A háború árnyékában különleges tartalmat nyert Koncz Zsuzsa és Bódi László Cipő közös dala - újragondolták a Csodálatos világ-ot (KLIP+SZÖVEG)

Októberben jelent meg Koncz Zsuzsa különleges albuma Te szeress legalább címmel. Ez nem a szokásos sorlemez, hiszen különböző korok, múlt és jelen találkozik rajta: az eredeti énekszólamok vadonatúj hangszerelést kaptak, vagyis a 62-es, 74-es vagy 97-es énekhang modern, mai kísérettel szólal meg.

A lemezen újjászülettek legendás duettek is, köztük a háború árnyékában különleges tartalmat nyerő Csodálatos világ című dal Bódi László Cipővel. Ehhez most egy új klip is készült.

"Fogadjátok szeretettel ezt a régi-új klipet, amely frissen készült el, ti látjátok elsőként. A most megjelent Te szeress legalább című remix album eredetileg bohókás, vidám kiadványnak indult - elvégre a Gézengúzok és a Ki mit tud adta az ötletét - de azért szép fokozatosan a mai idők is elkezdték hallatni rajta a hangjukat. Így úszott rá valami baljós felhang Cipő 1998-as dalára, és tette azt egészen újjá és időszerűvé. Most, hogy lassan tíz éve hiányzik az ő barátsága és új szerzeményei, ettől egy kicsit megint azt érzem, nagyon is itt van velem és mindannyiunkkal." - írta közösségi oldalán Koncz Zsuzsa.

Az újdonság megszületéséhez Závodi hangmérnöki bravúrja kellett, na meg egy új szoftver, amelynek segítségével a régi, akár monóban készült felvételekről leválaszthatóvá vált az énekhang, hogy a stúdióban egy új zenei környezetben szólaljon meg újra. Az ismert, régóta hallott dalok mai, modern tálalása ad különleges hangulatot az új lemeznek és a dalnak is.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Csodálatos világ

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok.
És hiába kérnéd mást nem adhatok.
Jöhet egy másik, ki többet ígér.
Ki szebben dalol majd, mint ő meg én.

Ígérd, hogy más lesz az életünk!
Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk!
A cél a győzelem az mindent szentesít,
ha győzni akarsz, csak az ígéret segít.

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok.
A csodák helyett, csak egy mosolyt adhatok.
Ne kérd, hogy higgyem amit nem hiszek!
Nem tudok járni a víz felett.

Ígérd, hogy más lesz az életünk!
Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk!
A Föld forog velünk a Nap körül tovább.
Itt élünk kedvesem, ez itt a mennyország.

Csodálatos világ, semmit sem hall, semmit sem lát.
Csodálatos világ elárulja mindig önmagát.
Hogy mi lesz a vége, nem tudhatom.
Sötétben élek, a fényről álmodom.
Honnan jöttem, hová megyek
Ha tudnám a választ, elmondanám neked.
Nem tudom, hogy miért vagyok itt, nem tudom ...

Csodálatos világ semmit se hall, semmit se lát
Csodálatos világ elárulja mindig önmagát,
Csodálatos világ semmit se hall, semmit se lát.

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok.
A csodák helyett, csak egy mosolyt adhatok.

EZ, ATEMPO.sk