SZÍNHÁZI ELŐADÁS: Öt nő az Örkény István Színház színpadán - nőNYUGAT

Egyre több művész, csapat, előadó és színházi társulat csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, hogy ezekben a nehéz időkben is művészi élményekkel töltsék fel az embereket.

A budapesti Örkény István Színház a Thália Színházzal közös nagysikerű produkcióját tette közzé nőNYUGAT címmel. A több mint másfél órás előadást, melynek premierje 2010. december 9-én volt, Mácsai Pál rendezte és öt nő, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória és Lázár Kati szerepel benne.

 

FRISSÍTÉS (2020.11.01, 21.00) - AZ ELADÁS MÁR NEM ELÉRHETŐ!

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

“Bandika, mennyiért lennél helyettem asszony?” - Kaffka Margit levele Ady Endréhez

A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

A nőNYUGAT róluk szól.

Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaikról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedélyes elemzés alá veszik. A nőNYUGAT nem hangos irodalomtörténet, és nem kíván megkésett elégtételt nyújtani a nagy férfiak árnyékában élő és író nőknek. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.

 

Szereplők

Bíró Kriszta
Für Anikó
Hámori Gabriella
Kerekes Viktória
Lázár Kati m.v.

Közreműködik: Szalai András – cimbalom

 

Díszlet - jelmeztervező: Füzér Anni
Dramaturg: Ari Nagy Barbara
Zene: Kákonyi Árpád
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Kálmán János/Svébis György
A rendező munkatársa: Tóth Péter

Rendező: Mácsai Pál
Válogatta és szerkesztette: Bíró Kriszta

Balla Mária, ATEMPO.sk