ÚJDONSÁG: Akusztikusan dolgozta fel legsikeresebb dalát a GHP - Többszáz álomból

ÚJDONSÁG: Akusztikusan dolgozta fel legsikeresebb dalát a GHP - Többszáz álomból

A kelet-szlovákiai GHP hip-hop formáció több mint egy év után új videóval jelentkezik, melynek különlegessége, hogy legsikeresebb dalukat hallhatjuk ezúttal akusztikus verzióban.

„Régen is dolgoztunk már zenekarral, mint például a Marad ez a perc című dalunknál, de voltak közös fellépéseink is. Abból az alakalomból, hogy a Többszáz álomból című dalunk átlépte az 1 milliós nézettséget úgy döntöttünk, hogy kiadjuk akusztikus verzióban is.”

- tudtuk meg a zenekar tagjaitól, akik nem zárkóznak el az ilyen felállástól sem, így elképzelhető, hogy a jövőben is hallhatunk majd hasonló dalokat tőlük.

És akkor jöjjön az újdonság, amelyet már most közel 30 ezren láttak, hallottak.

 

 

A tagok elárulták, hogy már készülőben van a lemezük, melyet idén szeretnének is kiadni. „Folyamatosan dolgozunk az új dalokon és tervben vannak további klipek is”.

Legközelebb áprilisban láthatjuk őket színpadon, a Királyhelmeci Gimisztáron.

 

A dal eredeti verziója:

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk