Izgalmas zenei formáció a Kürt – La Rochelle tengelyen. Kortárs zene, két zenészre, Európa két országában. Sőt! Mindjárt négy formációt jegyeznek az egykori zenésztársak: AdCadmos szóló, Wolf Solent szóló, AdCadmos/Wolf Solent és Wolf Solent/AdCadmos sorakoznak egymás mellett.
AdCadmos, vagyis a Párkányból Franciaországba költözött Kovács Patrik és az idén nyáron ismét zenélni kezdett Melecski Zoltán, alias Wolf Solent most James Joyce Early in the Window című szövegével dolgoztak. Melecski Dani pedig klipet készített a dalhoz, amely szeptember utolsó napjától tekinthető meg a hírneves videó-megosztó portálon. Melecski Zoltánt faggattuk.
„Kovács Patrikkal még a Temetkezési Vállalat zenekarban zenéltünk együtt, távozása után továbbra is tartottuk a kapcsolatot, ahogy már említettem a portálotoknak az Elegant Beast zenekarunk kapcsán adott nyári interjúban. Amikor külföldre költözött, sokáig nem zenélt, majd szerzett néhány dalt, és ismét elhallgatott. Időszakosan komponált. Most együtt alkotunk. Ő AdCadmos néven, aki egy mitológiai személy volt. Jómagam pedig Wolf Solent vagyok ebben a projektben, John Cooper Powys regényíró hőse” – avatott be a párkányi Elegant Beast zenekar basszusgitárosa.
Közös szenvedélyük a világirodalom. Zoltán hobbija az irodalom, az olvasás. Patrik modern irodalmat tanult a Sorbonne Egyetemen. Dalaik angolul szólnak, később francia számokat is terveznek.
„Az Early in the Window az ír James Joyce Chamber music című verseskötetében található, amelyet Kamarazene címmel Gergely Ágnes fordított magyarra. Patrik készítette az alapokat, utána elküldte, és hozzá játszottam a basszusgitárt.
Ez már a tizenvalahányadik dalunk. Lemezt szeretnénk kiadni, kézzel fogható hanghordozót. Patrik a végtelenségig csiszolgatja a dalokat. Ő végzi a keverést is. Novemberben utazom La Rochellebe, egy hétig leszek az Atlanti óceán partján, véglegesítünk majd néhány dalt.
YouTube csatornámon látható egy idei klipünk, az E, like Eden, Stefan George német költő verse, egy égben repkedő papírsárkánnyal, amelyben fordított volt a szerzői felállás, ezáltal ez egy újabb zenei projektünk is: én készítem a zenei alapot, Patrik énekel és gitározik” – avatott be Zoli.
A távegyüttműködés gyümölcsét szeretnék majd itthon is megmutatni, egy koncerten mindketten, egy időben, egy helyen. Hosszabb szünet után az Elegant Beast zenekar is koncertezni kezd.
„Pavek Rudolf zeneszerző, énekes, gitáros a világot járta, Šnirer Dani dobos is lazult és a gyermekeivel foglalkozott. Hamarosan visszatérünk a színpadra. Október 10-én, csütörtökön, a hagyományos Simon-Júda napi vásár idején, Párkányban zenélünk majd a nemrég visszatért Suck Us zenekarral. Novemberben azután ismét Párkány és Esztergom vár bennünket" – tájékoztatott Melecski Zoltán zeneszerző, basszusgitáros.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum