Szabadesés – görkorcsolyán énekel Meli a Gorlo Volka új klipjében (+SZÖVEG)

Új klippel szerez ismét örömöt a rajongóknak a Gorlo Volka, aki a Gombaszögi Nyári Tábor zárónapján adott hétvégén koncertet.

Ez a dal nem saját tapasztalatokból táplálkozik. „A körülöttem fellelhető, olykor burkolt, olykor akár kívülállók számára is nyilvánvaló párkapcsolati agresszióról szerettem volna dalt írni.

Azt próbáltam meg elképzelni, hogy milyen lehet egy ilyen kapcsolatban élni - és megélni, megtapasztalni akár a verbális, vagy akár a fizikai erőszakot.

A dal hangvétele ironikus - természetesen egyáltalán nincs rendben az, hogy valaki azzal magyarázza lila foltját, hogy nekiment az ajtónak, miközben a valóság teljesen más." - mondta a dalról Meli, aki a szöveget és a dallamot is szerezte.

"A dalszerkezet és az akkordmenet is erre az iróniára épít - ellenpontoztuk a magánéleti gondot a "vidámabb" dallamokkal. Reménykedünk abban, hogy hátha valakit a humornak ez a formája billent majd ki az egyensúlyából, s tudatosítja helyzetét, majd lép ki végleg egy ilyen kapcsolatból.

A járványidőszak alatt nagyon megnőtt a családon belüli erőszak előfordulása, pedig mi a Tarantínó dalunk óta is csak a szeretetjárvány kitöréséért rimánkodunk.

Bárhogy is, számomra teljesen egyértelmű, hogy az erőszak ilyen formája is elítélendő és meg kell akadályozni."

A város felett szóltak a Gorlo Volka dalai (FOTÓ+VIDEÓ)

A videó érdekessége, hogy Meli görkorcsolyázás közben énekli a Szabadesést.

"A klip több szempontból is szimbolikus. Ahogy rohanunk az elvárások után, amik sokszor irreálisan messze vannak.

Látjuk, hogy nem érjük őket utol, ezért görkorit húzunk, próbálunk "belehúzni", de még az első osztályúnak mondott út is göröngyös, szinte orra esik az ember a nagy igyekezetben, hogy megfeleljen.

S közben még jópofát is kell vágni az egészhez, meg flikkflakkokat mutatni, vidáman énekelni... nem csoda, hogy a végén már csak arra vágyunk, hogy hagyjanak békén." - tette hozzá az énekesnő.

"A másik - bár nem is annyira szimbolikus jellegű - dolog, a költségvetés. Kaptunk tavaly egy meghívást, és abban elhangzott, hogy csak "COVID-os pénzt" tudnának fizetni tiszteletdíjként. Hát ezt a klipet abból a pénzből, azaz gyakorlatilag nullás büdzséből hoztuk össze."

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A dal mától elérhető a nagyobb stream szolgáltatóknál is (Spotify, Tidal, Deezer, ITunes, stb.). Keressétek, hallgassátok! Élőben pedig július 28-án a Művészetek Völgyében, 31-én pedig Kéménden találkozhattok a zenekarral.

 

Dalszöveg: Szabadesés

Fáradt vagyok, dúdolj kérlek,
nyugi minden rendben van.
Én nem szólok, mert kedvem sincsen
és kurva messze van
az asztalon a pohár tegnaptól, mit szívesen a földhöz vágnék,
a következő mondandóddal én inkább várnék.

Elképzelem képkockákban,
hogy ez a föld lesz a te fejed.
és éjszakánként azon kapsz majd,
hogy körmöm alatt már a te neved a közös
postaládánkról, ez a nap ma is rólunk szól.

Értsd meg kérlek, nyugi minden rendbe van.
El kell nézned, hogy mára haszontalan köztünk ez a valami,
de holnap reggelre már más lesz.
Az érzéseimet a szívműtéthez egy éjjeli manó a minimálisra állítja!

Nem tettem be még a szennyest, veled együtt én kimosnám.
Talán kapna egy kis színt az arcod, ami jobb lesz a pirosnál.
Ha dühös vagy látom, a zsigeremben érzem...
A látszat néha csal, hogy nálunk mindenkit becsben tartanak...
az csak egy lila folt....Tudod, az ajtónak mentem én…ami hiba volt!

Értsd meg kérlek, nyugi minden rendbe van.
El kell nézned, hogy mára haszontalan köztünk ez a valami,
de holnap reggelre már más lesz.
Az érzéseimet a szívműtéthez egy éjjeli manó a minimálisra állítja!

Ez itt szabadesés, amibe belevetem szívemet!
A szabadesés, én belevetem szívemet!
A szabadesés... belevetem magamat én, csak hagyj békén!

EZ, ATEMPO.sk