A DAL 2017: Calidora - Glory

Calidora Glory című szerzeménye szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

 

Calidora nevét Vékony Zoli, azaz Vekonyz “In My Mind” című dala óta ismerhetjük. Az a felvétel elnyerte a VIVA TV Arany Triangulum díját és Fonogram jelölést kapott „az év hazai elektronikus zenei hangfelvétele” kategóriában.

A Calidora művésznév mögött Oberritter Dóri áll, aki gyerekkora óta gitározik, zongorázik, énekel. Már 15 évesen saját dalokat írt – elmondása szerint a körülötte, vele történő dolgokat mindig a zenén keresztül éli meg. Célja, hogy a szerzeményei megérintsék az embereket, és a közönség azonosulni tudjon az érzésekkel, emlékekkel, amelyeket Dóri át szeretne adni.

A Magneoton nemrég szerződtette le a különc és különleges énekesnőt. Első nyilvánosságra kerülő felvétele, az ’Én már nem’ (melyet Sean Darin hangszerelt) egy könnyed, lágy, tropical house-t és akusztikus hangzást vegyítő popdal, melynek zenéjét és szövegét egyaránt Dóri írta.

2016 novemberében a Tankcsapda egy őrületes dupla feldolgozás lemezzel készül, melynek egyik korongján mai előadók dolgozzák fel a rock banda egy-egy dalát. A lemezen pedig helyet kapott egy nagyon különleges feldolgozás is, ami egy a rocktól nagyon messze álló stílus jegyeit hordozza, nevezetesen az acoustic-house világába repít, de a kemény rockerek szívét még így is meghatotta. Az ötlet, hogy az ország egyik legkedveltebb rock bandájának egyik dalából egy elektronikus verzió szülessen, Lotfi Begitől származik, de hogy melyik legyen ez a dal, azt már Calidora találta ki, aki a kezdeti stádiumban gitárral próbálgatta az új verziót. Dóri különleges hangja mindenkit rabul ejt, Begi pedig Sean Darinnel közösen hibátlan hangszerelést készített az „Azt mondom állj” című dalhoz.

 

A Glory szövegét Dóra Baross Attilával a zenét pedig Szepesi Zsolttal közösen szerezte.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk / A DAL