Szabó Balázs utcazenész a Szia, Életem! filmben, amihez új dalt is írt – Naphajó (VIDEÓ)

Szabó Balázs utcazenész a Szia, Életem! filmben, amihez új dalt is írt – Naphajó (VIDEÓ)

Három évvel a Szabó Balázs Bandája zenekar 10. születésnapi albumának, a X megjelenése után, most egy új, ezúttal szólódallal jelentkezik Szabó Balázs dalszerző-frontember. A dal szorosan kapcsolódik Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezésében készült Szia, Életem! című filmhez, amit augusztus 25-től játszanak a magyar mozikban.

A Naphajó, a Szia, Életem! egyik betétdala, amelyet maga Szabó Balázs ad elő a filmben, mint utcazenész. Szabó Balázstól nem állt messze ennek a figurának a megformálása, hiszen tizennyolc éves korától jó ideig ő maga is utcazenészként járta az országot. Amennyi pénzt egy nap összemuzsikált, az döntötte el, hogy milyen messzire fog tovább utazni.

 

Szabó Balázs

 

Így amikor a Szia, Életem! egyik alkotója és Szabó Balázs régi jó ismerőse, Rohonyi Gábor felkereste a szerepötlettel, nem csak a szerep jellege volt ismerős és otthonos – a korábban színészettel is intenzíven foglalkozó – zenész számára, hanem az a saját gondolat is, hogy a filmben, egy addig máshol még nem hallott új dalt adjon elő, ami összhangban van a forgatókönyvvel is, és ami Balázs számára is önazonos. Először a szerephez csak egy verze és egy refrén született meg, de végül a zenész úgy döntött, egy teljes dalt ír meg a témára. Ehhez pedig fontosnak érezte egy külső „fül” bevonását is, így a dal produceri munkáit Dorozsmai Gergelyre bízta. Vele a 2014-es, Fonogram-díjas Élet elvitelre album óta együtt dolgozik, ő felel a Szabó Balázs Bandája lemezeinek felvételeiért és hangkeveréseiért, de producerként most először vonta be Balázs a munkába.

Szia, Életem! - már a mozikban Thuróczy Szabolcs új vígjátéka

„Nem csak látszólag, valóban hosszú idő telt el azóta, hogy újdonsággal jelentkeztem. Az elmúlt időszak ugyanakkor a fellépések mellett a folyamatos alkotásról is szólt, idén több meglepetéssel is készülünk a közönségnek, több megjelenés is várható, ebből az egyik első a Naphajó című szerzemény.

 

Szabó Balázs

 

Ez egy más jellegű, a zenekaromtól független, rendhagyó szólódal, ez persze nem jelenti azt, hogy ha majd játsszuk színpadon, nem fog a Szabó Balázs Bandája hangszerelésében is izgalmasan megszólalni, de egy érdekes és jó zenei kalandozás volt most egy más hangzásvilágú, önálló felvétellel is kijönni.” – meséli a zenész-frontember.

A dalhoz videóklip is készült, melyben a Szia, Életem! film képkockái jó fúzióban keverednek Szabó Balázs változatos helyszíneken felvett jeleneteivel.

 

 

A Szia, Életem! egy fantasy elemekkel dúsított vígjáték, ami egy népszerű, de ihlethiányos íróról – Thuróczy Szabolcs főszereplésével – és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kötelező együttlét fordulatos, vidám és érzelmes történetébe izgalmasan és humorosan kapcsolódik Szabó Balázs utcazenész filmszerepe és Naphajó című dala.

ATEMPO.sk
Fotó: Gordon Eszter, Nagy Márton