A Dal 2016: Horányi Juli (YOULÏ) - Come Along

Horányi Juli YOULÏ

A következő dal, Horányi Juli (YOULÏ) Come Along című száma, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

Horányi Juli miután megszerezte jelmeztervező diplomáját, belefogott zenei karrierje építésébe. Kezdetben a Plüsss nevű lánytrió tagjaként énekelt feldolgozásokat, ahová barátnője, az idei Dalban is versenyző Katona Zsombori Éva (ÍV) meghívására lépett be. Dolgozott később a Berlinben alkotó Csordás Gábor (Carlos) zeneszerzővel, majd az építész-zeneszerző Álmos Gergellyel alapított underground duót. Utóbbi, a mïus projekt két nagylemezt is megért, de Juli három év után úgy döntött, szeretné kipróbálni magát a mainstream zenei közegben is, így jelentkezett a X-Faktor tehetségkutató versenybe, ahol második helyezést ért el. Röviddel a műsor befejezése után stúdióba vonult, majd megjelentette első szóló dalát és klipjét Electrical címmel. Néhány hónappal a dal megjelenése után teljesen megújult arculattal, már YOULÏ néven jelentkezett, kislemeze címadó dalához (Szerelemtől Szabadon) izgalmas videoklip is készült.

Come Along című versenydalát Szerelemtől Szabadont is jegyző Harmath Szabolccsal közösen írta. Zeneszerzőjének már van eurovíziós tapasztalata – neki köszönhetjük a Forogj, világ! című dalt is, amellyel NOX 12. helyezést ért el a Kijevben megrendezett 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.

 

 

ATEMPO.sk