Klippremier: Maja (Arizóna) – Crazy in Love (Beyonce feldolgozás)

Maját elsősorban az Arizóna zenekar énekeseként ismerhetjük, de ezúttal egy újabb oldalát mutatja meg. Az új klipben Beyonce slágerét a Crazy in Love-ot dolgozta fel, mely a Szürke 50 árnyalata című film egyik betétdala.

A hangszerelést Gasparik Fecó, az Arizóna billentyűse készítette, akivel duettben is megjelennek a színpadokon hasonló feldolgozásokkal.

„Ugyan utóbbi időben a saját dalok mellett, egyre gyakrabban énekelek feldolgozásokat, ez a régi-új sláger mégis nagyon megfogott. Teljesen véletlenül ismerkedtem meg Beyonce dalának új változatával. Nem is olyan régen a táncoslányaimmal megbeszélést tartottunk az idei turnénkkal kapcsolatban, akkor mutatták a dalt. Természetesen nem gondolkodtam sokat, rögtön neki is fogtunk Fecóval, aki a dalt „Majásra“ hangszerelte. Fecóval már régóta dolgozunk együtt, nagyon sokat számít a véleménye, úgyhogy mindig ő az első, aki hallhatja tőlem a dalokat.” - árulta el Maja.

A jövőben további feldolgozások is napvilágot látnak: „Amióta elkezdtem ezeket a „gyors, telefonos“ részleteket feltölteni az internetre, egyre többen írtak, hogy jó lenne, ha nemcsak részletet, de teljes dalokat osztanék meg a kedves barátaimmal, ismerőseimmel. Talán érdekesség, hogy nemcsak angol, külföldi slágereket dolgozunk fel, énekelek el, de magyar dalokat éppúgy szeretnék a saját verziómban énekelni. Az első magyar feldolgozásom Kocsis Tibó - Soha már dalára készült, amire az alapot szintén Fecó készítette. Meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam, hiszen Magyarországon és Szlovákiában még mindig nem annyira jellemző a hazai slágerek feldolgozása. Nemsokára egy újabb dalt hozok, remélem az is elnyeri a kedves hallgatóközönség tetszését.”

Mint minden énekesnek, így Majának is vannak kedvencei. „Férfi és női előadók egyaránt ott vannak a legjobbak között, a lista egész hosszú, de néhányat kiemelnék. Egyik nagy kedvencem, aki sokszor csal könnyet a szemembe az nem más, mint Christina Aguilera. Igaz más a karakterünk, de a Hoy tengo ganas de ti című dalát már „telefonos verzióban“ közzétettem és hamarosan stúdióba vonulok, hogy még Majásabbra szabjuk. Továbbá toplistás nálam Sam Smith, tőle is énekeltem az egyik kedvencemet, valószínű ezt a dalt is elkészítem stúdió-változatban. Adam Levine és a Maroon 5 szintén ott van a legjobbak között, az Arizónával idén legújabb slágerüket a Mapset dolgoztuk fel, de koncerteken hallhatják tőlünk a Moves like Jaggert is, amelyre jó kis táncos koreográfiánk is van.

Ha már a zenekarnál, a koncerteknél és a táncnál járunk, Rihanna - We found love című dalát is megemlíteném, amivel a koncerteken mindig sikerül jó hangulatot csinálni. Ahhoz, hogy feldolgozást készítsek, a legfontosabb nálam az, hogy érzéseket váltson ki belőlem az adott dal és természetesen megmozgassa a fantáziámat - így készült el a Crazy in love is. Amiket pedig szívesen énekelek, azt előbb-utóbb megosztom Veletek is:-)”

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

A közeljövőben a zenekarban és duettben is találkozhatunk Majával: „Szerencsére sok helyen leszünk láthatóak tavasszal, hiszen március 25-én hivatalosan is elkezdjük a turnénkat Budapesten, ahol Skrapits Erikkel újra színpadra állunk. Nagy örömömre egy olyan zenekarral is közös koncertet adunk Celldömölkön, akiket nemcsak kiváló csapatnak tartok, de rendkívül szimpatikusak is számomra, az énekesnővel Karai Annával pedig úgy érzem különösen megtaláljuk a közös hangot. Ráadásul Dunaszerdahelyen megszervezzük a Rockladyk éjszakáját, ahol nemcsak Karai Anna és zenekara, az Arizóna, de a Storyum is színpadra lép. Továbbá várunk mindenkit Csallóközcsütörtökbe és Somogybabodra is. Aki kíváncsi a részletekre, látogasson el az oldalunkra :-)

Fecóval szinte az Arizónával párhuzamosan hoztunk létre egy duót. Ez a formáció a feldolgozásokról szól, amolyan másik szerelem a zenekar mellett. Mint Maja és Fecó legközelebb Dunaszerdahelyen egy jótékonysági est keretein belül állunk színpadra március 19-én. Mindenkit szeretettel várunk."

Maját a színpadon kívül egyre gyakrabban láthatjuk az STV2 magyar adásában bemondóként is, de a Pátria Rádió hallgatóinak sem idegen, hisz mint külsős munkatárs szerkesztőként, bemondóként és riporterként is dolgozik a hazai médiában.

További sok sikert kívánunk neki minden téren :-)

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk