Egy nagyon friss, nyár végén alakult nagymegyeri-budapesti zenei formáció, a Bitango mutatkozik be portálunkon. Két ismert zenész, a Csintalan testvérek, Márk és György alapították, hogy egy új oldalukat is megmutassák.
És hoztak magukkal egy premiert is, a Potyautast. Ennek kapcsán, de nem csak erről kérdeztük Gyurit.
Milyen céllal született ez az új formáció, hisz tudjuk, hogy több zenekarban is zenéltek?
A Bitango-t a testvéremmel, Márkkal csináljuk. Minden a most megjelenő Potyautassal kezdődött, aminek szövegét és zenéjét is ő írta. Ez a dal megszólalásában eléggé eltér az Undermind stílusától, amit Márkkal és Domonkos Gáborral alkotunk, ezért abban egyeztünk meg, hogy ezt elkülönítjük meglévő zenekarunktól. Popposabb dalokkal készülünk a jövőben és az eddigi zenekarainkhoz képest több lesz bennük az elektronika. Viszont élőben zenekari megszólalást szeretnénk.
Honnan jön ez a bitang nevetek? :-)
Sokat gondolkodtunk már az Undermind átnevezésének kapcsán is új neveken, mert azt a címkét valahogy ennyi év után sem sikerült megszoknunk.
A Bitango egy elég rosszcsont, kópé név már-már Csintalan. Apukánk főiskolai focicsapatát is így hívták, ráadásul ha a Bi-t előtagként értelmezzük, akkor utalhat arra is, hogy mi ketten, testvérek csináljuk. Tehát ez egy bitangjó név :-)
Hoztatok mindjárt egy új dalt is. Ki is akkor a Potyautas?
Márk elég konkrét elképzelésekkel rukkolt elő az egész dalt illetően. A klip is az Ő ötletein alapul. Egy buli utáni éjszakán fáradtan hazafelé tartva mindig sok veszély leselkedhet mindenkire. Egy ilyen veszélyt szimbolizál az a lány, akit ha stopposként felveszünk kocsival megtörténhet a baj, viszont ha nem, akkor megússzuk. Talán kezünkben a döntés. Talán a lány/veszély nincs is jelen aznap.
Hol készült a klip?
Úgy alakult, hogy több helyszínen kellett forgatnunk. A budapesti látképek mellé az ideális klubhelyszínt Dunaszerdahelyen találtuk meg. Szerintem annak sem nehéz elvonatkoztatni ettől a nagy ugrástól, aki felismeri a klipben szereplő helyszíneket.
Ezúton is köszönet a Loft Barnak és természetesen mindenkinek, aki közreműködött/szerepelt a klipben. Volt egy jó kis csúszásunk egy dugó miatt az M1-es autópályán, nagyon jólesett, hogy kitartottak és számíthattunk rájuk.
És akkor jöjjön az új dal és a hozzá tartozó klip:
Vannak már tervek a jövőre nézve?
Folyamatosan dolgozunk új ötleteken, még idén szeretnénk egy-két dalt megjelentetni, viszont bemutatkozni már hamarabb sikerülni fog. Ugyanis az Underminddel fellépünk Dunaszerdahelyen november 11-én a Guitar Heroes from Felvidék esten, melyre Hushegyi Johnnyék (The Butchers) hívtak meg. Az Undermind dalok mellett a most megjelent Potyautas is hallható lesz. Valamint ha elkészülnek további újdonságok is megszólalnak majd a Bitango-tól.
Tehát érdemes lesz figyelni a jövőben közösségi oldalukat és portálunkat is, hisz biztos számíthatunk újabb bitang dalokra :-)
Sok sikert a srácoknak ...
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Sámpár Anna