A dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony- és Szent György templomban rögzítették Schubert egyik leghíresebb művét Mórocz Virág előadásában.
Csodásan szól a fiatal dunaszerdahelyi lány éneke, aki már számos alkalommal megmutatta tehetségét. Tagja az Ardea Nova énekegyüttesben, több éve énekel a Nemzeti Ifjúsági Kórussal, láthattuk az Ady szimfonikusokkal műsorban és még a Thália Színház Ma már nem mész sehova című darabjában is szerepelt.
De ő elsősorban szólista szeretne lenni, álma, hogy operaénekesként állhasson színpadra.
Most ebből láthatunk egy kis ízelítőt. Hallgassátok meg az Ave Maria-t, és nézzétek meg a hozzá készült szép videót, amely Bíró Máté és Szakály Petra érdeme.
Franz Schubert 1825-ben egy felső-ausztriai kirándulás alatt írta Dalok Sir Walter Scottól ciklusát, köztük a később Ave Mariaként, az ima latin szövegével elhíresült Ellens dritter Gesang (D. 839) című dalt. Az eredeti dal szövege Scott versének Adam Storck-féle német fordítása volt.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!