ÚJDONSÁG: Megjelent a Margaret Island új dala - Valahol (+Dalszöveg)

ÚJDONSÁG: Megjelent a Margaret Island új dala - Valahol (+Dalszöveg)

Új dallal jelentkezik a Margaret Island zenekar. A minap került fel a legnagyobb videómegosztóra a Valahol című szerzeményük, melyet már több mint százezren láttak.

A zenét Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf és Lábas Viki szerezte, a szöveg pedig Törőcsik Kristófnak köszönhető.

Hallgassátok! Ajánljuk nagy szeretettel :)

 

 

A Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf és Lábas Viki alapította zenekar a könnyed, pozitív és őszinte üzenetekkel teli popzenéjüknek köszönhetően az akusztikus folkpoptól indulva rövid idő alatt jelentős népszerűségre tett szert. Eső című daluk 2016-os berobbanását követően hamar állandó színfoltjává váltak a kluboknak, fesztiváloknak és rádiós toplistáknak.

OTT VOLTUNK: Dunaszerdahelyen is ünnepelt az 5 éves Margaret Island

Többször zenéltek külföldön, Felvidéken is, számos daluk pedig heteken át volt listavezető a Petőfi Rádió toplistáján. Egyszer volt című aranylemezük, illetve Bakancslista c. második albumuk után 2018 szeptemberében kiadták harmadik III című nagylemezüket több közreműködővel.

2014-es alapításuk óta számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában és 2018-ban az év junior könnyűzenei alkotója Artisjus-díjat is megkapták.

 

Dalszöveg:

az igazságot vallom én,
hogy néha a szív nem beszél
és nem segít eldönteni,
hogy mitévő legyek
körbemész és leomló
falakról nyíló virágot
a kezembe most te adod,
hogy vigyázhassak én reá
kinyílott a hóvirág
és zöldbe borult az erdő,
a folyó lassan megárad
és kilép a mederéből
az egybeérő álmaink
majd keresztezik másokét,
ha nem tudnád, hogy merre tartasz
találd meg a forrást

valahol ez így volt jó,
valahol ez így volt szép,
és a napsütötte parton
csendben állok
boldogan

valakinek változnia kellene
most kettőnkből
valakinek változnia kellene
most kettőnkből
hogy egy legyen

Valahol ez így volt jó,
valahol ez így volt szép,
és a napsütötte parton
csendben állok
egymagam

Balla Mária, ATEMPO.sk