal orgonaművész, zeneszerző szólaltatja meg a csábi templom orgonáját és mutatja be különleges műsorát.

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész a Híves Máriával, a Csábi Szeder Fábián Dalegylettel, és a helyi gyerekkarral együtt is előad műveket. A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd Tóth Árpádtól, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Igazai zenei élményben lesz része azoknak, aki ellátogatnak ma 17 órakor Csábra a római katolikus templomba. De gondoltunk azokra is akik ezt nem tehetik meg, így portálunkon on-line lesz látható és hallható a koncert.

Két Bogyó

HAZAI-MUTATÓ: Két Bogyó klippremier és interjú

Egy egészen friss zenei duó jelent meg a hazai zenei palettán. A galántai Két Bogyó (KB) mindjárt egy klippel indít, mely Caro Emerald Back it up című dalának feldolgozásához készült. A két bogyóval, Dudás Dásival és Szabó Ádám Gilaval beszélgettünk ennek apropóján.

„A Két Bogyó hivatalosan csütörtökön, április 30-án alakult, amikor véglegesen elkészült a videónk. Őszintén szólva komolyabb tervezés nem előzte meg ezt a dolgot. Rengeteg időt töltünk együtt, elég nagy részét „zene-közeli“ tevékenységgel ütjük el és az egyik este hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy közös zenei projektet. KáBé ennyi :-)” - árulta el Dási, az énekesnő.

Stílusilag még nem határolták be zenéjüket, de van amihez tartják magukat: „Azt mondanám, hogy ez „Bogyózene“. Szó szerint. A lényeg, hogy tartalmazzon „bogyó faktort“ és legyen Zene, amivel ki tudunk fejezni ezt-azt ... más kritérium nincs :-)”

Gila 10 évig volt az Előtag zenekar énekes-gitárosa. Hasonló posztokat töltött be a Storyumban és Pampalinyben is. Jelenleg a Hope Red gitárosa. „Ezeken kívül vendégzenéltem néhány előadóval, például Szarka Tamással is. Jelenleg a Gila Stúdióban készítek felvételeket és egyéb hangtechnikai munkálatokat. A "rendes polgári foglalkozásom" pedig közjegyzői koncipiens.”

Dásit elsősorban a Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként ismerhetjük. Ez az első komolyabb zenei projekt, amiben részt vesz. „Néhány éve Takács Noémivel (aki tavaly A Dal-ban is feltűnt) „turnéztunk“ a környező falvakban, és egy rövid ideig az Érsekújvári Rockszínpad énekese is voltam.”

Az első klipjüket pár napja tették közzé, mely egy feldolgozás KB módra:

Mészáros Tamás

DALPREMIER: Mészáros Tamás - Zoomolj rám

Megjelent Mészáros Tamás legújabb dala Zoomolj rám címmel, melyet már több rádió is műsorra tűzött. A hamarosan megjelenő új lemez hírnöke a Pécsváradi Zoltán által szerzett újdonság, melynek szövegét Tamással együtt írták.

„A Zoomolj rám dal jó kis történet, amelynek egy fotós hölgy volt az ihletadója” - árulta el az énekes.

Balkan Fanatik

Balkan Fanatik dalpremier és hamarosan új lemez

Bár tavaly két nagylemezt is megjelentetett a Balkan Fanatik, május végén ismét egy új albummal jelentkeznek. Lepe és Jorgosz legutóbbi anyaga, az On The Road az arab/török zenei világba kalandozott, mostani lemezük újra könnyedebb hangvételű, és a szórakoztatás jegyében készül.

A Balkan Fanatik új lemeze hangulatában folytatása a Feljött a Nap korongnak. Mint azt Lepe, a csapat egyik zenei agya elmondta, céljuk a szórakoztatás, és talpalávalót szeretnének szolgáltatni, ennek jegyében készül a hatodik album. A kilenc új dalból az egyiket, a Hadd menjen című szerzeményt most nyilvánosságra is hozták.

Borostyán együttes

Videó: A Borostyán együttes lemezbemutató koncertje

A komáromi VMK és a Borostyán Társulás közös szervezésében a Tiszti pavilon dísztermében mutatta be a közel három évtizedes múltra visszatekintő komáromi Borostyán verséneklő együttes Üllői úti fák című új lemezét.

A Nagy László és neje, Zsuzsanna nevével fémjelzett zenekar tevékenységét és a hanghordozó anyagát Batta György író, költő mutatta be a közönségnek és méltatta a zenekar munkásságát, kiemelve azt a szeretetet, amivel a versekhez nyúlnak és népszerűsítik őket a felnövekvő nemzedékek körében. Ez a szeretet és alázat sugárzik az előadásukból is.

A lemezt sziromesővel avatták fel és adták át szimbolikusan a nagyszámú közönségnek, amelyen többek között Ady Endre, József Attila, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Balassi Bálint és Nagy László megzenésített versei hallhatók.

