A DAL 2021: Süle Zsolt - Befúj

Süle Zsolt

Ismét ott van A DAL legjobbjai között Süle Zsolt, aki 2018-ban a döntőig menetelt. A Befúj című dalával, melynek zeneszerzője és szövegírója, célja, hogy a nézőknek egy kis felfrissülést, feltöltődést nyújtson.

 

Süle Zsolt Veszprémben született. A Vendéglátóipari Szakközépiskolába járt, majd később dolgozott is a vendéglátásban. Édesapja vendéglátós zenész volt, szaxofonon játszott. Már gyerekkorában zenész akart lenni, de emellett érdekelte a színjátszás is, tagja volt egy amatőr színtársulatnak. 14 évesen megalapította első zenekarát, a Story-t, ahol dobos volt. Nagy hatással volt rá a katonaság, hiszen életre szóló barátságokat kötött és teljesen átformálódott a zenei ízlése. Ekkor szerette meg Sting-et, a Genesis-t, a Neoton-t és az LGT-t is.

Később dalszövegeket is írt és megalapította a Sansz nevű zenekart, ami már saját dalokból álló repertoárral rendelkezett, és a Ki mit tud?-ot is megjárta vele, ahol kisebb-nagyobb sikereket értek el. Itt ismerkedett meg Nyakas Krisztiánnal, Csoknyai Györggyel és Holubecz Imrével. Hamar kiderült, hogy van egy közös pont hármuk életében: az LGT. Így kezdtek el LGT-dalokat játszani, kezdetben csak saját maguknak, majd jöttek a felkérések. Süle Zsolt szerint az LGT Emlékzenekarban az egyik legjobb a barátság, ami összetartja őket. Nagy élmény volt nekik Somló Tamással fellépni. Kísérőzenekara voltak a veszprémi színházban a Miénk a cirkusznak, a nagysikerű LGT-dalok köré íródott darabnak is.

Süle Zsolt az LGT-vel párhuzamosan mindig tagja volt másik zenekarnak is, egyik ilyen a Mozizenekar volt, amiben Süle saját szerzeményeit adták elő. 2014-ben alakult meg az ÉSTE, ahol Trócsányi Gergely fiókban őrzött versei és dalszövegei Süle Zsolt zenei világával keltek életre. Első albumuk már az első évben megjelent. A szerzőpáros tavaly többek között Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi találkozón és Tatán, a Víz Zene Virág fesztiválon is szerepelt.

2018-ban egy újabb oldalát mutathatta meg, hiszen a „Zöld a május" című önálló szerzeményével bejutott A Dal 2018 című műsorba, ahol egész a döntőig menetelt.

 

 

ATEMPO.sk / A DAL