Hallgassátok! Palya Bea karácsonyi dala: Igazi angyal

Új karácsonyi dallal jelentkezett Palya Bea advent első vasárnapján Igazi angyal címmel. A zenét és a szöveget is az énekesnő írta.

A klipben egy hangulatos családi-baráti karácsonyba csöppenünk, ahol Bea az új zenekarával együtt énekli a dalt. Ezt mondja ő maga a dalról:

"A dal alapötletét két évvel ezelőtt az adta, hogy néztem a néhány hetes kislányom mélykék szemeit. Nem fókuszált még semmire, csak úgy ott volt az a szempár. Viszont ha a tekintete fényforráshoz ért, akkor abban hosszan időzött, bámulta a lámpát, összeolvadt vele.

Az anyasággal egy olyan új dolog jelent meg az életemben, amit bátran hívok angyali - nálam több, égiekkel kapcsolatos - minőségnek. A gyermekágy hormonhullámain szörföztem, s közeledett a karácsony. Átgondoltam, hogy korábban milyen volt, és Lili születésével milyenné vált nekem ez az ünnep - és meg is lett a dal. Mozgalmas, utazós énekdallamot akartam, ami átvezet engem a régiből az újba, de közben érzékeny zenei szövetet is kerestem, ami meg tudja röptetni ezt a határokat feszegető tartalmat.

A gyermekkori narancsillatú hangulatot felnőttkori magányos szent esték váltották fel - és tudom, hogy ezzel a magányos érzéssel nem vagyok egyedül. A túl korán jövő karácsonyi díszlet, a hópelyhecskék és szent család ábrázolások üresek maradtak számomra.

Most azonban itt van nekem egy újfajta melegség, egy újfajta fényesség.”

 

Fülbemászó dallam, szép szöveg és jó zene. Érdemes meghallgatni:

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk