NAPI-KLIP: Képi anyag alá élő zene – Az Arizóna különleges klipje (VIDEÓ)

„Olyan hihetetlen, de még tavaly novemberben volt, amikor fogtuk magunkat, Pozsonyig meg sem álltunk, ott szétcuccoltunk. Hobot Vili kamerát ragadott, Dávid (Strieženec, a hangmérnökünk) minden bemikrofonozott, én a szetteket állítottam össze“ – kezdi Gasparik Maja, az Arizóna zenekar énekesnője.

Bevallja, fantasztikus volt az öltöző, akasztókkal, tudott válogatni, hogy melyik dalhoz mit viseljenek, hogy meglegyen az összhang.

„A fiúk addig oldották a technikai kérdéseket, majd amikor minden készen állt, akkor belevágtunk a felvételbe“ – folytatja az énekesnő – „Persze, már Fecó részéről előzetes készülés és felkészülés előzte meg, mert ki kellett találni, hogy melyik dalokat rögzítsük, mire fókuszáljunk.

Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy nem teljes klippel jövünk ki, hanem kliprészletekkel, azt is mondhatnám, hogy reels-videókat szerettünk volna profi módon legyártani“ – vallja be.

 

Arizóna

 

Elrugaszkodtak a videokliptől, formátumban, percekben is. 3x1,5 percben próbálják megmutatni, mi az, amire számíthat a közönség tőlük élőben vizuálisan és zeneileg. 

„Alapvetően ez nem jelentette azt, hogy kevesebb volt a munka, hiszen 3 dalt felvenni úgy, hogy közben legyen kliphangulata, de mégis maradjon meg az élő hatása, nem egyszerű, de izgalmas feladat, és tényleg világostól-sötétedésig dolgoztunk.

James Bondot hoztuk ki legelőször. Ez látható most. Következik a Vak a szerelem, végezetül pedig a Rózsabozót titkával jövünk majd, aminek a klipjének a koncepciója is itt körvonalazódott“ – sorolja Maja, aki szeret abból főzni, ami van, szereti a gyors és praktikus megoldásokat is.

 

Arizóna

 

„Rendelkezésünkre állt egy lámpa, a sötét, Vilinek pedig volt GoPro kamerája, amit rám is rögzítettünk. 

Mi sem igazán tudjuk, hogy festünk, hogy milyen egészében a hangzás, amikor zenélünk, ezért is szerettünk volna egy ilyen felvételt készíteni, amely során a képi anyag alá a live zenélésünk kerül, nem pedig a stúdió változat.

És amivel még szeretnénk színessé tenni a produkciót az az, hogy behoztunk világító dobütőt, Dodinak jó kis kiegészítő, Gábor és Bálint a gitár mellett a dobot is használják hangszerként majd. Itt vetettük be élesben először. A koncerteket pedig nagyon várjuk, egyre jobban telik be a naptár“ – avat be Gasparik Maja.

 

 

„2025 egy különleges év számunkra“ – veszi át a szót Gasparik Fecó „Ugyanis

márciusban jelenik meg az új lemezünk, sorban a negyedik. Március 28-án mutatjuk majd be először az NFG-klubban Dunaszerdahelyen.

Pár helyszín ahol biztosan láthatóak leszünk: Dunaszerdahely, Komárom, Somorja, Csallóközkürt, Hodos és Bős“ – zárja rövidre.

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: Arizóna zenekar

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM