A nyár nagy slágere lehet Szarka Gyula július 5-én, pénteken megjelent, Fagylaltdal című szerzeménye. A Kossuth-díjas dalszerző három hete videoklipet forgatott a számhoz, amelyben Csiba Júlia és a győri Lippentők Táncegyüttes működött közre, Fitos Dezső, Harangozó Gyula-díjas koreográfus vezetésével.
Ének a konyhából – hallgass bele Szarka Gyula új lemezébe
„Néhány éve jelent meg az ››Ének a konyhából‹‹ című lemezem, amely a magyar gasztronómia szerintem csúcstermékeiről, a csabai vastagkolbászról, a kolozsvári flekkenről, a percsenyéről, a miskolci kocsonyáról és ››társaikról‹‹ szól. Felkértem néhány költő barátomat, Lackfi Jánost, az azóta elhunyt Szőcs Gézát, Zalán Tibort, hogy írjanak verseket ezekről az ételekről, de szerepelnek az anyagban klasszikusok is, Petőfi Sándor, József Attila, Arany János megzenésített költeményei. Amikor megmutattam a dalokat a barátaimnak, megkérdezték, lesz-e desszertnóta. Ekkor született a Fagylaltdal, a nyár legnagyobb slágeréről, a fagyiról, hiszen a fagylalt mindenkié, generációktól függetlenül szeretik az emberek.
Nemrég jókedvű, lendületes, vidám nyári klipet forgattunk a dalhoz Győr belvárosában” – kezdte a Kossuth-díjas Szarka Gyula.
Elárulta, megnéztek egy-két helyet Hegedűs István rendezővel, a néhai Gravis zenekar volt gitárosa, aki mostanában klipeket is rendez. Az ottani Dolce Vita fagyizóra esett a választásuk. „A fagyizó azonnal benne volt a klipforgatás ötletében, pedig egy időre be kellett zárniuk. Impozáns látványt nyújtott a Bécsi kapu tér, ami körbeveszi a helyet. Finomak a fagyijaik, de elsősorban nem erre koncentráltunk. Rekkenő hőségben, reggeltől estig forgattunk. A klipben látható fagylaltokkal szponzorálták a szereplőket. Fárasztó, de nagyon jókedvű munka volt. Sok statiszta szerepel a klipben, úgy harmincan lehettünk.
Örülök, hogy Fitos Dezső koreográfus vállalta a feladatot, mozgalmas táncok születtek. Csiba Júliával több éve dolgozom együtt, a koncerteken is ketten adjuk elő a Fagylaltdalt” – mesélte a dalszerző, előadóművész.
Szarka Gyula a puncsos fagyira esküszik. „A klip bizonyos jeleneteiben otthon, egy nádszegi fagyizóban fagylaltozom.
Gyermekkorom óta a puncs a kedvencem. Ez az íz maradt meg. Bevallom, az új fagyikat is szívesen kóstolgatom.
Az egész család rajong a fagyiért” – vallotta be a zenész
És vajon fagyizós, pihenős nyár vár a Kossuth-díjas előadóművészre? Kérdeztük végül. „Fagyizós és koncertezős nyaram lesz, sőt stúdióba is járok. Több munkám lesz ősztől a budapesti Új Színházban. Az Ördögölő Józsiás című darabot mutatjuk be, a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezésében. Ő viszi majd színre az évad során, ugyanott A hóhér kötele című Petőfi-ponyvaregényt. Kevesen tudják, hogy Petőfi Sándor egyetlen regényt írt, amely tele van gyilkossággal, bosszúval, de nagyon tanulságos a történet. Kiemelt koncertem augusztusban, Baranyában, a Bőköz Fesztiválon lesz a nyáron, amely hat falut fog össze, Pécs alatt. Több éve járunk oda zenélni” – árulta el búcsúzóul a Kossuth-díjas művész.
OTT JÁRTUNK: Ripoff Raskolnikov, Szarka Gyula és Frenk Felvidéken zárta közös turnéját (FOTÓK)
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó. Szarka Gyula archívuma
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!