DALPREMIER: Mészáros Tamás - Háromperces dal

A keszegfalvi Mészáros Tamás hosszú idő után újdonsággal jelentkezik, egy igazi vidám kis nótával. „A Háromperces dal a fiókban volt eddig. Nemrégiben a Supertalent Produkciós és Menedzsmenti Irodával beszélgettünk és ők úgy döntöttek, hogy kiadják single albumon, amely egyébként egy magyar és egy angol verziót tartalmaz az újdonságból.”

Tamás ezúttal is a megszokott csapatával dolgozott. A zene és szöveg Pécsváradi Zoltán, Pratsler István, Velena István és Tamás közös szerzeménye.

„Ez egy kimondottan populáris hangszerelésű dal lett, hozzáteszem, hogy direkt. Egy igazi kis fricska néhány műsor felé. A dal sokkal többről szól, mint amit a szöveg sugároz. Meg kell fejteni, többször meghallgatni. Vegyük észre a körülöttünk lévő dolgokat, fontos értékeket, amiket a sorok közé is elrejtettünk és ne a trendi, úgynevezett mai dolgokat kövessük! Azoknak sosincs igazán értelme és értéke sem.”

Hallgassuk meg tehát a Háromperces dal-t és az angol verzióját is, a Three minutes together-t.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Tamást az elmúlt hónapokban többször láthattuk színpadon is. „Megkeresett a Magyarock Dalszínház vezetője, Vizeli Csaba, aki egy új magyar rockoperában, a TATA1956-ban való közreműködésre kért fel. Megtisztelő volt olyan emberekkel, művészekkel együtt alkotni, akikre valóban fel lehet nézni. Igaz értéket képviselnek és nem jelennek meg a bulvárlapokban, mint például Varga Milkós, Csengeri Attila, Laklóth Aladár, Nagy Anikó és még folytathatnám a sort. Számomra ez fontos. Azóta több darabba beálltam és a jövőre nézve szerintem számolnak is velem.

A színház számomra mindig is egy jó kirándulás volt. Szeretek más karakterek bőrébe bújni. Izgalmas, tanulságos. Értelemszerűen a zenés darabok állnak hozzám közel. Áprilisban biztosan láthat a közönség A megfeszített c. új bemutatóban.”

De természetesen a zenei karrierjére is figyel Tamás, és ezzel kapcsolatban elárulta, hogy „hamarosan az egyik zenei televízióban láthat majd a nagyérdemű a zenekarommal.”

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk