A DAL 2017: Csondor Kata - Create

Csondor Kata Create című szerzeménye szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

 

Csondor Kata gyerekkora óta szinkronizál. Ő többek között Scarlett Johansson, Jessica Biel, Alicia Keys, Britney Spears vagy éppen Maja a méhecske magyar hangja.

18 éves korától énekel, mesterei Sík Olga, Toldy Mária, Kővári Judit, Péter Anikó és Wienand Gábor voltak. 19 éves korától tánczenekarban énekelt, és 2003-ban debütált a Magyar Rádió Márványtermében a Stúdió 11-gyel, a Petőfi Rádió élő adásában. Ezt további márványtermi és Fészek klub-beli koncertek követtek szintén a Stúdió 11-gyel, és Fáy András születésnapi koncertjén Katát kérték fel a szerző dalainak előadására, melyet szintén a Petőfi Rádió élőben közvetített a Márványteremből. Később a Steal klubzenekar énekeseként az RTL klub Reggeli, és Delelő műsorainak rendszeres fellépője volt, balatoni fesztiválokon és budapesti klubokban játszottak. Poór Péter és Farkas Bálint műsoraiban a Budapest Televízióban több ízben fellépett, műsort vezetett.

2008-ban a “Night and Day” feldolgozása a Jazzy Jazz Dalversenyen a legjobb 10 közé került, azóta a rádió a műsorán tartja a “Natural Woman” feldolgozásával együtt.

2009-ben a T-Mobile tévé reklámjában szinkronizált és énekelt, majd a nézők kérésére elkészült a teljes karácsonyi dal, az Add tovább ( Hóban ébred…), s ezzel megteremtődött a mobilszolgáltató hagyománya, hogy minden évben karácsonyi dal készül, így történt ez 2010-ben is, a Fényből szőtt új világ című dallal. A 2009-es sláger 2010-ben megnyerte a karácsonyi dalok versenyét, és több rádió, köztük a Neo-fm is műsorára tűzte.

2012 novemberében megjelent Kata első lemeze “Hóban ébred…az ünnep dalai” címmel. Az album a megjelenést követő 3. héten felkerült a MAHASZ top 40-es listájára. Az “Add tovább” (Hóban ébred…) című karácsonyi klasszikushoz videoklip készült. A jelenleg 7 milliós nézettséget elért dalt tartalmazó lemezt 2013-ban Fonogram díjra jelölték. 2015-ben pedig Kata “Láss” című dala elnyerte a Jazzy Jazz Dalverseny legjobb szöveg díját.

 

A Create szövegét Mihola Péter írta a zenét pedig Kata mellett Balogh Roland és Faragó Viktor szerezték.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk / A DAL