VIDEÓ: Andrea Bocelli és a pozsonyi Gertler Teo közösen kápráztatták el a budapesti közönséget

Az olasz sztártenor november 16-án és 17-én lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában, koncertjén vendégfellépő volt Gertler Teo, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató felfedezettje is. A teljesen megtelt Aréna közönsége hatalmas vastapssal jutalmazta a pozsonyi kisfiú lélegzetelállító hegedűjátékát.

„Amikor megtudtuk, hogy Maestro Domingo, és menedzsere, Nicky Marko közbenjárására Andrea Bocelli érdeklődni kezdett a Virtuózok program iránt, nagyon megörültünk. Rengeteg felvételt, ismertetőt eljuttattunk hozzá, és végül Teót választotta, hogy koncertjén szerepelhessen.” - meséli Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és igazgatója.

„Amikor pedig személyesen is találkoztak, fiatal tehetségünk olyan jó benyomást tett Maestro Bocellire, hogy a korábban tervezett egy vendégprodukció mellett egy közös darabot is kért Teótól, amit aztán ő maga gyakorolt be vele a koncert előtt.” - tette hozzá a producerasszony.

 

 

Peller Mariann elmondta, végtelenül hálás a koncertet szervező Broadway Jegyiroda tulajdonosainak, amiért lehetővé tették, hogy a koncert állandó vendégfellépői mellé különleges vendégként Teo is szerepelhessen.

A kisfiú előadása után felviharzó vastaps megerősítette Andrea Bocellit és a koncert szervezőit is, hogy Teo jó választás volt. A kis hegedűs nemcsak hibátlan játékával, de vagány fellépésével, elbűvölő személyiségével is lenyűgözött mindenkit.

 

Andrea Bocelli és Gertler Teo

 

Massenet Thais című operájából a Meditációt játszotta el Teo, ugyanazt, amit még 2016-ban a Virtuózok egy másik felfedezettje, Váradi Gyula adott elő Maestro Plácido Domingo szintén az Arénában lezajlott koncertjén. A Meditáció után pedig Andrea Bocellivel közösen előadták Schubert szerzeményét, az Ave Mariát. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kísérte őket, lélegzetelállító és a szív legmélyéig hatoló produkció volt.

Az állótapssal zárult koncert végén az olasz énekes és stábja meleg szavakkal búcsúzott el a Virtuózok vezetőjétől és ifjú felfedezettjétől, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben más fiatal Virtuózok-felfedezettet is megismerhetnek. Teo pedig úgy nyilatkozott, nagy élmény volt a két nap Maestro Bocellivel, egyáltalán nem izgult a fellépések előtt, és szívesen lépne fel máskor is az olasz mesterrel.

 

Andrea Bocelli és Gertler Teo

 

Ezen a héten pedig már az oroszországi Novoszibirszkbe utazott a 11 éves kis hegedűzseni, a világ egyik legfontosabb hegedűversenyén vesz részt, ahonnan nagyon jó híreket kaptunk…de ez majd egy következő cikk témája lesz! :)

Teóval és további Virtuózokkal legközelebb december 30-án a Virtuózok Jubileumi Ünnepi Hangversenyen találkozhat a közönség, a Müpában.

ATEMPO.sk
Fotó és videó: Somogyi Dániel