Teljes átalakulás az endorfin háza táján – már csak ezért is hallgasd meg az új dalt

Teljes átalakulás az endorfin háza táján – már csak ezért is hallgasd meg az új dalt

Az endorfin, avagy közismertebb nevén a boldogsághormon tulajdonképpen úgy hat ránk, mint egy drog. Ellazít, mosolyra görbíti a szánk, kellemes érzést biztosít. Bár ezt egy nagy tábla csoki is előhozhatja, de a zene tovább bennünk marad!

Erről tanúskodik a rozsnyói endorfin is. A Papp Viki vezette zenekar évek óta színesíti a felvidéki zenei palettát, de most teljes átalakulásának lehetünk szem- és fültanúi.

Új zenekartagok, új hangzás, új lendület és új dal.

 

Papp Viki

 

„A ne/vess/meg című dalunk basszusgitár témáját Hranyó Ádám találta ki még egy tavalyi próbánkon. Magával ragadott a lüktetése, s kapásból megnyitottam telefonom jegyzeteit – ahová a verseim, dalszövegeim sorait írom. Egyértelmű volt a választás, egyik legfrissebb feljegyzésem sorait kántáltam rá.

Olyan természetességgel olvadt rá a szöveg a hangokra, hogy biztos voltam benne, ez lesz az egyik új kedvencünk.

Bár ez a „közös gyerek” még Kevin és Balázs érkezése előtt megszületett, a hangzásán hatalmasat dobott az elektromos gitár és a dobok. Hálás vagyok érte a fiúknak, imádom játszani!” - árulta el Viki.

A szöveget a szerelem ihlette! „De az a plátói féle. Mely rendesen meggyötörgeti az ember lányát (vagy fiát) - pláne, ha eddig nem hitt a poliamóriában. Ja, és az álmatlan vonzalom. Az elengedés és visszatérő ragaszkodás gonosz kis játéka.”

 

Hranyó Ádám

 

Egy jó kis funkys lüktetésű dal született, amihez a csapat klipet is tervezett, de a korlátozások közbeszóltak.

„Szeptemberben szerettünk volna forgatni, egy izgalmas „összművészeti projektet” álmodtunk meg. A klip koncepciója már ki van dolgozva, de sajnos a határzár miatt ez most kicsit tolódik.”

Így a klipre még várni kell, viszont a dal már megérkezett és lehet körbe-körbe hallgatni!

 

 

A zenekar az elmúlt közel két évben állandó átalakuláson ment át. „Tavaly nyáron volt egy búcsúkoncertünk Bubuval (Ibos Bálint – hegedű, ének), majd lassan az öcsém Papp Marci is „elszivárgott”. Ketten maradtunk Ádival, s szükségét éreztük, hogy megosszuk köreinket egy új zenésztárssal. Kevin már korábban is rám írt… De valahogy így kezdte „Szia cica” :D Ezután nem gondoltam volna, hogy tényleg a zenekar miatt szeretne csatlakozni, ezért egy ideig figyelmen kívül hagytam. De tetszettek a videói, a technikája, így később elhívtuk egy próbára. Most pont egy éve gazdagítja az endorfint játékával és humorával. Nagyszerű zenésztárs. Balázs pedig idén januárban csatlakozott, őt már régen kiszemeltük magunknak - nem véletlen.

Mostanra érzem azt, hogy ezt a zenekart így, ugyanezekkel az emberekkel jó sokáig szeretném művelni.” - tette hozzá az énekesnő.

A endorfin tehát most így néz ki:

Papp Viki – ének, gitár
Rajkó Kevin – elektromos gitár, ének
Hranyó Ádám – basszusgitár
Ambrúzs Balázs – dob

endorfin

 

Mint ahogy az az új dalból is hallható, ezzel a felállással lényegeset változott a zenekar hangzása, amit a nyár folyamán az ország különböző pontjain, több koncerten is „lepróbálhatott” a formáció.

„Nagyrészt pozitívan fogadták a változást, de voltak olyan megjegyzések is, hogy ez már nem az EndORFin…

Eszembe jutott, hogy bandanevet változtatunk, de számomra az „endorfin” egy életérzés, hasonló, mint az aloha. Másrészt évek óta tevékenykedünk EndORFin alatt, az emberek így ismerik a dalainkat. Aztán jött az ötlet, hogy a régi EndORFin helyett endorfin leszünk, s ezzel a vizuális változtatással zárjuk a korábbi korszakot.”

 

Rajkó Kevin

 

A járvány okozott természetesen nehézséget nekik is. ”A márciusi bemutatkozó koncertünk júliusban valósult meg, az áprilisi stúdiózás a karantén miatt júliusban valósult meg. Több koncertünk elmaradt, olyan koncertek is, melyek honoráriuma fedezte volna több dalunk stúdióköltségeit.”

 

Ambrúzs Balázs

 

De ezt a változatos időszakot maguk mögött hagyva új tervekkel indulnak az ősznek.

„Elsődleges célunk a közeljövőben, hogy online is elérhetőek legyenek a dalaink, ezért most a stúdiózásra fektetjük a hangsúlyt.

Októberben szeretnénk felvenni még két dalt – mindkettő megzenésített vers és klipet is forgatni. Reményeink szerint ezáltal több emberhez, koncertszervezőhöz eljut hírünk. Rendhagyó irodalomórákat is tartunk majd Budapesten, Egerben és Miskolcon (amennyiben a korlátozások megengedik). Ja, és jó lenne még egy-két zúzósabb koncert!”

Mindehhez sok sikert kívánunk mi is az endorfin-nek és már most kíváncsian várjuk az újabb dalokat.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk