Új Zagar-klip a cannes-i nagydíjas film operatőrével

Elkészült a Zagar új videoklipje. A Sleepwalking című számra forgatott kisfilm operatőre Erdély Mátyás, aki az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmazott Saul fiát fényképezte.

A Sleepwalking Az éjszakám a nappalod című, hamarosan a mozikba kerülő film betétdala lesz. A Kama (Mary PopKids) közreműködésével rögzített számot tavasszal tette közzé a Zagar, a klipet Miki357 rendezte.

"Erdély Mátyás az egyik legtehetségesebb magyar operatőr, az Arctic Monkeystól a Foalsig több külföldi klipet forgatott már, de magyart még soha. Korábban is dolgoztunk már együtt, most Miki357 kért meg, hogy segítsek a klip létrejöttében, így közösen kértük fel Matyit. A Saul fiának cannes-i fogadtatása miatt kicsit át is kellett szerveznünk a klipforgatást" - mondta Turán Esztert, a klip gyártásáért felelős Moviebar Productions producere.

A Dési András György és Móray Gábor rendezésében készülő Az éjszakám a nappalod című fekete komédia Budapest éjszakai életének szubkultúráit, annak szereplőit és nappali világának izgalmas találkozásait mutatja be. A film a Magyar Nemzeti Filmalap 269,5 millió forintos gyártási támogatásával valósul meg.

"Amikor elkezdtem írni Az éjszakám a nappalod zenéjét, egy házibuli-jelenethez készült számnál jutott eszembe, hogy ez jól állna Kamának, a Mary PopKids énekesének. Átküldtem az alapot, amit néhány napon belül egy jó kis énekdallammal küldött vissza, aztán ez lett a munkafolyamat. Tulajdonképpen nem is találkoztunk, úgy készült el a Sleepwalking" - idézte fel Zságer Balázs.

A Zagar videójának szomorú aktualitása, hogy szerepel benne Kovácsy Tibor, a Magyar Narancs néhány nappal ezelőtt elhunyt újságírója, olvasószerkesztője, a Tilos Rádió műsorvezetője.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Zagar nyári fesztiválturnéjának több állomásán is vendégszerepel Kama, többek között a VOLT-on és a Balaton Soundon. A hazai elektronikus zenei színtér egyik legsikeresebb zenekara, a Zagar 2001-ben alakult és eddig négy albumot készített. A Local Broadcast 2002-ben, a Szezon/Eastern Sugar (filmzene) 2004-ben, a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben, a Light Leaks pedig 2013-ban jelent meg, utóbbi tavaly az év hazai elektronikus zenei albuma, illetve hangfelvétele kategóriában Fonogram-díjat kapott.

A Zagar zenekar tagjai: Zságer Balázs (billentyűs hangszerek, ének), Ligeti György (ének, gitár), Zságer-Varga Ákos (basszusgitár), Dj Bootsie (szkreccs) és Lázár Tibor (dob).

aTEMPO.sk / MTI