Új Pearl Jam dal, lemez és budapesti koncert

Pearl Jam

Közel hét év után március 27-én jelenik meg a Pearl Jam Gigaton című új albuma, melyből egy kis ízelítőt is mutatunk. A Dance of the Clairvoyants kislemezzel egy egészen új oldalát mutatja meg a banda, ami talán furcsa is lehet a rajongóknak.

Hallgassátok csak!

 

 

A Pearl Jam 24 év után visszatér Budapestre is idei turnéja keretében. Július 15-én a Sportarénába várják a rajongókat.

Az idén 30 éves Pearl Jam eddig tíz stúdióalbumot készített; az első, a Ten 1991-ben, a legutóbbi, a Lightning Bolt 2013-ban jelent meg. A zenekar világszerte több mint 85 millió albumot adott el, 2017-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Az együttes 1990-ben alakult Seattle-ben, az alapító tagok közül Eddie Vedder (ének, gitár), Jeff Ament (basszusgitár), Stone Gossard (gitár) és Mike McCready (gitár) ma is tag, a dobos 1998 óta Matt Cameron. A Pearl Jam 1996-ban Grammy-díjat nyert és olyan slágereket írt az elmúlt évtizedekben, mint a Jeremy, az Alive, a Rearviewmirror, a World Wide Suicide, a Yellow Ledbetter vagy az Even Flow.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk