Csillagok, csillagok - Kétszáznál is többen énekelnek együtt a világhírű szopránnal (VIDEÓ)

A mögöttünk hagyott bő egy évben szinte minden megváltozott, amit a Kórusok Éjszakája, a népszerű kórusfesztivál megálmodói annyira szeretnek a Csíkszerda kórusban. A kórustagok azonban az élő próbák, a személyes találkozások, beszélgetések, koncertek, és alkotótáborok hiányát igyekeztek különböző digitális megoldások segítségével pótolni. Így koronázzák meg ezt a furcsa évadot is, hiszen a Kórusok Éjszakája 2021-es dalát is online rögzítették, amelyben Emma Kirkby világhírű angol szoprán énekesnővel kétszáznál is többen énekelnek együtt.

A Csíkszerda kórus tagjai jó ideje nem zsúfolódhattak be a próbaterembe százötvened magukkal, hogy egymás hangjára támaszkodva megszólaltassák a szebbnél szebb harmóniákat, a próbák után nem ülhettek be kávézókba, hogy megtárgyalják a próba legapróbb mozzanatait, de alkotótáborokat és koncerteket sem tarthattak, így nem találkozhattak a közönségükkel sem, nem énekelhettek nekik.

Helyette hetente négy alkalommal videóhívások útján zajlottak a Csíkszerda próbái, miközben a kórustagok megtanultak olyan alkalmazásokat kezelni, amelyek létezéséről korábban még csak nem is hallottak. Megtapasztalták, hogyan énekelhetnek együtt – a távolság ellenére is – különböző applikációk segítségével, és miképpen rögzíthetik digitálisan ezeket a pillanatokat.

Mindenekelőtt azonban megtanulták értékelni egymást, és azt, ami eddig teljesen természetes volt számukra: hogy többszázan alkothatnak együtt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

„A tengernyi kihívásra úgy tudtunk igent mondani, hogy közben eddig ismeretlen területeket fedeztünk fel: hétfőnként mini énekegyütteseket formálva próbáltuk ki magunkat virtuális szólistaként, keddenként a gyerekkarainkkal távoli országok zenéjét fedeztük fel úgy, hogy a hívásokba becsatlakozó külföldi vendégelőadókkal is együtt énekelhettünk. A szerdai próba virtuális együtt éneklést hozott, ahol számos új dalt tanultunk, míg csütörtökönként a zenetörténeté és a zenehallgatásé volt a főszerep Open Singing alkalmainkon. Adventi Fénynaptárunkban a kórus közösen éneklő családjai készítettek videókat a közönség és a többi kórustag örömére, februártól pedig Kezdőhang címmel jelentettek meg a Csíkszerdások minivideókat, melyekben kedvenc dalaikat adták elő. Februárban a Téli Kórusok Éjszakája helyett Csepella Olivér szövegére énekeltünk a kitartásról többszáz kórusbarátunkkal. Az évad végére is maradt egy nagy durranás: Emma Kirkbyvel még úgy is több mint kétszáz énekesnek volt kedve elénekelni a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt, hogy a projekt idején már lényegében túl voltunk a harmadik hullámon” – számolt be a Csíkszerda utóbbi másfél évéről Tóth Árpád, a kórus karnagya, a Kórusok Éjszakája művészeti vezetője.

A Csíkszerda által évről évre megszervezett, nagysikerű nyári Kórusok Éjszakájának idei online produkciójában összesen kétszázketten énekelnek Emma Kirkby világhírű angol szoprán énekesnővel közösen.

Hallgassátok meg a Kórusok Éjszakája 2021-es dalát, a Csillagok, csillagok kezdetű népdalt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Kórusok Éjszakája szervezői idén nyáron újabb területen próbálják ki magukat, ezúttal a budapesti Három Holló Kávéházzal közösen indítanak koncertsorozatot a kávézó színháztermében, ahol júliusban és augusztusban vasárnaponként este 6 órától várják majd a kóruszene kedvelőit a Kórusok Éjszakájáról már ismert kórusokkal, énekegyüttesekkel.

A szervezők reményei szerint 2022-ben ismét élőben rendezhetik meg a Kórusok Éjszakáját.

 

Emma Kirkby

Emma Kirkby világhírű angol szoprán, a régizenei interpretáció egyik legnagyobb alakja. A világ leghíresebb karmestereivel és zenekaraival dolgozott együtt, számtalan elismerése között szerepel a királynői Zenei Érdemérem (2011) és a Gramophon életműdíj (2019).

 

A Csíkszerda Egyesület

A Csíkszerda Egyesület 2016-ban alakult a 2009 óta működő Csíkszerda kóruscsalád tagjaiból. Az egyesület önkéntesei hívták életre a legszerethetőbb budapesti kórusfesztiválokat, 2013-ban a nyári Kórusok Éjszakáját és 2018-ban a Kórusok Téli Éjszakáját. Fő céljuk a kóruskultúra, a közös éneklés örömének, szeretetének népszerűsítése, és annak megmutatása, hogy a zene valóban összeköt bennünket. A Csíkszerda Magyarország egyik legkülönlegesebb kórusa: csíkos fellépőruháik, széles, a népdaloktól a barokkon át a kortárs művekig terjedő repertoárjuk és kreatív előadásmódjuk mellett az igazi védjegyük a hangfürdőszerű, beépített improvizációkkal tűzdelt éneklés. Egyben egy kreatív, önszervező közösség is, amelynek tagjai nem csupán közösen énekelnek, de saját maguk szervezik előadásaikat, táboraikat, hanem például ők készítik el fellépéseik díszletelemeit is. A kóruscsalád mára már számos tagot számlál, mint a Csíkszerda, Csíkhétfő, Csíkcsütörtök, gyerekkórusok és kamarakórusok. A kóruscsalád és a Kórusok Éjszakája művészeti vezetője Tóth Árpád Artisjus díjas karnagy, akinek köszönhetően a Kórusok Éjszakája híre külföldre is eljutott, Lengyelországban 2018 óta többször is megrendezték a fesztivált.

ATEMPO.sk