KLIPPREMIER: Üljetek be a Vonatba a Gorlo Volkával

Újabb hónap, újabb Gorlo Volka klip. A legtermékenyebb felvidéki együttes 2020-ban mindenképp a Farkas Melinda vezette csapat, hisz ez már a negyedik megjelenésük idén.

A Vonat című dal különlegessége, hogy ez volt Meli első dala, mely épp 10 éve született.

„Egy naiv kislány szerelmi csalódásáról, bánatáról szól, aki abban a hitben élt, hogy az első szerelem örökké tarthat ... mondom, naiv …” - árulta le a dal és a szöveg szerzője. „Kiírtam magamból, ami baromira fájt. Emlékszem, hogy később ezzel jelentkeztem először a Tompikára a megzenésített vers kategórián belül és nagy sikere volt.”

A zenekar természetesen egy újrahangszerelt formában adja elő. „A kezdetekkor csak egy szál gitárral játszottam, úgy született. De éreztem, hogy több van benne, több dolgot ki lehet emelni, nem csak egy egyszerű akusztikus hangzást.

Még a zenekar előző felállásával kapott egy bossa nova vázat, amit mára kidolgoztunk és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.”

A dalhoz ezúttal is készítettek egy klipet. „Ez a videó is önerőből készült, hasonló módon, mint a legelső dalunk, a Tarantínó. Hálásan köszönjük a gútai Rustic - Vegan Cafe & Shop-nak a segítséget, akik a helyet biztosítottak.

Mivel a jelenlegi helyzetben nem volt sok lehetőségünk, hogy például tömeggel dolgozzunk, egy elképzelésünk volt. Elhagyatott, vagy ritkán használt síneken forgattunk volna az országon belül, de nem voltak megfelelőek a körülmények és elég időnk sem volt ezt közösen kidolgozni. Végül egy egyszerűbb megoldást választottunk, kávédaráló és lemezlejátszó társaságában.

A dal hangulata ad egy állandó, folyamatos lüktetést, amit próbáltunk a kamerával is érzékeltetni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy mi magunk adogatjuk a kamerát kézről kézre egyetlen vágáson belül.

Izgalmas volt a koreográfiát megtervezni, kinek mikor adjuk tovább, ki hova álljon, ne remegjen be nagyon a kamera stb... Nem profi munka, nyilván a kritikusok és szakértők egyből kiszúrják a hibákat, de mindnyájan másban vagyunk jók. :)”

És akkor jöjjön az újdonság:

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Eltelt tíz év, a dal és a szerzője is megtalálta az útját. „Nagyon jól vagyok. :) Egészséges, boldog és azt érzem, hogy nagyon jó úton haladunk a zenekarral.

Kellett ez a pár év, hogy egymásra találjunk, megérjünk, beérjenek a dalok is, mint egy jó kapcsolatban. :)” - tette hozzá Meli.

Természetesen a jelenlegi helyzet kihívásokat állít a művészek elé is, de a Gorlo Volka ezt is megoldja. „Napi szinten kommunikálunk, előtte sem találkoztunk sokkal többet, mint most. Próbákat is tartunk. A klipet is nemrég forgattuk. Igyekszünk tervezni, alkalmazkodni a helyzethez és egymáshoz.

Nem tagadjuk, hogy nagyon hiányoznak a koncertek. Hiányoznak a barátok, a társaság, de egyszer minden véget ér ... a lényeg, hogy vigyázzunk egymásra. :)”

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Kovács Krisztián