ÚJDONSÁG: Nézd meg a napfelkeltét Szederrel - itt a Pirkadat

ÚJDONSÁG: Nézd meg a napfelkeltét Szederrel - itt a Pirkadat

Bátran lépek című lemeze megjelenése óta Szeder nemcsak tematikus koncerteket tart, hanem egy négyrészes klipsorozattal is felvázolja azt az utat, ami az albumon a dalokban megjelenik. A Pirkadat arról az állapotról szól, amikor egy új kezdet elején az ember realizálja: ez most tényleg sikerült.

Az elmúlt években Szeder hosszú utat járt be dalszerzőként. Bátran lépek című lemezén a sanzonos hangulatok helyett jóval dinamikusabb, szinte már rockos dalokat hallhatunk. De a szakmai mellett egy komoly önismereti út is mögötte van:

„A Pirkadat arról az állapotról szól, amikor nem adtad fel az álmaidat, és kitartóan, egyesével szembenéztél minden félelmeddel, amelyek a vágyaid beteljesülésében akadályozhatnak. És ekkor az akadályok egyszer csak megszűnnek, és ott állsz a megvalósult álmaiddal, egy új korszak hajnalán, és próbálod felfogni, hogy ez tényleg sikerült. Miután végigmentél egy kőkemény önismereti úton a rémálmoknak hirtelen vége szakad, és felébredsz egy olyan korban, ahol mindent lehet, a határ tényleg a csillagos ég.”

Ahogy az album számainak nagy részét, Szeder ezt a dalt is gitár helyett új hangszeren, zongorán írta, ami egészen másfajta dallamokat hozott ki belőle. A Pirkadat producerei Mihalik Ábel és Lee Olivér voltak, a hangmérnök Dorozsmai Gergő.

A négyrészes klipsorozat koncepcióját, melyben egy T-Rex és Szeder kalandjait követhetjük végig, Jenőfi Dániel rendező-operatőrrel találták ki.

Az első részben, ami a Szétesem összerakom című dalhoz készült, Szeder még egy labirintusban menekült a Dínó elől, aki bármilyen félelmünk vagy árnyoldalunk megszemélyesíthetője lehet. A folytatásban (Szabadok leszünk) összebarátkoznak egy házibuliban, ami egy feloldozó, eksztatikus táncban csúcsosodik ki.

A Pirkadatban már a megnyugvó megoldást láthatjuk. Egy hajnali történetet, amelyben a Dínó és az énekesnő együtt jógázik, szaladgál és ugrabugrál a mezőn, és újra reményteljesen néznek a jövőbe. Egy-egy snitten pedig Szeder zenekara is megjelenik.

 

 

A csapat február 28-án Pirkadat címmel ad koncertet Budapesten az Akváriumban. Ezen az estén a Bátran lépek dalai mellett az összes régi slágert is előadják, különleges farsangi hangulatban, bízva abban, hogy „Szabadok leszünk” a végén. Vendégként Hangácsi Márton is csatlakozik a zenekarhoz, akivel közös, Kapd el című dalukat is előadják.

ATEMPO.sk
Fotó: Tábi Kata