Majd egy év szünet után itt a csallóközcsütörtöki Phoenix RT legújabb dala és klipje, a Privát mennyország. A koncerteken már hallhattuk a dalt, mely az év elején íródott.
„A dalszerzés úgy zajlott mint eddig az esetek többségében, először a zene készült el, aztán az egyik próbán, amikor játszottuk, beugrott a refrén első két sora, majd azon a próbán elkészült az egész szöveg is. A dal egyből nagy kedvencünk lett.” - tudtuk meg Puss Tamástól.
A szövegre most is érdemes odafigyelni.
„Mindenki máshol leli meg Privát mennyországát, valaki egy halastó mellett ülve, valaki egy meccsen, a mi privát mennyországunk a rock'n'roll. Egyébként szerelmes dalként is felfogható...Mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk.”
Az új klipet ismét az FX Fimmel készítették. „Biró Mátéval és stábjával forgattunk két nap két helyszínen. Először egy stúdióban fehér háttér előtt, következő alkalommal pedig egy műszaki cikkeket forgalmazó áruházban. Innen is köszönjük az Andrea Shop támogatását. A klipben szerepel Salamon Dia, aki egyébként ezüstérmes fitness-bikini modell :-)
Úgy érezzük, hogy a legjobb klipünk lett. Nagyon vidám, pörgős. Bízunk benne, hogy a közönségnek is bejön majd, és ezerrel működni fog a terjedés, hogy minél több emberhez eljusson.” - mondta a frontember.
A zenekar készülő, negyedik albumának ez az újdonság a hírnöke. „A dalokat a SuperSize Production-ben rögzítettük Varga Zolival. Hamarosan folytatjuk a munkát, és ha minden a terveink szerint halad, évvégén jelenik majd meg az új lemez.”
A zenekar nemrég fejezte be első önálló turnéját, de a koncertezés tovább folyik. „Háromszor leszünk a nyáron Felvidéken, mellette pedig találkozhatunk pár magyarországi fesztiválon is. A hazai közönség június 20-án Zselízen láthat minket, júliusban Nemesócsán, augusztusban pedig a nagyudvarnoki Rockfeszten is fellépünk.” - tette hozzá végül Tamás.
És lehet, a hogy Gombaszögi Nyári Táborban is találkozhattok velük, ha szavaztok rájuk.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk