ÚJDONSÁG: Szó szerint oda-vissza bejárta Londont KosziJanka - Ez nem illúzió

A nagysikerű Hol voltál? és a Senki nem lát című dalok után az idei nyarat ismét egy újdonsággal indítja az angyalhangú énekesnő, KosziJanka. Ez nem illúzió címmel mutatta be nemrég a dalt, illetve a hozzá tartozó klipet, amit az InkPanther Productions gyártásában Tuza Norbert kliprendező álmodott meg.

A videó különlegessége, hogy egy frappáns trükkel vették fel az egészet: a Londonban forgatott anyagot visszafelé rögzítették, majd fordítva lejátszva véglegesítették. Amitől még különlegesebb a színpompás videó, hogy Janka végig is énekli az egészet - megtanulta ugyanis visszafelé a dalt elejétől a végéig, így a forgatáson újra meg újra így dalolta tele London tereit és utcáit.

Jankára nagy hatással volt ez a forgatás, ami egyben egy komoly próbatétel is volt számára: “Normál esetben nem sűrűn fordul elő, hogy az ember megtanul visszafelé énekelni egy dalt vagy hatrafelé megy az utcán. Ezért is szeretem az előadóművészetet, mert mindig próbára tesz. Egy-egy újabb szokatlan kihívás feszegeti a határokat. De a forgatás alatt nem nagyon volt idő nyafogni vagy hezitálni, hanem csak egyszerűen "csinálni" kellett, nem törődve semmivel. Sokat nyitott rajtam érezhetően ez a tapasztalat és szerintem az unokáimnak is el tudom énekelni majd az "Óizúlli men ze”-t!

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

“London őrangyalként volt mellettünk. 2 napig forgattunk kizárólag külső helyszínen és a hiedelmekkel ellentétben esővel nem is találkoztunk. Az volt a célunk, hogy minden fordítva történjen. Ellentétben a dal címével, mi illúziót próbáltunk előállítani azáltal, hogy Janka hátrafelé mozog egy világban, ami előre halad. Majd a végén utómunkával megfordítottuk ezt az egészet.” - mesélte a forgatásról Tuza Norbert rendező.

A dal egyébként egy másik szinten is izgalmas lépés az énekesnő számára, hiszen ezzel szövegíróként is bemutatkozott: “Azért is áll hozzám nagyon közel, mert most először mutattam meg a saját szövegemet a nyilvánosságnak, ami már régi vágyam volt. A legfontosabb üzenet számomra az, hogy tedd azt, ami jólesik. Mindenre képes vagy, ha mersz kívánni, figyelni a saját vágyaidra, befogadni és megélni ténylegesen azokat a dolgokat, amiket gondolatokkal már előkészítettél.”

A nyáron a Random Trippel pörgő énekesnő a DUDIK Fesztiválon és az EFOTT-on is megfordul majd, így már ott is találkozhat majd a közönség a dallal. 

ATEMPO.sk