A DAL 2017: Szabyest - Szerelem kell

Szabyest

Itt a következő dal, Szabyest Szerelem kell című szerzeménye, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles tökéletes példája az új generációs tinisztároknak, ugyanis a saját szobájából indulva, a közösségi oldalakra támaszkodva sikerült óriási hallgatóságot és nézettséget generálnia.

A fiú 2010-ben kezdett el dalokat írni az otthon kiépített stúdiójában, majd 2014-ben indult be a karrierje, amikor elkészült az első dala és videoklipje, a „Kártyavár”. A klip egy hét alatt 100.000 megtekintést ért el, és számos zenei csatorna sugározta, mára már több mint két milliós kattintással működik. 2014 második felében jelent meg a következő, „Veled forog a világ” című dala, amely egy online ki mit tud versenyen (Ki Mit Tube) 3. helyezett lett.

2015 februárjában jelent meg „Holnaptól” című dala, amely nézettsége rövid idő alatt szökött az egekbe, és amelyre a fiú a mai napig pozitív visszajelzéseket kap.

2016-ot egy komolyabb hangvételű dallal indította, a „Szakadékok közt”-öt azonban egy könnyed, játékos dal követte: a „Szerelem Kell” egy fülbemászó popdal, amely pár nap alatt több százezres nézettséget generált és ott van A Dal versenyében.

 

 

ATEMPO.sk / A DAL