NÉZD MEG! A JETLAG zenekar Raktárkoncertje a szepsi Demko Matyival (VIDEÓ)

Tavaly szeptemberben indult útjára a Raktárkoncert-sorozat, melynek keretében a magyarországi könnyűzenei élet résztvevői készítettek koncertvideókat közönség nélkül, hogy a korlátozások alatt a képernyőkön keresztül érhessék el a rajongókat, zenekedvelőket.

A különleges raktárépületekben készült felvételeken több mint 300 előadó állt színpadra, köztük zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene jeles képviselői, egyenként 45 perces koncertet adva.

Köztük volt a JETLAG zenekar is, melynek tagja a szepsi Demko Matyi billentyűs.

A 2016-ban alakult együttes, az egykori Anti Fitness Club-ból ismert Molnár Tamás énekes, dalszerző elektronikus popzenekara. "Ami itt történik, itt is marad" címmel ők jegyzik a 2018-as STRAND Fesztivál hivatalos himnuszát, de a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistán 100 héten keresztül jelen lévő "Égen át" is az ő nevükhöz fűződik. Végigturnézták a legmenőbb hazai klubokat és fesztiválokat, de TV-s showműsorok színpadain is zenéltek már. Két nagylemezükről 14 dalhoz készítettek videoklipet, melyek között Izlandon, Berlinben és Kínában készült kisfilmek is vannak. 2018-ban Petőfi Zenei Díjra jelölték őket az év felfedezettje kategóriában, a zenekar frontembere pedig 2020-ban a Petőfi Zenei Díj - Év Dalszövegírója elismerést kapta.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Dallista

Repül az idő (Molnár)
Látnom kell (Molnár)
Temegén (Molnár)
Ami itt történik, itt is marad (Molnár – Baranyai)
Menetszél (Molnár)
Vaddisznó (Molnár – Papp – Takács – Kovács)
Nincs lehetetlen (Molnár)
Sziluett (Molnár)
Emlékbe (Molnár)
Égen át (Molnár)
Hülyeakaroklenni (Molnár – Horváth – Halastyák)
Keresem a bajt (Molnár)

 

A JETLAG

Molnár Tamás – ének, gitár
Czoller Bence – basszusgitár
Lapis Botond – gitár
Demkó Mátyás – billentyűk
Simonyi Zádor – dob

EZ, ATEMPO.sk