Él a magyar mindörökké – Szlezák Erika klippel buzdít

Él a magyar mindörökké – Szlezák Erika klippel buzdít

Új videóklipjével hívja fel a figyelmet a népszámlálásra és magyar nemzetiségünk megvallásának fontosságára Szlezák Erika, mátyusföldi nótaénekes.

Az Él a magyar mindörökké című nótát egykor Csornán hallotta Remete Laci bácsitól Greznár Zoltán zenekar kíséretében. „Nagyon megfogott a dalszöveg. Bevallom nem ismertem azelőtt, de attól a naptól kezdve mindig a fejemben motoszkált.” - árulta el az énekesnő. A dal a korlátozások miatt nem zenekari kísérettel szólal meg, Gasparik Fecó ügyes zenei hozzáértésével készített megfelelő alapot. „Szeredy Krisztina énektanárom segítségével sikerült időben betanulni és felénekelni, hogy felhasználhassam. Akiknek hálás is vagyok ezért.”

Egyáltalán nem véletlen a megjelenés időzítése.

„Tisztában vagyok azzal, hogy sajnos fogynak azok, akik felmerik, akarják vállalni magyar nemzetiségüket Szlovákiában. Annak ellenére, hogy semmi hátrányunk nem lesz belőle, elítélni pedig senkinek nincs joga ezért. A népszámláláson begyűjtött adatok segítenek a magyar kultúra, oktatás fennmaradásában is, hisz ezek alapján fogják megítélni közösségünket az elkövetkező tíz évben. Senki sem akarja, hogy idővel, lassacskán eltűnjön a magyar kultúra, a magyar nemzet. Ezért igenis, fontos, hogy népszámláláskor ne feledjük magyar nemzetiségünket hivatalosan is bevallani.

Ha csak pár magyarral lesz több azért, mert ezt a dalt meghallgatta, már megérte (fagyoskodni is)!” - fejtette ki Erika.

Egy klipet is készítettek a dalhoz, amely Cséplő Ákos operatőr közreműködésével és „unszolására” született meg. „Szinte az utolsó pillanatban alakult ki, hogy milyen videót is készítsünk: amikor szépen kisüt a nap, nincs annyira hideg, a hó közepén felénekelem csárdás ruhában a dalt!”

Mátyusföldi tájakat láthatunk a videóba, Jóka, Nagyfödémes, Diószeg és főleg a Kis-Duna folyó mente tűnik fel a drónfelvételeken. „Engem a jókai cölöpös vízimalom melletti folyóparton állva videózott. Bevallom nagyon jól felöltöztem a csárdás ruha alá, szinte nem is fáztam, szerencsére nagyon erősen sütött a napocska is :)” - tette hozzá az énekesnő.

 

 

De nem ez az első videó, amit Erika készített az elmúlt időszakban. „A járványhelyzet hozta az ötletet. Sajnos nagyon kevés fellépés adatott meg tavaly és hogy a dalolással továbbra is aktívan foglalkozhassunk, elkezdtük Cséfalvay Zsolt kollégámmal felénekelni sorba a nótákat. Egy-egy dal ihletet adott, hogy különböző alkalmakra klipet is készítsünk hozzá.”

Tavaly június 4-éhez jelent meg az első, a Dal a turulmadárról. „Majd mikor A szegedi csikós-t felénekeltem, máris lepergett előttem, hogy hogyan is lehetne lovak társaságában valami érdekes klipet összehozni. Itt kezdődött az együttműködés Cséplő Ákossal, akivel azóta is aktívan együttműködünk. Ő segített a 3. Csendül a nóta online műsor, valamint a fogyatékkal élők világnapja alkalmából összeállított online Ki Mit Tud Karanténban műsort szerkesztésében is.”

A kialakult járványhelyzet miatt Erika sem állt színpadon az elmúlt időszakban.

„Mivel nem tartozom azon előadók közé, akik csak ebből élnek, nekem főleg lelkileg hiányzik a közönség, a fellépések. Autista gyermeket nevelő szülőként, ami 24 órás felügyeletet igényel, az énekléssel tudtam kimozdulni itthonról és feltöltődni. De meg kellett tanulnunk másképp venni a helyzetet és annak örülni, ami ezúton kínálkozik. Engem most a videó készítések "töltenek fel".”

Tervezni is az adott helyzetet figyelembe véve tud. „Ha már nincsenek fellépések, klipeket készítenék, egy-egy jó kis nótával, valamint duettben Zsoltival is, de más stílusokba is szívesen kalandoznék. Egy nótás CD-t is szeretnénk kiadni, ami remélhetőleg év végéig meg is valósul. Terv van már akármennyi, csak legyen egészség és lehetőség rá megvalósítani.”

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk