NÉZZÉTEK MEG: Itt a Dalfutár harmadik évadának első csapata

NÉZZÉTEK MEG: Itt a Dalfutár harmadik évadának első csapata

„Új évad indul a Dalfutárban, és végre keresztezhetem a popzene érzelmességét, a slam poetry intelligenciáját, az alter zene kreativitását és a punk-rock elsöprő erejét a Tökéletes Dalban!” - írja Hajós András a sorozatának beharangozójában.

A legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, maga András közvetít. A zeneszerző ezúttal Puskás Peti, a szövegíró Süveg Márk Saiid, a produceri feladatot most először egy teljes zenekar, a The Qualitons látja el, az énekes pedig Papp Szabi.

 

 

A koncepció továbbra is változatlan: minden duplaepizód végén születik egy-egy dal, ezeket mindig más összetételű csapatok alkotják meg. Hajós András felkéri a zeneszerzőt egy vadonatúj szám dallamának megírására – amint ez elkészült, viszi tovább a szövegíróhoz. A zenét és az erre írt szöveget adja át Hajós a producernek, aki felhangszereli a dalkezdeményt – ezt végül az énekes kapja meg. A szereplők nem tudnak egymásról, így vakrepülésben alkotnak. A stúdióban találkoznak először, ott helyben kell végső formájára hozni – és persze felvenni – a közös szerzeményt. Az alkotói csapatmunkát Hajós András vezényli le.

Az új epizódok hétfőnként érkeznek a műsor Youtube csatornáján.

EZ, ATEMPO.sk