Egy feldolgozással tiszteleg Takács Nikolas Karel Gott előtt

A galántai Takács Nikolas egy dallal emlékezik a nemrég elhunyt prágai csalogányra, Karel Gottra.

„Ez a dal számomra az egyik legszebb szlovák szerzemény. Minden évben eszembe jutott, hogy fel kellene énekelnem, de mivel nagyon régen énekeltem szlovákul, így halogattam.” - írta közösségi oldalán Nikolas.

„Karel Gott (bácsi) nagyon szerény, alázatos Ember volt.

Nagy élmény volt 2011-ben, Kassán a Havazin műsor forgatásakor találkoztam vele. Közvetlen, érdeklődő, és jókat nevettünk.

Elképesztő nagy sikereket ért el a nagy világban, és egy igazi Ikon, Legenda marad. Neki tisztelegve fogadjátok tőlem azt a dalt, amit 1966-ban a ”Pozsonyi Lýrán” énekelt.”

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Nikolas december 21-én mutatja be új lemezét Budapesten, de azon kívül hétvégén, november 30-án Esztergomban, az adventi programsorozat első napján is színpadra áll.

EZ, ATEMPO.sk