FRISS HAZAI! Kicsordul a nyálad a Hope Red új videóklipjére

FRISS HAZAI! Kicsordul a nyálad a Hope Red új videóklipjére

Sokak szerint fantázianév, mások szerint viszont valós tartalom áll a “gasztrometál” stíluselnevezés mögött. A Hope Red új videóklipje, a Track#3 választ ad az eddig meg nem válaszolt kérdésre. Valamint a srácok is szokásukhoz híven :)

Miről szól a videóklip? “Csak leforgattuk, hogyan néz ki egy nap, amikor próbál a zenekar.” - mondta Sanya, a zenekar egyik gitárosa. A videóklipet Molnár Csaba fényképezte, és

sztárszereplést vállalt benne a Róka is. “Sokat kellett győzködnünk, a legutóbbi videója után kerülni szerette volna a nyilvánosságot.” - tette hozzá Sanya.

 

 

“Érdekes módon egy beta verziós tejtermék jön létre a próbatermünkben lévő hangzástól, keveréstől, ez a próbatermix. Szerencsére erre eddig nem sikerült ráébrednünk, de ha mégis sikerült volna, akkor már réges-rég bekanalaztuk volna azt is” - vallotta Gila, a zenekar másik cimbalmosa, aki egy borospincében rögzítette a dobokat.

A dobok feljátszásáról Kristóf elmondta: “a feljátszást követően egyetlen mondatot voltam képes énekelni többféle stílusban és ritmusban: “Edj óráig neszólj hozzám, létszi hadjál márt!”. Az ominózus jelenetről készült hang- és videófelvételt remix formájában fogja kiadni a zenekar.

A Hope Red 2020. év elején adja ki első lemezét, amely az ALBUM#1 címet kapta. Ez alkalomból a zenekar teljes videógráfiát jelentet meg, ugyanis minden dalhoz készült videóklip, valamint rengeteg extrával is készülnek a fiúk.

A lemez már előrendelhető a www.wearehopered.com oldalon.

ITT MEGNÉZHETED A TRACK#6-OT IS

ATEMPO.sk