Mától tekinthető meg ONLINE Elise Wilk drámája a Yorick Stúdió előadásában (VIDEÓ)

Mától tekinthető meg ONLINE Elise Wilk drámája a Yorick Stúdió előadásában (VIDEÓ)

Öt alkalommal lesz megtekinthető online a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában Elise Wilk Eltűntek című drámája, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra.

Az eredeti tervek szerint a romániai Nemzeti Kulturális Alap által támogatott országos turnén tíz helyszínen kellett volna bemutatni az előadást. Március és szeptember között Szászmedgyesen, Segesváron, Brassóban, Kolozsváron és Nagyváradon adták elő, a koronavírus-járvány miatt a következő öt előadás online tekinthető meg a magántársulat YouTube csatornáján és Facebook oldalán november 6-án, 8-án, 10-én, 12-én és 15-én.

 


 

FACEBOOK

A közvetítések a partnerintézmények, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, az aradi Kamaraszínház, a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Színházművészeti Tanszék, a bukaresti Replika Színházi Nevelési Központ és a Csíki Játékszín online felületein is követhetők.

Elise Wilk Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család történetét meséli 1944-től napjainkig. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódik: a németek szovjet munkatáborokba deportálásához 1944-45-ben, az 1989-es romániai forradalomhoz, amelyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett, valamint Románia 2007-es európai uniós csatlakozásához.

Az előadás egyik kulcsszerepében a külföldön élő és a marosvásárhelyi színházi életbe hosszú kimaradás után visszatérő Szilágyi Enikőt láthatja a közönség.

Szereplők:

SZILÁGYI ENIKŐ
BAJKÓ EDINA
SCURTU DÁVID e.h.
SZABÓ JÁNOS SZILÁRD e.h.
TÓTH ZSÓFIA e.h.
SEBESTYÉN ABA

 

ATEMPO.sk / MTI