KLIPPREMIER: Itt a Gombaszögi Nyári Tábor himnusza – Ezeríz (+ szöveg)

Kevesebb mint egy hónap és kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor. Hangolódjunk rá már most az idei himnusszal, melyet a Jóvilágvan jegyez. Az Ezeríz zenéjét Trencsík Pál szerezte, a szövegét pedig Hegyi Krisztina írta.

A dalhoz egy igazán színes, bulis, vizes klip készült a megújuló tábor helyszínen, melyben feltűnik az idei év egyik újdonsága, a medence is :-)

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Dalszöveg

Kigondoltam és kivettem a tengerből
Az ezerízű nyarat,
olyat, amilyenből csak finom percek szállhatnak ki,
Hogy szétszóródjanak
az években
Az érzés itt, a fejemben
a csend.
Elrugaszkodok a földtől aztán, hogy vihessen a szél,
alattomosan
Fél méterrel a fák fölött a felhők felé tartok,
De előtte még egyszer egészen a lombokig lenyalok
Elalszok, ha kikanyarodik a szerelem belőlem,
Álmomban messzire szalad előlem.
Szellemem táncol a bőröm alatt
elnyújtva súgja a szavakat
Mindenkinek mindent!
Gombaszög él!

Kezemben az esti fény, az a fajta,
amit a Hold óvatosan alkot,
amiben a füst-szürke felhők úgy úsznak át,
hogy alig merik megérinteni egymást
nehogy valamelyikük darabokra hulljon.
Elrugaszkodok a földtől aztán, hogy vihessen a szél,
alattomosan
Fél méterrel a fák fölött a felhők felé tartok,
De előtte még egyszer egészen a lombokig lenyalok
Elalszok, ha kikanyarodik a szerelem belőlem
Álmomban messzire szalad előlem
Szellemem táncol a bőröm alatt
Elnyújtva súgja a szavakat:
Mindenkinek mindent!
Gombaszög él!

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk