Szarka Tamás így dolgozta fel az A csitári hegyek alatt népdalt (+SZÖVEG)

ÚJDONSÁG: Szarka Tamás így dolgozta fel az A csitári hegyek alatt népdalt (+SZÖVEG)

Csodálatos feldolgozással jelentkezett a felvidéki születésű Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, költő. Az A csitári hegyek alatt sokak számára ismert dal, ám a feldolgozás érdekessége, hogy a dal harmadik versszakát Tamás írta.

“Csitár. Jóidőben otthonról is látom a hegyet. Nyitráról hat kilométer. Hányszor mentem el mellette, de hányszor! S ugyanannyiszor énekeltem is magamban. Vele. Neki. Róla. A tábla már csak szlovákul hirdeti.... de a dal magyarul. Továbbra is... mostmár mindörökké.” - tette hozzá a dalhoz Szarka Tamás.

 

 

DALSZÖVEG: A csitári hegyek alatt

A csitári hegyek alatt
Régen leesett a hó.
Azt hallottam, kisangyalom,
Véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet,
Mivel ölelsz engemet?
Így hát kedves kisangyalom,
Nem lehetek a tied.

Amott látok az ég alatt
Egy madarat repülni,
De szeretnék a rózsámnak
Egy levelet küldeni.
Repülj madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én galambomnak,
Ne sirasson engemet.

Most már mennénk, égben lennénk,
Most törik el az álmot.
A könnyünkkel mért öntöznénk,
Ezt a csaló VILÁGOT?
Ha kér, ha sír, ha nevet,
Öleltük már eleget,
Ha annyira minket akart,
Mért nem monda, hogy szeret!

 

Szarka Tamás Kosssuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző, költő több mint háromezer koncert adott a világ huszonnyolc országában, négy nagykoncertet a Budapest Arénában. Koncertezett a Grammy-díjas Al di Meolával, a Harlem Gospellel, a méltón világhírű Miklósa Erikával. Első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián teltház előtt.

Többmilliós YouTube-nézettséget ért el a világhálón, közel félezer dal zeneszerzője és szövegírója. Egészestés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről, megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét. Éden földön című zenés fantasyját 2015-ben mutatta be a budapesti Nemzeti Színház, és azóta is folyamatosan teltházak előtt játsszák. Megírta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték grandiózus zenéjét, mely Szent Istvánról és Magyarországról szól.

Balla Mária, ATEMPO.sk