A koncerten a zenekar tagjait vendégművészek is segítették. Néhány dal erejéig beszállt a közös zenélésbe a lemez hanganyagának felvételét gondozó Farnbauer Péter (Fambi), az Elán zenekar zenésze és Nagy László (Culó), a LGT Revival Band énekese, valamint Rácz Csaba, csellista is.

Magidom

Varró Dani, ahogy még sosem hallottad: Magidom - Mozi

Megjelent a Magidom zenekar legújabb klipje a Mozi című Varró Dani-feldogozáshoz, amely a zenekar tavaly év végén megjelent Turistajel című lemezén szerepel. A februárban napvilágot látott, groteszk jelenetekben bővelkedő Natúr klipje után most egy egészen másik oldalát mutatja meg kvartett.

A csapat korábban is jelentkezett már egy versmegzenésítéssel, és éppen az Eső esik fölszárad című Radnóti-feldolgozás sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy újra megpróbálkoznak valami hasonlóval. Varró Dani könnyed, játékos stílusa nagyon közel áll a srácokhoz, így kézenfekvő volt, hogy tőle választanak egy verset. A Mozi című mű a költő Szívdesszert című kötetének egyik leghumorosabb darabja. Benyhe Robi, a zenekar énekes-gitárosa így mesélt a szöveg és a zene találkozásáról: „Nagy kihívás volt jól hozzányúlni ehhez a vershez, mert már önmagában is nagyon dallamos, lüktető a szöveg, ami kicsit veszélyes is tud lenni megzenésítés szempontjából. Mi viszont kicsit még rá is játszottunk erre, és szándékosan pörgősre vettük a versszakokat, aminek a lekövetése egy kis kihívást jelenthet a hallgatóknak. Az egyszerű, ismétlős refrén, és az üde bendzsó betétek viszont valamennyire ellenpontozzák a sűrű verzéket, így összességében elég poppos, befogadható dal született. Nagyon izgultunk, hogy mit fog szólni mindehhez Varró Dani. Egy kisebb kutatómunka után sikerült vele személyesen találkoznom, és szerencsére nagyon tetszett neki, úgyhogy megnyugodtunk.”

Magidom

A dalhoz forgatott videó egészen formabontó, hiszen egy szövegvideót és egy hagyományos klipet ötvöz. A videót Simó Marcell készítette, a lány szerepet Péterffy Lili, a fiút pedig Bajnok Balázs, a zenekar szólógitárosa alakította. Benyhe Robi így összegezte a munkálatokat:

„Koncepció volt, hogy a jól ismert sablonok helyett teljesen home-made megoldásokat használjunk, a saját kezünkkel készítsünk mindent, és ezáltal személyesebb legyen az egész. Persze ez elég időigényes volt, de talán nem hiába. Az egész dalszöveget felírtuk egy több méter hosszú tekercsre, és ezt húztuk végig a kamera előtt különböző rajzocskák kíséretében. A versben rejlő ironikus hangulatot mi is igyekeztünk megjeleníteni a magunk módján, a végig jelenlevő Youtube-keret kicsit idézőjelbe is teszi a történetet. Alapvetően az én ötleteim mentén haladt a megvalósítás, de segítség nélkül nem ment volt. Óriási köszönet Simó Marcellnek a videó elkészítéséért, Péterffy Lilinek a női szerep szuper alakításáért, Balázsunknak, hogy vállalta a cuki srác szerepét, Kipke Mogyinak a szöveg leírásáért, Kovács Mónikának, hogy segített nekem a rajzolásban, Charlotte Drath-nak a folyamatos segítségért, Virágh Katának a sminkelésért, Jezerszky Vikinek és Lábas Vikinek pedig a kedves asszisztenciáért, és hogy tartották a lelket a csapatban.”

Benjamin Gabe

Hazai-mutató: Benjamin Gabe klippremier és interjú

Hivatalosan idén februárban indult, de komoly tervezés előzte meg a Benjamin Gabe zenei formáció megjelenését. A dunaszerdahelyi duó Madari Gábor és Gerő János közös projektje.

Első daluk Part of Me címmel jelent meg, melyhez klipet is készítettek. A dal az emlékek feldolgozásáról szól és hogy elismerjük, azok lényünk részét képezik.

Revue feat KD & AK Sediki - Save It For You

Új hazai vonatkozású dal pikáns klippel : Revue feat KD & AK Sediki - Save It For You

Tavaly év végén már bemutattuk Revue és az ipolynyéki Kelemen Dávid első közös dalát, a dallamos electro-funk Perfect Love-ot. Ahogy az lentebb látható ennek az együttműködésnek lett folytatása is. Ezúttal csatlakozott hozzájuk AK Sediki és közösen készítették el a Save It For You újdonságot. A dalhoz pikáns klip is készült rúdtáncosokkal és kosarasokkal: